KARLSRUHEI ÍTÉLET

A Német Szövetségi Alkotmánybíróság által 1993. október 12-én Karlsruhéban meghozott ítélet alapja az a kereset volt, melyet Manfred Brunner által vezetett csoport nyújtott be a Maastrichti Szerződés ellen. A kereset annak megállapítására irányult, hogy a Szerződés összeegyeztethetetlen a Szövetségi Köztársaság alkotmányával. Az ítélet arra összpontosított, hogy a Szerződés rendelkezései összeegyeztethetetlenek-e az alkotmány 24. cikkével, amely lehetővé teszi a „szuverén hatáskörök kormányközi intézményekre” történő átruházását, annak a ténynek a fényében, hogy a Szerződés egy Uniót kívánt létrehozni, ami több volt pusztán kormányközi együttműködésénél. Az alkotmánybíróság kijelentette, hogy mivel az Unió pillérei alapvetően kormányköziek, hiányoznak az államiság egyes jellemzői: a Szerződésre való tekintet nélkül az Unió továbbra is inkább államszövetség, mint szövetségi állam. A második érdemi kérdés az volt, hogy a hatásköröknek nemzeti szintről európai szintre történő átruházása – különösen a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) terén – sérti-e az alkotmány demokratikus garanciáit. Az alkotmánybíróság kijelentette, hogy nem, mivel a szerződés rendelkezései az Európai Parlament en keresztül lehetővé teszik a megfelelő parlamenti ellenőrzést. A karlsruhei ítélet lehetővé tette, hogy Németország – tagállamok között utolsóként – megerősítse a Maastrichti Szerződést.

KETTŐS MANDÁTUM

Azokat a személyeket, akik mind a nemzeti parlamentben, mind az Európai Parlament ben mandátummal rendelkeznek, „kettős mandátum” birtokosainak nevezik. Ugyan a kettős mandátumot nem tiltják az 1976-os európai választásokról szóló okmány előírásai, az mégis ellentétes számos tagállam nemzeti választási törvényével. A kettős mandátumot számos politikai párt belső szabályzata is tiltja.

KEZDEMÉNYEZÉSI JOG

A „kezdeményezési jog” kifejezés az Európai Bizottság alapvető előjogainak egyikét, a Szerződések alapján a jogszabályjavaslatok elkészítésének feladatát jelöli. Noha a jogszabálytervezetek elkészítésének tárgya, jellege és időzítése az Európai Tanács , a Miniszterek Tanácsa vagy az Európai Parlament határozatától függ, a tervezet maga a Bizottság alkotása, azt bármikor visszavonhatja vagy módosíthatja. A kezdeményezési jog a Bizottság függetlenségének legféltékenyebben őrzött jelképe.

KÍGYÓ AZ ALAGÚTBAN

A „kígyó az alagútban” annak az 1972-es megállapodásnak a közkeletű neve volt, amely a tagállamok valutáinak a dollárhoz és egymáshoz képest csak keskeny (mindkét irányban 1,125 százalékos) sávban történő lebegtetését engedélyezte.

KÍVÜLMARADÁS (OPT-OUT)

Az Európai Uniónak azt a tagállamát, amely úgy dönt, hogy nem vesz részt valamely uniós tevékenységben, amely a Szerződés rendelkezéseinek hatálya alá tartozik, „kívülmaradó”-ként kezelik.

KOHÉZIÓ

A „kohézió” kifejezést a Római Szerződés be az 1986-os Egységes Európai Okmány (EEO) vezette be. Mindez a szegényebb tagállamok ösztönzésére történt, melyek tartottak attól, hogy az egységes piac megvalósítása tovább erősítené a gazdagabb államok pozícióit. A „kohézió” szó volt az a kifejezés, mellyel a szolidaritás és a harmonikus gazdasági fejlődés fogalmait írták körül.

KOHÉZIÓS ALAP

1991 decemberében, Maastrichtban felkérték a Miniszterek Tanácsá t, hogy 1993 decemberére hozzon létre egy Kohéziós Alapot. Az Alap célja „közösségi pénzügyi hozzájárulásokat … nyújt[ani] a környezetvédelem és a transzeurópai hálózatok terén megvalósuló projektekhez a közlekedési infrastruktúra területén”.

KONCENTRIKUS KÖRÖK

A koncentrikus körök elképzelésével az Európai Unió további fejlődését modellezik. A modell minden változata lehetővé teszi az egyik körből a másikba történő átlépést, mely azon az előfeltételezésen alapul, hogy az országok a középső mag irányába gravitálnak majd. A modellt időnként annak ábrázolására is használják, hogy az uniónak miként kellene működnie. A középső magot azok a tevékenységek foglalják el, melyekben minden tagállam részt vesz, ezt veszi körül egy második kör azokkal a tevékenységekkel, melyekben a tagállamok választásuk alapján vesznek részt. Egyes modellekben a tevékenységek harmadik köre további lehetőségeket kínál, melyekbe a nem tagállamok is bekapcsolódhatnak. A második és a harmadik körben a döntéshozás nem a Római Szerződés eljárásai alapján történik – melynek hatóköre a belső magban található tevékenységekre korlátozódik –, hanem kormányközi eljárások segítségével.

KONSTRUKTÍV TARTÓZKODÁS

A konstruktív tartózkodást az Amszterdami Szerződés vezette be az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája (KKBP) keretében. A konstruktív tartózkodás lehetővé teszi egy tagállam számára, hogy a Miniszterek Tanácsá ban tartózkodjon a szavazástól anélkül, hogy megakadályozna egy egyébként egyhangú döntést. A tartózkodó állam felmentést kap a döntés végrehajtásának bármely része alól, azonban köteles marad nem hátráltatni az abból eredő bármely fellépést. A tartózkodó állam köteles viselni a döntés nyomán felmerülő költségek rá háruló részét, kivéve „a katonai vagy védelmi vonatkozású” eseteket.

KONVERGENCIA

A konvergencia kifejezés az Európai Unió gazdaságainak összhangba hozatalát jelöli. Összefügghet azok teljesítményével, az őket irányító politikákkal, (ritkábban) alapvető struktúráikkal, vagy ezek mindegyikével.

KONVERGENCIAKRITÉRIUMOK

A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) menetrendje, melyet a Maastrichti Szerződés ben határoztak meg, a GMU-t a tagállamok gazdaságainak „fenntartható konvergenciájától” teszi függővé. A négy konvergenciakritérium közül az első „az árstabilitás magas fokának elérése; ez olyan inflációs ráta esetén áll fenn, amely közel esik az árstabilitás tekintetében legjobb eredményt felmutató legfeljebb három tagállaméhoz”. A második az állami szektor „túlzottként” meghatározott hiányának megszüntetése. A harmadik az árfolyam-mechanizmus által előírt „normál ingadozási sávok” betartása legalább két évig, anélkül, hogy egy másik tagállam valutájával szemben leértékelésre kerülne sor. A negyedik kritérium, mely a konvergencia fenntarthatóságával kapcsolatos, a hosszú távú kamatokra vonatkozik, melyeknek az árstabilitás szempontjából értékelve nem szabad két százaléknál jobban meghaladniuk a három legjobban teljesítő tagállam kamatainak átlagát. Az Európai Bizottság és az Európai Monetáris Intézet (EMI) rendszeres jelentéseket készít az Ecofin Tanács részére a tagállamok gazdasági teljesítményéről e négy kritérium alapján.

KONZULTÁCIÓS ELJÁRÁS

A „konzultációs eljárás” kifejezés általában a Miniszterek Tanácsa és az Európai Parlament közötti legegyszerűbb, egylépcsős konzultációra utal. Mindez azt a célt szolgálja, hogy megkülönböztethető legyen más eljárásoktól, melyek révén a Parlamentnek nézetei érvényre juttatásához több hatásköre van.

KOPPENHÁGAI KRITÉRIUMOK

Az Európai Tanács 1993 júniusában, Koppenhágában tartott ülésén egyetértett abban, hogy az Európa-megállapodásokkal rendelkező közép- és kelet-európai országok, amennyiben úgy döntenek, az Európai Unió tagjaivá válhatnak. A feltételeket a következő pontokban határozták meg: a demokráciát, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása; a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme; ... működő piacgazdaság, csakúgy, mint annak a képességnek a megszerzése, hogy az adott ország meg tudjon birkózni az unión belül érvényesülő versenyviszonyokkal és piaci erőkkel; a tagsággal járó kötelezettségek felvállalásának képessége, ideértve a politikai, gazdasági és monetáris unió célkitűzéseinek vállalását.

KORMÁNYKÖZI KONFERENCIA (KK)

A kormányközi konferenciák a tagállamok kormányainak képviselőiből álló speciális bizottságok, amelyeket a Szerződések módosításainak egyeztetése céljából hívnak össze a Miniszterek Tanácsának kérésére. Következtetéseiket egyhangúlag hozzák meg, majd azokat az egyes tagállamok alkotmányos követelményeinek függvényében megerősítés céljából a nemzeti parlamentek (és bizonyos esetekben a választók) elé terjesztik. A kormányközi konferenciák lényegében az Európai Unió alkotmányozó gyűlései. Míg kezdetben csupán egy eljárási mechanizmus jelentettek, amelynek keretében a Szerződés tagállamok teljes körű egyetértését élvező változtatásait előterjesztették, 1985 óta ezek a konferenciák az unió struktúrájával és általános irányával kapcsolatos, egymással versenyző elképzelések kifejtésének legfőbb színterei.

KÖZÉP-EURÓPAI SZABADKERESKEDELMI TÁRSULÁS (CEFTA)

A CEFTA-t a visegrádi államok hozták létre egy 1992 decemberében Krakkóban aláírt megállapodás alapján. Az aláírók (akikhez később csatlakozott Szlovénia, Románia és Bulgária) elkötelezték magukat, hogy 1993 és 2001 között fokozatosan szabadkereskedelmi övezet et hoznak létre, amelynek magját az ipari termék többségének közös piaca alkotja. Leszámítva néhány „érzékeny” terméket, 1997. januári hatállyal a CEFTA-n belül eltörölték az ipari termékekre alkalmazandó vámokat. Az Európai Unióhoz csatlakozó államoknak ki kell lépniük a CEFTA-ból.

KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA (KAP)

A közös agrárpolitika hosszú évek óta az egyik legfontosabb európai politikának számít. Célkitűzései közé tartozik „a mezőgazdasági termelékenység növelése a műszaki fejlődés előmozdításával, valamint a mezőgazdasági termelés ésszerű fejlesztésé[vel]”, „a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalának biztosítása”, „a piacok stabilizálása”, „az ellátás hozzáférhetőségének biztosítása”, és „elfogadható ár[ak]” garantálása a fogyasztók részére. E célkitűzéseket három elengedhetetlen alapelv támasztja alá: a mezőgazdasági áruk szabad mozgása a tagállamok között, a közösségi preferencia és a pénzügyi szolidaritás abban az értelemben, hogy az összes tagállamnak hozzá kell járulnia a közös agrárpolitikával kapcsolatos költségekhez.

Az 1980-as évek elejére a technikai fejlődéssel is megtámogatott hatékonyabb termelés hatalmas többlet felhalmozódásához vezetett bizonyos termékekből, hihetetlenül megterhelve ezzel az unió költségvetését. 1983-ban a Bizottság az agrárpolitika átfogó reformját célzó javaslatokat tett közzé; a Bizottság alapvetően a kereslet és a kínálat egyensúlyát, a határozatlan felső összegű ártámogatások összegének csökkentését célozta meg. Mindazonáltal az Európai Tanács csak 1988 februárjában volt képes megegyezni a reformintézkedések átfogó csomagjáról. Az 1988-as döntéseket további, a közös agrárpolitikát érintő intézkedések követték, úgymint a strukturális alapok reformja, a termelési kvóták alkalmazásának kiterjesztése, a területpihentetés bevezetése, a mezőgazdaságban dolgozók korengedményes nyugdíjba vonulásának ösztönzése és olyan programok bevezetése, amelyek a mezőgazdasági termelőket kevésbé produktív technológiák használatára, illetve a már túltermeléssel érintett áruk helyett más termékek termelésére ösztönözték.

A reformok ugyanakkor nem változtattak a közös agrárpolitikát irányító eljárásokon. A rendszer oly mértékben bonyolult, hogy a KAP-ból származó kifizetésekre irányadó szabályok igazságos és egyenlő betartatása módfelett nehézkes. A közös agrárpolitika, ahogy sokan jellemzik, „megóvja” a termelőket a piaci fegyelemtől, és megakadályozza élelmiszerek vásárlását a „világpiacon”. A KAP védelmezői szerint azonban a közös agrárpolitika az európai integráció „sarokköve”, az a közösségi politika, melynek révén a tagállamok az önellátás szintjét érték el a legtöbb mérsékelt égövi termény tekintetében.

A mezőgazdasággal egyetemben a közös agrárpolitika is bizonytalan időket él meg. A költségvetési kényszer égető marad, erősen szubvencionált mezőgazdasági ágazatokkal rendelkező új tagállamokat kell befogadni, sok hegyvidéki vagy sarkvidéki területre kell tekintettel lenni, és mindezek mellett ott van még az követelés, hogy az unió piacait megnyissák a közép- és kelet-európai mezőgazdasági export előtt. Világszerte növekszik a kereslet az élelmiszerre és a liberálisabb nemzetközi kereskedelmi környezetre. Mindezekre tekintettel napjainkban újra napirenden van a KAP reformja, az erről való döntésre azonban – a korábbi évek reformjaihoz hasonlóan – még hosszabb ideig kell várni.

KÖZÖS ÁLLÁSPONT

A kétolvasatú együttműködési és együttdöntési eljárás első szakasza azzal ér véget, hogy a Miniszterek Tanácsa megegyezik a „közös álláspontról”. Ezt aztán az Európai Parlamenthez küldik második olvasatra.

A „közös álláspont” kifejezés szintén megtalálható a Maastrichti Szerződés közös kül- és biztonságpolitiká t (KKBP) érintő rendelkezéseiben. Az EUSz. 15. cikke lehetővé teszi a Miniszterek Tanácsának, hogy „közös álláspontokat fogad[jon] el”, melyek „meghatározzák, hogy az unió hogyan viszonyul egy adott földrajzi vagy tematikus természetű kérdéshez”, míg a „tagállamok biztosítják, hogy nemzeti politikáik megfeleljenek a közös álláspontoknak”.

KÖZÖS KÜLSŐ VÁMTARIFA

A közös vámtarifa néven is ismert közös külső vámtarifa az az eszköz, melynek segítségével az unióba belépő árukra vámokat vetnek ki. A vámunió elengedhetetlen vonása, melyet az Európai Bizottság irányít a közös kereskedelempolitikának (KKP) megfelelően.

KÖZÖSSÉGI PREFERENCIA

A „közösségi preferencia” a közös agrárpolitika (KAP) jellegzetessége, melynek értelmében egy importlefölözésből és export-visszatérítésekből álló rendszer segítségével a tagállamoktól elvárják – és egyben ösztönzik őket arra –, hogy az unióból származó mezőgazdasági áruknak preferenciát nyújtsanak a kívülről érkezőkkel szemben. Az ilyen gyakorlatok egyértelműen ellentétesek a szabadkereskedelem elméletével és hajlamosak a KAP-szabályok által érintett termékek árait aránylag magas szinten tartani.

KÖZÖSSÉGI VÍVMÁNYOK (ACQUIS COMMUNAUTAIRE)

A közösségi vívmányok (acquis communautaire) kifejezés az Európai Unióban megállapodás alapján vagy a belső fejlődése révén létrejött elvek, politikák, jogszabályok, gyakorlatok, kötelezettségek és célkitűzések teljes körét felöleli. A közösségi vívmányok, amelyeket gyakran csak acquis-ként emlegetnek, magában foglalják legfőképpen a Szerződéseket a maguk teljességében, az összes eddig meghozott jogszabályt, a Bíróság ítéleteit, valamint a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP), illetve a bel- és igazságügyi együttműködés (IB) területén elfogadott együttes fellépéseket.

Az új tagoknak nem csupán a Szerződéseket kell elfogadniuk, de jogilag kötelezővé válik rájuk nézve a különböző uniós intézmények által a csatlakozást megelőzően elfogadott valamennyi jogi aktus csakúgy, mint az ezen intézményeken belül, illetve az intézmények között a működésükkel kapcsolatosan elfogadott megállapodások és az unió által kötött nemzetközi szerződések.

KÖZÖSSÉGIESÍTÉS

Egy politikai területről akkor mondjuk azt, hogy az „közösségiesített”, ha az a Római Szerződés által meghatározott intézmények és döntéshozatali eljárások ernyője alá kerül.

KÖZVETLEN HATÁLY

Az elsőbbséggel együtt a közvetlen hatály az EU-jog egyik alapelve. Eszerint a Szerződések nem csupán egy államok közti egyezséget testesítenek meg, hanem egy világos jogi rendszer alapjait képezik, melyek a magánszemélyek vonatkozásában is állapítanak meg jogokat és kötelességeket.