NOVEMBER 21.

Súlyos politikai válságba torkollt Ukrajnában az elnökválasztás második fordulója, mert a hatóságok Viktor Janukovics kormányfő javára elcsalták a voksolás eredményét. Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt - akit szeptemberben feltehetően megmérgeztek - támogatására Kijevben és más városokban százezrek vonultak az utcákra. A zömmel orosz ajkúak lakta keleti, illetve az ukrán nemzeti mozgalom bölcsőjének számító nyugati országrész szembenállásához vezető konfliktus feloldására az EU, az EBESZ, az Ukrajnával szomszédos Lengyelország, valamint Litvánia és a Janukovicsot minden lehetséges módon segítő Oroszország képviselői többször is közvetítő tárgyalásokat folytattak Kijevben. Végül a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a második forduló eredményét, és elrendelte a voksolás megismétlését december 26-án. Az új választás tisztaságát szavatoló törvénymódosításért cserébe az ellenzék elfogadta a Leonyid Kucsma leköszönő államfő által javasolt alkut: a parlament módosította az alkotmányt, megnyirbálva az elnök hatáskörét, és bővítve a képviselőház, valamint a kormányfő jogosítványait. A kompromisszum megosztotta a heteken át tartó "narancssárga forradalomban" részt vevő ellenzéki erőket.

Elfogadja az ellenzéki előválasztás eredményét az LMP

Elfogadja az ellenzéki előválasztás eredményét az LMP

Első koncertjéért 1 dollárt kapott, most alkalmanként 1 milliót

Első koncertjéért 1 dollárt kapott, most alkalmanként 1 milliót

Ez történt: Putyin adott egy pofont a szabad internetnek

Ez történt: Putyin adott egy pofont a szabad internetnek

Karácsony elmondta, mit gondol a pénteki előválasztási vitáról

Karácsony elmondta, mit gondol a pénteki előválasztási vitáról

Egy hatalmas mélytengeri "rém" maradványaira bukkantak 30 km-re Ausztrália partjaitól

Egy hatalmas mélytengeri "rém" maradványaira bukkantak 30 km-re Ausztrália partjaitól

5,64 millió dollárt ér a világ legdrágább sportrelikviája

5,64 millió dollárt ér a világ legdrágább sportrelikviája