Ami jó volt: jó volt látni, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben igenis van érdeklődés Magyarországon a sörök iránt. Van a közönségben kíváncsiság a különféle sörtípusok, az ismeretlen sörmárkák iránt. (Ezt persze már a tavaszi Főzdefeszt és az immár hagyományosnak mondható Cseh sörök fesztiválja is bebizonyította.) Nyilván ezek sikere is vezérelte a budavári esemény szervezőit, akiknek az volt az eredeti koncepciója, hogy lehetőség szerint az összes Magyarországon főzött, és importált söröket összehozza egy grandiózus fesztivál keretein belül.

Ez nagyjából úgy negyed-harmadrészt sikerült is, körülbelül 60-70-féle sört lehetett kóstolni a Várban. Ez az átlagos magyar fogyasztó számára már kánaáni bőséget jelentett, olyan sörökkel találkozhattak, és olyanokat kóstolhattak, amilyenekről eddig nem is tudtak. Ez is jó dolog. Ami azonban a témában valamivel otthonosabban mozgó sörfanokat illeti, ők már jóval kevesebb újdonsággal szembesülhettek, mivel pont a kisüzemi főzdék maradtak leginkább távol a rendezvénytől, akiktől az újdonságokat várhattuk volna. És ez mutatja a fesztivál egyik legnagyobb gyengeségét is, nem tudta egyértelműen meghatározni, hogy egy sörös tömegrendezvény akar-e lenni, vagy pedig egy kóstolgatós gasztronómiai esemény.

Vétek György

Az az első pillanattól látszott, hogy inkább lesz nagy buli koncertekkel, ahol sokféle sör is van, mint gasztronómiai fesztivál, amelyen a sörök állnak a középpontban – noha a kommunikáció végig az utóbbit próbálta sulykolni. A kettő együtt ugyanis nem megy, ez bebizonyosodott már más országokban is. Dübörgő zene, sodródó tömeg közepette ugyanis nem lehet sört kóstolni, sörről beszélgetni (a belga sörök két standját szinte felborították). Pláne nem éjfél után. Az a buli ideje.

Egy sörkóstoláson meg semmi keresnivalója sincs koncerteknek vagy épp a Dumaszínháznak. Oda sör kell (olyanok, amikkel máskor nemigen lehet találkozni) és sörhöz illő ételek, ha már annyira ki lett hangsúlyozva a gasztronómiai vonal. Ez utóbbival viszont teljes mértékben adós maradt a fesztivál. Végignézve a kínálatot, többé-kevésbé ugyanazok a büfések voltak jelen, akik minden hasonló tömegrendezvényen ott vannak, semmi sörspecifikus nem volt. Azért a zsírban úszó, lecsónak nevezett valamiért pedig, amit a sajtómunkásoknak kínáltak, fejlettebb gasztronómiájú országokban börtön járna.

Lenne még mit csiszolni magán a szervezésen is. Noha már napokkal előtte lehetett tudni, hogy (nagyon) meleg lesz, sőt kánikula, sokan nem gondoskodtak (nem tudtak gondoskodni) a sörök előhűtéséről, így egyrészt az átfolyó hűtők nem bírták teljesítménnyel, másrészt több helyen is felhabzott a sör. A csúcsidőben érkezők joggal panaszkodtak a hosszas, és többszöri sorban állásra (jegy, korsó, sör). Ha ugyanis kötelező volt a korsó, miért nem adták azt a jeggyel együtt, ha nem volt kötelező, miért nem volt műanyag pohár mindenütt? Ha volt két decis jelzés a korsón, miért nem adtak mindenütt kóstolóadagot is? Több helyen azt mondták, a szervezők megtiltották. No, és a csaposok. Némelyikük mintha először látott volna ilyen szerkezetet. Többen pedig semmit nem tudtak arról a sörről, amit csapoltak.

Vétek György

És a csapok száma is egyértelműen kevés volt, nem tudták megfelelő tempóban kiszolgálni a tömeget. Megannyi javítanivaló „apróság”, ami kihat a Budavári sörfesztivál jövőjére. Drukkolunk a szervezőknek, hogy jövőre és a következő években zökkenőmentesebbek, és még sikeresebbek legyenek a rendezvényeik, még jobb bulikat csináljanak. De azokon a sörgasztronómiát már ne erőltessék.