szerző:
Várkonyi Ádám
Tetszett a cikk?

A könyvhét alkalmából új sorozatot indítunk rovatunkban, amelyben igyekszünk nemcsak bemutatni, de kritikus szemmel előolvasni a mindenkori gasztrokönyvespolcra kínálkozó műveket. Elsőként Iván Gizella: Hétköznapi lakomák – örökölhető szakácskönyv című munkáját vettük szemügyre.

A szakácskönyv ambivalens érzéseket kelthet olvasójában. Pozitív és negatív tulajdonságokkal egyaránt bírhat. A könyv keményfedeles detektívregényként sejlik fel, méretét tekintve ugyanis nem túl nagy, ami kifejezetten jó dolog. Kézre esik, kellemes szakácskönyv-méret. Terjedelmét tekintve, a 180 körüli oldalszám szintén praktikus. A könyv kivitelezése nem rossz, de ennél sokkal jobban nem dicsérhető. A grafikusnak mindenesetre nem ez lesz a legemlékezetesebb munkája, de nem vészes. A könyvben megjelenő képanyag minősége viszont nem üti meg számos gasztroblog amatőr fotóinak színvonalát.

A szerző saját bevallása szerint nem profi, ezt a könyv elején le is szögezi. Célja, hogy a saját családi recepttárát megossza a nagyközönséggel. Neki is, mint sok háziasszonynak, saját recepttára van, és az sem ritka, hogy sok családban generációkon át öröklődnek bevált receptek tucatjai.

Saját receptek. Örökölhető
Persze ott vannak a kezdők, és ahogy a szerző is utal rá, a célközönség lankadatlan étvággyal fogyasztja a szakácskönyveket és ilyen témájú tévés műsorokat. A könyv Brillat-Savarin-idézettel nyit, majd a szerző előszava, és a tartalomjegyzék következik. Utóbbi nagyon helyesen van a könyv elején, könnyű így a receptek lajstromát böngészni.

Az előszó pontosan olyan, mint a könyv egésze. Vannak benne remek, megszívlelendő tanácsok. A szerző kiváló hozzáállásról tesz tanúbizonyságot, és ezt propagálja is. Ugyanakkor az egész kicsit homályos, pontatlan, és tele van banális megjegyzésekkel. Leírni, hogy a mangalica zsírja – a szerző szerint – egészségesebb, mint a „túlságosan feldolgozott olajok”, és „nemigen találhatóak meg a szervezetünknek olyannyira hasznos omega-3 zsírsavak”, felesleges tudálékoskodás. Bizonyítékok, hivatkozások híján nem túl szerencsés a levegőbe puffogtatni az amúgy mindenki által gyakran emlegetett frázisokat.

Azért kár az ilyen momentumokért, mert amúgy a filozófia nagyon helyes, amely azt hirdeti, hogy termeljünk saját fűszereket, zöldséget, akár a teraszon egy kis ládában, és használjunk friss alapanyagokat. Ez még nagyobb teret is érdemelt volna. Ugyanígy nagyon jó a tapasztalati úton kialakuló „érzésre főzés” előtérbe helyezése a grammra pontos méricskélés helyett, mert ez vezet kreatív, egészséges és finom étkeket produkáló háziszakács-seregek felé.

Jó és praktikus, hogy a receptek jelentős része alapanyag szerint van kategorizálva. Nincsen irtózatos dömping, áttekinthető a könyv, lehet figyelmet fordítani minden egyes receptre. Ezek tulajdonképpen rendben is vannak, bár akadnak itt is hibák. Például miután az előszóban szerzőnk hangsúlyozza, hogy nem javallatos túlsütni az ételeket, a fonott szűzérmét, mely egy kevés ellenállást tanúsító húsféle, előmelegített sütőben 1 órán keresztül sütteti az olvasóval. Ez persze jó is lehetne, ha oda lenne írva, hogy hány fokon. Az ilyen apróságokon múlik egy étel sikere, és egy kezdő, akinek igazán hasznos lehet ez a könyv, megakad ennél a pontnál. Legfeljebb Mici Mackó után szabadon suttoghatja, hogy segítség! A mézes-fűszeres vadmalacnál a pácolt hús körül elterülő sárgarépa- és gyökérdarabok nem tesznek semmit a hússal, utólag meg nem kerülnek felhasználásra a leírás alapján. Minek vannak ott? Nos, az ilyen kis bakiktól eltekintve nagyon kedves receptsorokat kapunk. Tele van szívvel, érződik, hogy sokszor elkészített, jól bevált ételekkel van dolgunk.

A könyvet örökölhetőnek szánta a szerző, így a koncepció szerint üres oldalak s oldalrészek maradtak a majdani tulajdonosok saját jegyzetei számára. Ez egy jó ötlet, bár néhol csak mutatóba van kis hely, melyre sok érdemi dolgot nem lehet feljegyezni.

A könyv leggyengébb pontja címért a képek (és azok hiánya) mellett a tanácsok és az ötletek versengenek. Előbbiek esetében, a már említett gondok mellett, nem ártott volna kulcsmomentumokat, nehezebb fázisokat lefotózni, hogy segítsék a kezdőket. Utóbbiak kis „dobozkákban” megjelenő egy-két mondatos szösszenetek, melyek között akad néhány hasznos és valóban ötletes tanács. A többség viszont, már bocsánat, gasztronómiai közhely, és akad néhány, ami egyszerűen nem is igaz. Például: minél lassabban főzzük, annál sűrűbb szószt kapunk.

Az összességében használható és legjobb pillanataiban kifejezetten bensőséges könyv végül vegyes érzelmekkel telve búcsúztathatja az olvasóját. Reméljük, hogy a már tervbe vett folytatásban csak a mostani erényei fognak felülkerekedni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!