szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét borsózzák a kávét Kubában: pörkölt borsóval keverik a kávébabot.

A mesterkedés nem titkolt, a Kubai Kommunista Párt lapja, a Granma adta hírül, így a kubai fogyasztóvédelemnek egy szava sem lehet. A borsós kávé kicsit keserűbb, mint a tisztán kávécserje terméséből készült ital, és persze "gyengébb": kevesebb koffein van benne. Kubában egészen 2005-ig a borsós kávé volt a megszokott, és amikor megjelent a boltokban a "tiszta", akadtak jó páran, akiknek kevésbé ízlett. Ők most örülhetnek. A szigetország exportál is kávét, de azt nem vegyíti borsóval.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Már a magyarok harmada oltatná be magát koronavírus ellen

Már a magyarok harmada oltatná be magát koronavírus ellen

Elégetnék a termékeiket a brit kereskedők, ha azt visszaküldik nekik az EU-ból

Elégetnék a termékeiket a brit kereskedők, ha azt visszaküldik nekik az EU-ból

Kivonul a Google Ausztráliából, ha elfogadják az új médiatörvényt

Kivonul a Google Ausztráliából, ha elfogadják az új médiatörvényt