A távoktatás bevezetése az online felmérést készítő Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem fogható fel digitális oktatási innovációnak. A kirajzolódó képből leginkább az derül ki, hogy – irányítás és tervezés híján – leginkább „karanténoktatásnak” lehet nevezni, mintsem valódi, központilag tervezett és irányított, vagy legalább elősegített műveletnek.

Az, hogy a legtöbb intézményben működtek a rendszerek, folyt oktatás a járványügyi vészhelyzetben is, leginkább a pedagógusok eltökéltségének és leleményességének volt köszönhető

– emeli ki a PDSZ.

A pedagógusok fokozott stresszről, az oktatás lebonyolításával kapcsolatban saját zsebből fizetendő költségekről, egészségkárosodásról számolnak be, és jól kirajzolódik az is, hogy az oktatásirányítás intézményei egyszerűen képtelenek voltak konkrét segítséggel – vagy akár eszközökkel – hozzájárulni a távoktatás hatékony lebonyolításához.

A válaszadók 78,1 százaléka jelezte, hogy a digitális munkarend bevezetésével többet kellett dolgoznia, mint egyébként. Ezen belül minden tizedik 61-80 százalékos, és mintegy 20 százalék 41-60 százalékos munkateher-növekedést említett.

Elmondható tehát, emeli ki a PDSZ, hogy a digitális munkarend bevezetés komolyan igénybe vette a munkatársak szabadidejét, feltehetően nagy mennyiségű túlórát eredményezve a szektorban.

A munkamennyiség mellett a válaszadók több mint fele számolt be arról, hogy rezsiköltségei is növekedtek: a válaszadók 27,5 százaléka jelezte, hogy egyértelműen nőttek a rezsiköltségei a távmunka alatt, míg további 29,7 százalék válaszából kiderül, hogy a rezsiköltségek emelkedése valamelyest érintette őket is.

A válaszadók közel fele kifejezetten stresszesnek jellemezte ezt az időszakot.

Ezért nem csoda, hogy sokan egészségromlást is betudnak a digitális munkarendnek: 38,7 százalék jelezte, hogy inkább jellemző volt esetében az egészségromlás, míg 11,9 százalék egyértelműen a digitális munkarendnek tulajdonított nála bekövetkező egészségromlást.

A PDSZ felmérésének egyik meglepő eredménye, hogy kiderült: a munkatársak közel fele (42,9 százaléka) kénytelen volt saját pénzéből beruházni annak érdekében, hogy el tudja végezni a digitális munkarendnek köszönhetően megnövekedett-megváltozott feladatait. Erre ugyanis semmilyen központi megoldás nem érkezett – sőt még felvetés szintjén sem merült fel a probléma az oktatásirányításnál.

A legtöbben (68,2 százalék) kiegészítőket, azaz webkamerát, fej- és fülhallgatókat és egyéb perifériákat vásároltak, sokan kényszerültek internet- (37,1 százalék) vagy telefonelőfizetést (14,7 százalék) vásárolni, vagy a meglévőt bővíteni. A pedagógusok igen jelentős része, 22,8 százaléka volt kénytelen számítógépet vásárolni, de az is árulkodó, hogy a válaszadók több mint 10 százaléka saját zsebből fizetett elő olyan tréningekre, tanfolyamokra, amelyek a digitális munkarend megvalósításához szükséges tárgyi tudás megszerzését segítették elő.

A válaszadók átlagosan 51 524 forintot költöttek saját zsebből a digitális munkarend megvalósítására. Ezen belül a legtöbbet költő tíz százalék átlagosan 150 484 forintot költött a munkavégzésével kapcsolatos igények kielégítésére.

Az egyik mellbevágó konklúziója a felmérésnek, hogy az oktatásirányítás nem tudott valós válaszokat adni a felmerülő problémákra.

A válaszadók több mint a fele jelezte, hogy nem volt központilag bevezetett távoktatási keretrendszer az intézményükben. Arra is rákérdeztünk azoknál, akik jelezték, hogy volt ilyen, hogy milyen keretrendszert sikerült bevezetniük az intézményben.  Legtöbben a Microsoft Teams és a Google Classroom használatát jelezték, de egyértelmű, hogy a legtöbb intézményben idáig sem jutottak el – azaz sok helyen teljesen esetleges volt, hogy ki milyen rendszereket használ az oktatás lebonyolítására.

A digitális munkarend legfontosabb tanulsága a válaszadók szerint a központi fejetlenség és a lokális lelemény volt.

Sem az oktatás kereteinek kidolgozásában, sem tartalmi segítségben nem tudott tényezővé válni az az oktatásirányítás, aminek alapvető szerepe kellett volna legyen ebben a folyamatban. Nem alakultak ki egységes ajánlások, nem keletkeztek felhasználható digitális tananyagok – annak ellenére sem, hogy erre milliárdokat áldoztak az elmúlt években.