Derűs pillanatokat okozott a Fővárosi Közgyűlésben, amikor Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere módosító javaslatot nyújtott be a „Budapesti Nagyerdő” projekthez, melyben azt javasolták, hogy a Dunát vezessék be a Nagykörútra. Mindehhez egy fotót is mellékeltek, az Oktogonon átfolyó Duna impozáns látványt nyújt, tulajdonképpen egy új Velence vízióját lebegtetve a szemek előtt. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke azzal érvelt a terv mellett, hogy megszűnnének a parkolási problémák, mivel az autók eltűnnének a körútról, ahogy a biciklisáv és a gyalogosok is. Azzal sem kellene foglalkozni, hogy lezárják-e az aluljárókat, mivel azokat elöntené őket a víz – sorolta Kovács.

A módosítót leszavazták, pedig a polgármester azzal is érvelt, hogy nagyon drága volt a javaslat kidolgozása, már csak azért is illene megszavazni.

A terv vicces, de nem új, volt idő, amikor komolyan vették és számoltak a megvalósulásával. Már csaknem kétszáz éve megfogalmazódott nagykörúti Duna ötlete, először Széchenyi István beszélt róla 1839-ben, de még csak elméleti szinten foglalkozott az ötlettel. Reitter Ferenc, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa szakosztályfőnöke azonban már terveket is letett az asztalra. A mérnök számos érvvel alá tudta támasztani az elképzeléseit: a Nagykörút mentén álltak Budapest legfőbb üzemei abban az időben, a vízi szállítás pedig megkönnyítette volna az áruk piacra kerülését, na meg jóval olcsóbb volt, mint szekereken zötyögtetni azokat. Az árvízvédelem is szerepet játszott, Reitter szerint a zsilipekkel lezárt csatorna levezethette volna a felesleges vizet; akkor még élénken élt a pestiek emlékében a nagy 1838-as árvíz, ami után 20 évvel sem volt megoldva a főváros árvízvédelme. A csatorna 2,5 méter mély és 36 méter széles lett volna, északi és déli végén egyaránt zsilipkapukkal elválasztva a Dunától, a víz fölött hidakkal. Ezzel egyébként tulajdonképpen visszakapta volna korábbi helyét a Duna, mivel a középkorban tényleg a folyó volt az úr a körút területén.

A szakember annyira komolyan vette a tervet, hogy a saját költségén felmérte a területet, aminek nagy hasznát vették későbbi a városrendezéskor. Eleinte a hatóságok is felkarolták az új Duna-ágat, még építési tilalmat is bevezettek a „nyomvonalra”. A kiegyezés után azonban már más szelek fújtak, 1869-ben pedig el is vetették a tervet, egyrészt más elképzelések kerültek előtérbe, és túl drága is lett volna a megvalósítása

Ami a pesti oldalon a nagykörúti folyó, az a budai oldalon a Gellért-hegy, illetve az arra építendő épületek tömkelege. Az első komoly tervet ismét csak Széchenyi Istvánhoz köthetjük, 1843-ban publikálta Üdvlelde című írását, amely egy nemzeti panteon megépítését kezdeményezte a Gellértre. A gróf elképzelése szerint a magyar panteonba az elhunyt nemzeti nagyjainkat helyezték volna el. Ebből nem lett semmi, de a hegy továbbra is vonzotta az ötletelőket. Ennek az egyik oka a zsigeri utálat volt a Citadellával szemben. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után 1854-ben Ferenc József abból a megfontolásból húzatta fel, hogy az erőd ágyúival könnyen gátat szabhat egy újabb forradalomnak. A kiegyezés után már nem sok értelme volt fenntartani, de egészen 1899-ig katonák állomásoztak benne. Ez azonban nem akadályozta meg a magyarokat abban, hogy mást álmodjanak a helyére.

1871-ben Széchenyi Ödön gróf, István fia felmelegítette apja ötletét, a Gellért-hegyet újrafásította, szabályozta volna, „kéjlakokkal és villákkal” népesítette volna be, és az erőd helyére javasolta az ezredévi emlékmű, „egy Pantheon- vagy Walhalla-szerű épület” megépítését. Ez a terv elhullott a közmunkatanács előtt, helyette inkább erdősítették a környéket.

Magyar Pantheon

Vasárnapi Újság / 1891 / Arcanum

Széchenyi Ödön ötlete még a visszafogottabbak közül volt, mert született egy terv egy ezer méter magas piramisra is, amit szintén a Gellért-hegyre, vagy inkább a helyére épített volna a megálmodója. Sajnos azt nem tudjuk már, hogy ki volt az, aki benyújtatta a koncepciót a hatóságoknak, de abban biztos volt, hogy a magyarság ezer évének csak a piramissal lehetne méltó emléket állítani a millennium évében. Tíz darab, egyenként száz méter magas kiállítótérben gondolkodott, amik egymásra épültek volna, az egész tetejére pedig óriási lovasszobrokat álmodott meg, Árpád vezér két oldalán Szent Istvánnal és Ferenc Józseffel. A tervező azzal számolt, hogy a Gellért-hegyet elbontják, és a helyére épül majd a monstrum. Olyan apróságokkal nem foglalkozott, hogy a hegy relatív magassága 139 méter, az anyaga pedig dolomit, aminek az elbontása 30-40 évet vett volna igénybe, és az ország éves költségvetéseinek 30-35 százalékát felemésztette volna. És akkor az építkezésről még nem is beszéltünk, márpedig egybehangzó vélemények szerint lehetetlen lett volna felhúzni egy ekkora épületet, melynek köbtartalma több mint százhuszonkilencszerese lett volna a Kheopsz-piramisénak – írja Vadas Ferenc a tanulmányában. El lehet képzelni.

Egy másik elvadult ötlet Willheim Adolfhoz, a budapesti Mutual Life Insurance Company főfelügyelőjéhez köthető. Ő egy a New York-i Szabadságszoborra emlékeztető alkotásban gondolkodott. A Gellért-hegy tetejére álmodott alak kezében pihenő fáklya átvilágított volna a pesti oldalra, míg mögé egy magyar akropoliszt tervezett.

1939 – Budapest V., Budapest I. jégzajlás a Dunán árvíz idején, a pesti alsó rakpartról nézve. Háttérben a Gellért-hegy és az Erzsébet híd.

Fortepan / Fortepan / Album018

Persze nem csak Magyarországon tudnak nagyot álmodni a várostervezők. Berlinben a bezárt Tempelhof helyére képzeltek egy 1071 méter magas mesterséges hegyet sípályával, hegyi tóval és hegymászófallal, ami alaposan kiverte a biztosítékot a helyieknél. Az már magát Jakob Tiggest, a hegyet tervező építészt is meglepte, hogy a főváros szenátusa előtt a második körig jutott az ötlet, amiről utólag bevallotta, hogy csak provokáció volt. Ráadásul nem is teljesen egyedi, mert a magyar Lakner Antal már korábban felvetette, hogy szemétből építeni kellene egy ezerméteres hegyet, amit aztán a helyiek használnának rekreációs célra, kirándulásra, télen pedig síelésre.

Hollandiában is hasonló gondolatok fogantak meg a fejekben, de ők csaknem kétszer akkor hegyet akartak. Thijs Zonneveld újságíró és kerékpárversenyző mondta azt egyszer, hogy az ország sportolói számára kellene egy hegy, ahol tudnak edzeni, mert nehéz egy olyan országban téli sportokat művelni, ahol a legmagasabb csúcs 323 méter magas. Meglepetésre egyre többen álltak a projekt mögé és elkészültek a tervek is: a hegy 2 ezer méter magas lett volna, a kerülete pedig 5 kilométer. Végül a döntéshozókat hátraarcra késztette, amikor szembesültek vele, hogy a projekt becslések szerint 7 ezer milliárd dollárba kerülne.

De hogy ne csak meg nem valósult projekteket mutassunk be, itt van egy, ami tényleg megépült: 2018-ban átadták Indiában Szardar Vallabhbhai Patel ügyvédet, függetlenségi hőst ábrázoló szobrot. A 182 méteres alkotás egy duzzasztógátra néz egy Kevadija nevű faluban. 30 milliárd rúpiába került, ami szolid 121 milliárd forintnak felel meg.

Nyitóképünkön Magyarország 1000 éves fennállásának emlékére Budapesten rendezendő országos kiállítás terve. Forrás: Magyar Mérnök / 1892 / Arcanum