szerző:
hvg.hu

A bordeaux-i Challenge International du Vin versenyt a borok olimpiájának is nevezik. Évente 30 ország több mint 5 ezer borral képviselteti magát. A tavalyi szép sikerek után az idén is kiemelkedően szerepeltek a magyar borászok, különösen az egriek.

A magyar borászok szépen helytálltak Franciaországban, a napokban 35. alkalommal megrendezett Challenge International du Vin borversenyen. Összesen 8 arany-, 12 ezüst- és 17 bronzérem került Magyarország éremtáblázatába. A 37 éremből tizennégyet – 1 aranyat,8 ezüstöt és 5 bronzot – az egri borászok kaptak, amelyből három a Demeter Pincészethez került. Az ő Hanga 2010-es boruknak ítélték meg az aranyérmet is a bírák.

Az érmek alapján a legeredményesebb magyar borvidék a múlt év után idén is az egri lett, a legeredményesebb egri pincészet pedig a Demeter. Demeter Csaba, a 2010-es  Év Fiatal Borásza most duplázott, mivel tavaly a Hanga 2009-et is aranyéremmel díjazták Bordeuax-ban. A Törökverő 2009-el pedig ezüst, a 2006-os Ördöngős Hárslevelűvel bronzérmet tett a tarsolyába. Demeter Csabát az év elején tüntették ki Az Év Fiatal Borásza címmel, amely különösen fontos hazai elismerés a számos külföldi siker mellett.

A Hanga 2010 üde, florális jegyekkel díszített, könnyed bor a mindennapokra. Színe zöldes, kevés szalmasárga beütéssel. Savai jól jellemzik a termőhelyet, illatában némi tűzkő és egy kis méz is megjelenik a könnyed fehérszirmú virágok illata mellett. Ízében a jó savak mellé teltség is párosul, közepesen hosszú lecsengéssel. Ízjegyeiben fellelhetők az ásványos jegyek és egy kevés mandulás karakter is. 60 százalék hárslevelű, 40 százalék olaszrizling.

A pincészetről

A Demeter Pincészet Eger egyik legpatinásabb pincesorán, a 150 pincéből álló Kőlyuk pincesoron helyezkedik el. Különlegessége a hazánkban csak erre a tájra és részben még Tokaj városában megtalálható tufakőbe vájt pincerendszer, mely az 1920-as években alakult ki, és a mai napig őrzi egykori hangulatát. A Demeter pincészet különleges élményt nyújtó, három ágból álló több mint 300 m hosszú pincerendszer – mely 2001-ben elnyerte az Eger legszebb pincészete díjat. A különleges ízek és a borkedvelők rajongása mellett számos versenyen bizonyították már az egri kuriózumok kiválóságukat. Többek között a 2005 Leánykát aranyéremmel díjazták a Challenge International du Vin világversenyen Bordeaux-ban, a 2003-as XY bor ezüstérmet kapott, 2009-ben az IQ 2006 nyert aranyérmet, 2010-ben pedig a Hanga 2009-et választották a legjobbnak a borok olimpiáján.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Korábban bezárnának vasárnap a boltok

Korábban bezárnának vasárnap a boltok

Bevenné a gyomra, ha tízezreket kéne fizetnie, hogy a saját háza előtt parkoljon?

Bevenné a gyomra, ha tízezreket kéne fizetnie, hogy a saját háza előtt parkoljon?

Most derült ki, hogy volt egy kis gond hétvégén a Paksi Atomerőműben

Most derült ki, hogy volt egy kis gond hétvégén a Paksi Atomerőműben

Optikai csalódás: nem fogja elhinni, de mindegyik golyó pontosan ugyanolyan színű

Optikai csalódás: nem fogja elhinni, de mindegyik golyó pontosan ugyanolyan színű

Ma is többfelé lecsaphatnak a viharok

Ma is többfelé lecsaphatnak a viharok

Kész a program, ami szól, ha egy képet photoshopoltak

Kész a program, ami szól, ha egy képet photoshopoltak