Megszületett a brit csodababa, akit egy méhtranszplantáción átesett anya hozott világra
Grace Davidson azt hitte, sosem lehet saját gyereke, de egy sebészcsoportnak és nagylelkű nővérének köszönhetően már kezében tarthatja pár hónapos lányát.
hvg.hu
Megszületett az első olyan baba az Egyesült Királyságban, akit egy méhtranszplantáción átesett nő hozott világra – írja a BBC.
Az újszülött édesanyja, a 36 éves Grace Davidson méh nélkül született, azonban két éve megkapta a nővére szervét. Ez volt akkoriban az Egyesült Királyság egyetlen sikeres méhátültetése. Két évvel a forradalmi beavatkozás után, idén február 27-én Grace világra hozta gyerekét, akit nővére után Amynek neveztek el.
Grace szerint hihetetlen és szürreális érzés volt először a karjában tartani Amyt, aki kicsit több mint két kilóval született. Korábban férjével elképzelhetetlennek tartották, hogy gyerekük születhet majd, most pedig már a másodikon gondolkodnak.
A sebészcsoport a BBC-nek elmondta, hogy Grace transzplantációja óta három méhátültetést hajtottak végre elhunyt donorok szerveivel, és összesen 15 további hasonló beavatkozást terveznek egy klinikai vizsgálat keretében.
Grace egy ritka rendellenességgel született: Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser (MRKH) szindrómával diagnosztizálták, ami azt jelenti, hogy a méhe hiányzik vagy fejletlen, ugyanakkor a petefészkei működnek. Az Egyesült Királyságban 15 ezer olyan nő él, aki szülőképes korú, de nem rendelkezik működő méhhel, közülük nagyjából ötezren születtek a gyermekvállaláshoz szükséges szerv nélkül.
A házaspár már évek óta küzdött azért, hogy megszülethessen a kis Amy, emiatt mesterséges megtermékenyítési kezelést (IVF) is kaptak. Bár felajánlották Grace-nek a béranyaságot és az örökbefogadást is, számára nagyon fontos volt, hogy ő maga hordhassa ki a gyerekét.
Az első baba, aki méhtranszplantáció után született, 2014-ben jött világra Svédországban. Azóta világszerte több mint 135 ilyen transzplantációt hajtottak végre, többek között az Egyesült Államokban, Kínában, Franciaországban, Németországban, Indiában és Törökországban. Mintegy 65 gyermek született így.
A mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően olyan nők is édesanyává válhatnak, mint Grace, azonban vannak, akik másra használják a módszert. Két amerikai influenszer például az IVF során egy speciális technológiát használnak, hogy szelektálják az embriókat bizonyos tulajdonságok, például az intelligencia alapján.
A Fehér Ház is az oldalukon áll, állítják a pronatalizmus aktivistái, akik mémekkel és lombikbébikkel próbálják visszafordítani a születésszámok csökkenését.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.