„Sétálni menni túl veszélyes, nincs rá garancia, hogy nem lőnek rád közben – mondja a Kijev központjában élő 22 éves Rita, aki többnyire otthon ül, amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ennivalóból még idejében feltankolt, de a stressz miatt alig van étvágya. Legalább most már aludni tud.

„Amikor kitört a háború, az első néhány éjszaka nem mertem elaludni, annyira féltem. Azóta megszoktam az éjjel-nappal vijjogó szirénákat. Igazából rögtön az óvóhelyre kellene menekülnünk, amint megszólalnak. De néha képtelen vagyok lemenni, olyan mélyen alszom” – mesélte a fiatal nő.

Rita korábban külföldre akart menni, de most már a szüleivel szeretne maradni Kijevben, amit Moszkvában élő barátja nehezen értett meg.

„Kemény döntés. Először nem is értettem” – mondta a 26 éves Andrej. Az orosz fővárosban élő férfi azt tanácsolta barátnőjének, hogy a családjával utazzanak el valahova, és ő később utánuk megy.

„De most már túl veszélyes volna nekiindulni, útközben bármikor lelőhetnek. Ki tudja, kibírja-e a szerelmünk a háborút?" - magyarázta.

AFP / CAIA IMAGE

Kerülik a politikát

Rita és Andrej találkozni természetesen nem tud egy ideje, de folyamatosan tartják a kapcsolatot. Közben megpróbálnak minél kevesebbet beszélni a politikáról.

„Eleinte továbbította nekem Andrej az oroszországi híreket. Én meg válaszul az ittenieket. Heves vitáink voltak” – emlékezik Rita. A nőt felháborítja, hogy miközben az emberek rajongva nézik Putyint az orosz tévében, az ukrajnai háborús övezetekben gyerekek halnak meg. Rita bevallja, mostanában gyakran megrémül attól, hogy mennyi gyűlöletet érez.

„Komolyan aggódom, miután tisztában vagyok vele, hogy ez az egész az orosz társadalomban gyökerezik. De háborúzni a huszonegyedik században mégiscsak abszurd” – véli erről Andrej, aki egyébként kerüli a politikai vitákat. „Nem vagyok politológus, nem is akarok belebonyolódni” – mondta erről.

Rita viszont képtelen hallgatni: „halott gyerekek fotóit látva nehéz lelkesedni Oroszországért. Reméljük, hogy a hadseregünk képes lesz visszaszerezni a területeinket”.

Rita jobban örülne, ha Andrej ott lenne mellette Kijevben és mindent a saját szemével látna, hogy „véletlenül se jusson eszébe Ukrajna-ellenes véleményeket hangoztatni”.

Andrej erre azt válaszolja, hogy oroszként is kész lenne harcolni orosz katonák ellen, csak hogy megvédje Rita családját. De ettől még nem változna semmi, ahogy az oroszországi háborúellenes tüntetéseknek sincs hatásuk.

„Nem szeretem, amikor más országok tétlenséget és közömbösséget hánynak a szemünkre. De mit tegyen egy egyszerű polgár? Aki zászlókkal meg transzparensekkel vonul az utcára, hosszú időre bebörtönzik. Kinek jó ez?” - kérdezte.

AFP / BORIS ROESSLER

Csak várni tudnak

Mindketten azt kívánják, bárcsak ne lenne háború, és félnek attól, hogy a harcok végleg elválasztják őket egymástól. Rita azt mondja, szereti Andrejt, de most szégyellené bárkinek Ukrajnában bevallani, hogy orosz barátja van. Azt reméli, Andrej előbb-utóbb lemond az orosz állampolgárságáról, és ukrán útlevélért folyamodik.

„Azt szokták mondani, ha két ember igazán szereti egymást, akkor elválaszthatatlanok egymástól. Most mégis van valami, ami szétválaszthat. Ahogy az utóbbi hetekben bebizonyosodott, van jelentősége, hogy valaki milyen nemzetiségű. Nem fogom Andrejt a hazája ellen fordítani, és ő sem fogja velem ezt tenni. De hogy a háború után is együtt leszünk-e még, azt nem tudom megmondani” – tette hozzá a nő.

Rita jó szívvel emlékszik vissza kapcsolatuk szép pillanataira és a közös utazásokra. Szerinte ez az, ami összetartja őket. Körülbelül egy évvel ezelőtt ismerkedtek meg az Instagramon.

„Véletlenül bukkantam a profiljára, lájkoltam egy bejegyzését, később egy másikat is. Miután láttam, hogy Rita is lájkolja az én posztjaimat, felvettem vele a kapcsolatot” – mondta Andrej, aki értékpapírkereskedőként dolgozik. Rita környezetvédelmet tanult, és az egyetem mellett modellkedett is, mielőtt az oroszok lerohanták Ukrajnát. A pár Törökországban találkozott először, majd Ukrajnába mentek, és sok időt töltöttek Kijevben. Később elutaztak együtt Albániába és Egyiptomba is.

AFP / CENG SHOU YI

Ezután Rita bemutatta Andrejt Vinnicjában élő szüleinek. A lány édesapja nagy hazafi, az ötvenéves egykori mesterlövész mindenképpen csatlakozni akar az ukrán honvédelmi csapatokhoz. Andrejjel azonban mindig jól bánt.

„Scsaszlivcevében együtt nyaraltunk a Fekete-tengernél” – emlékezett vissza Rita, aki szomorúan hozzáteszi, hogy a Herszon régióban fekvő üdülőfalut azóta szinte teljesen elpusztította a háború.

Andrej és Rita úgy tervezték, hogy márciusban Grúziában találkoznak. De végül hagyták veszni a repülőjegyeiket. Rita nem akarja elhagyni Kijevet, az Oroszország elleni szankciók miatt pedig Andrej sem jutna messzire, hiszen a rubelt és az orosz bankkártyákat külföldön már sehol nem fogadják el. Egyelőre nem tudnak mást tenni, mint várni.

A háború előtt még arról beszéltek, hogy bejárnak több országot és eldöntik, hol fognak együtt élni. Rita még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy Moszkvába költözik, és kérelmezi az orosz állampolgárságot. Most már hallani sem akar erről.

„Korábban sosem beszéltünk politikáról, a kapcsolatunk a szerelmen, a kölcsönös tiszteleten és a közös terveken alapult” – magyarázza Andrej. Valójában mindketten ugyanazt várnák az élettől: diplomát, családot, jól fizető állást és jólétet.

AFP / MOHSSEN ASSANIMOGHADDAM

„Senkinek sem kell ez a háború!”

Polina és Pása is ugyanerre vágynak. És ők sem tudnak most találkozni. Náluk fordított a helyzet: a fiú, Pása ukrán és Odesszából jön, a barátnője Polina pedig Moszkvában él. Mindketten 25 évesek, és mindketten az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának tagjai, vagyis mormonok. A koronavírus okozta világjárvány miatt felekezetük az utóbbi időben kizárólag online szemináriumokat tartott, az egyik ilyenen ismerkedtek meg egymással.

„Én magam is szokatlannak találom egy kicsit, hogy két ember a képernyőn keresztül szeressen bele egymásba, de kétségtelen, hogy valami alakul közöttünk” – mondja Pása, aki jelenleg ösztöndíjjal tanul Csehországban. A családja továbbra is Odesszában maradt. Polina pedagógusként dolgozik, és mellette programozónak készül.

Személyesen még soha nem találkozott egymással a két fiatal. Úgy tervezték, hogy Ukrajnában kerítenek erre sort, de közbeszólt a háború. Most nem tudják, mit tegyenek.

„Amikor az egész elkezdődött, nagyon nehezen éltük meg. De a háború közelebb is hozott minket egymáshoz, nyitottabbá váltunk, több személyes dolgot megosztunk egymással. Mindkettőnk hazájában ismerünk olyanokat, akik a front túloldalán élőkért aggódnak. Senkinek sincs szüksége erre a háborúra” – mondja Pása, aki Csehországban ukrán menekülteket segít és adományokat gyűjt.

Polina „nagyon nehéz témának” nevezi az orosz-ukrán háborús konfliktust és igyekszik elkerülni, hogy beszélnie kelljen róla. Azt mondja, a hite segít neki időnként belső nyugalomra lelni.

„Azt akarom, hogy ez az egész minél hamarabb és a lehető legbékésebben érjen véget” – mondja a fiatal nő. Határozottan ellenzi a háborút, de azt is elárulja, hogy a félelemtől el is van bizonytalanodva.

A pár minden nap beszél egymással telefonon. Pása meg van győződve, hogy megtalálta élete párját.

„Van az, amikor annyira jól érzed magad valakivel, hogy nem kell beszédtémákon töprengened, minden jön magától” – meséli. Mindketten úgy látják, hogy nagyon hasonló az ízlésük, a humoruk, az érdeklődési körük és az életcéljaik. Polina és Pása be akarják fejezni az egyetemet, aztán utazni és családot alapítani.

„Már utaltam rá Polinának, hogy szeretnék gyereket: egy kislányt. Ezek azért távoli tervek, és talán úgy is hangzanak, mintha csak flörtölnék. Másfelől segít abban, hogy megéljük az összetartozás érzését. „Igazán nem szeretnénk tovább halogatni a találkozásunkat, bár most épp elég kivitelezhetetlennek tűnik” – teszi hozzá Pása. Polina hisz benne, hogy sikerülni fog.

Szerző: Kira Sokolova. A fordítást Valaczkay Gabriella készítette

További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatóak.