szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A mostani tanévben még egész iskolát nem kellett bezárni. A minisztérium megerősítette, hogy a 12 év felettieknek fő szabályként nem lesz online oktatás, mert az a korosztály már oltható.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Pénteken írtunk arról, hogy egyre több iskolában kellett teljes osztályok számára karantént elrendelni. Vannak olyan intézmények, ahol 2–3 osztálynak is otthon kellett maradni, sőt egy pilisborosjenői általános iskolában két osztályt leszámítva az egész iskola karanténba került. Számos helyen már arra kérik a gyerekeket, hogy hordjanak maszkot, és vannak olyan iskolák, ahol ez kötelező előírás lett újra.

A koronavírus-érintettségről ugyanakkor hivatalos információ nincs, az Emmi és a tankerületek sem tesznek közzé adatokat, így ezekről csak a szülői, tanári beszámolók alapján lehet tudni. A szakemberek nemcsak a tájékoztatást hiányolják, hanem a rendszeres tesztelést is, hiszen így nem lehet tudni, hogy a gyerekek koronavírusosak vagy egyéb okból betegek.

Cikkünkhöz megkérdeztük mi is az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a hétvégén kaptunk egy rövid választ.

E szerint „jelenleg az iskolák 1 százalékát – jellemzően egy-egy osztályt – érinti tanügyi intézkedés, arra a jelenlegi tanévben még nem volt példa, hogy egész iskolára nézve kellett volna intézkedést elrendelni”.

Az Emmi tájékoztatója szerint, ha egy intézményvezető megbetegedésről szerez tudomást, „az Intézkedési Tervnek megfelelően jár el, a tényt bejelenti”.

Rákérdeztünk arra is, hogy elrendelhet-e az igazgató kötelező maszkviselést, mint kiderült, ezzel kapcsolatos intézkedést a házirendjében foglaltak szerint hozhat az iskola.

A hivatalos adatok szerint 225 ezer 12–18 éves van (egyszer) beoltva, azaz a korosztály mintegy 40 százaléka.

Miért írta az iskoláknak Kásler Miklós, hogy e korosztályban nem lesznek tanügyi intézkedések? Miért nem elképzelhető, hogy online oktatásra térjenek át a 12 évesnél idősebbek, ha a 60 százalékuk nincs beoltva? – tettük fel a kérdést, amire egyrészt az az Emmi válasza, hogy az „idei tanév jelentősen eltér a tavalyitól, hiszen már nem korlátozásokkal, hanem oltással tudunk védekezni a vírus ellen”, a minisztérium szombaton már a 12–17 éves korosztályban 227 ezer beoltott diákról tudott, a 18–19 évesek 61 százaléka, és a pedagógusok 85 százaléka is védett.

„A kormány célja, hogy az iskolák nyitva legyenek, az oktatás zavartalanul működjön, hiszen ez a dolgozó szülők és a diákok érdeke is. Mivel az oltás 12 év felett elérhető és a diákok nagy része fel is vette az oltást, így egész osztályra vagy iskolára vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az alsóbb évfolyamokon, az óvodában vagy az általános iskola 1–6. évfolyamán történik. Emellett 12 év feletti tünetes és igazoltan fertőzött diáknak is természetesen otthonában kell gyógyulni, akkor is, ha oltott” – írt az Emmi.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!