A világ legnagyobb sörfesztiválján (az idén szeptember 17-ikén kezdődő) müncheni Oktoberfesten hagyományosan csak a bajor főváros sörfőzdéi vehetnek részt, így hiába van Erding mindössze 37 kilométerre Münchentől, a helybeli két sörgyár csak a szomszédból nézheti az ottani forgatagot. Meg is unták viszonylag hamar ezt a tétlen állapotot, mert hat évvel a nevezetes sörfesztivál-sorozatot elindító hercegi esküvőt követően 1816-ban már Erdingben is megtartották a maguk mezőgazdasági kiállítását és vásárát. Ez persze jó ürügyül szolgált egy népünnepélyhez is, ami meg ugyebár elképzelhetetlen sörsátor és ringlispiel nélkül.

Vétek György

Ezt követően nagyjából másfél évtizedes kihagyásokkal még hétszer rendezték meg a kiállítást és a hozzá kapcsolódó vigadalmat, mígnem 1949-ben úgy döntöttek, hogy attól kezdve augusztus utolsó péntekén minden évben megtartják – immár vásár és kiállítás nélkül – a tíznapos sörfesztivált. Az idei, szám szerint 71. Erdingeni Herbstfest augusztus 26-ikán kezdődött, és szeptember 4-ig tartott.

Aki már járt valaha az Oktoberfesten, könnyen elképzelheti, hogyan is néz ki az erdingi fesztivál, milyen az ottani hangulat, hiszen ez igenis nem más, mint a müncheni sörfesztivál családiasabb kivitelben. Persze jó nagy családra kell gondolni, hiszen a 35 ezres városka ilyenkor igencsak felbolydul, a tíz nap alatt több, mint 200 ezren keresik fel a fesztivált, és ha már ott vannak, meg is isznak néhány (literes) korsónyi sört, és felülnek a hullámvasútra.

A szűkebben vett belváros szélén, a városi stadion melletti területen két, körülbelül 3800-4200 személyes sátrat állítanak fel ilyenkor – egyik az Erdinger búzasörfőzdéé, a másik pedig a már szintén Erdinger érdekeltség Fischer's sörfőzdéé –, és körülbelül két-háromszor akkora területen a vidámparkot, valamint a mindenféle vásárfiát árusító bódékat, büféket. És persze szinte kivétel nélkül mindenki hagyományos bajor népviseletben feszít.

A hivatalosan déli tizenkettőkor nyitó fesztivál délután este hatig népes, de viszonylag szolid falusi búcsúnak láttatja magát, ahol családok korzóznak, gyerekek sikoltoznak a körhintán, asszonyok válogatnak az édességes standokon, amíg apuka a literes korsóval birkózik a sátorban. Ilyenkor érdemes még szétnézni a sátrakon kívüli büfékben, ahol nagyon jó grillezett húsokat, sült kolbászokat (mértékegység a méter!) és roston sütött halakat lehet kapni. A sátrakon belüli ételek minősége lényegesen ingadozóbb. A grillezett csülök kifejezetten finom, szaftos húsú, de ha már több mint öt perce elkészült, akkor nagy rá az esély, hogy a frissen még roppanós bőre inkább csak kalapáccsal aprítható. Nagyon jók viszont a hidegtálakon felszolgált sonkák, szalámik, sajtok.

No, és a sör. A dózis egységesen egy liter a sátrakban, kisebbet nem is lehet kérni. Az Erdinger sátrában négyféle sört hoznak a szortimentből: a minden évben egy kicsit másmilyenre főzött Festbiert, a sötét, testes, 7,3 százalék alkoholtartalmú Pikantust, a könnyített kalória- és 2,9 százalék alkoholtartalmú Erdinger Leicht-t és az alkoholmenteset. (Ez utóbbit igazából nem tudom értelmezni egy sörfesztiválon, ráadásul literes adagban.) Ipari mennyiségben fogy még a Russ'n, ami a Festbier és limonádé fele-fele arányú keveréke. (A mixet ott helyben, csapoláskor készítik.)

A két nagy sátoron kívül van még egy sörmérőhely a fesztivál területén, az Urweisse Hütte. Az egy-két nap alatt összerakható és szétszedhető alpesi faházikót második alkalommal állította fel az Erdinger. Itt csak a 2008-ban bevezetett világos-borostyán színű Urweisse-t csapolják – emberi, fél literes léptékben. Az igazi, hardcore fesztivál valamikor fél hét-hét környékén kezdődik. Ilyenkor már nem nagyon lehet egyetlen ülőhelyet sem találni a sátrakban, de nagyjából fél óra elteltével mindegy is lesz, mert gyakorlatilag kivétel nélkül mindenki feláll a padokra, helyenként az asztalokra is, és korsóval a kezében énekel, valamint a rendelkezésére álló hely függvényében táncnak gondolt lépéseket tesz. Mivel azonban hely nincs, a tömeg inkább csak együtt ingadozik, hullámzik a bierzelt stílusban jeleskedő fúvósbanda zenéjére. Közlekedni a sátorban ilyenkor egyféleképp lehet: egyszerűen de határozottan félre kell tolni az utunkban állókat. Nem fognak panaszkodni. Ilyenkor itt ez az etikett, épp ezért nekünk sem szabad megsértődni, felhorgadni, ha egyszer csak jön valaki, és félretol.

Persze nincs ember, aki órákon át el tudná viselni az óriási hangzavart, tömeget és a sátor alatti fülledt meleget, és ha nem is kifejezetten erős a festbier, a mennyiségénél fogva időnként technikai szünetre kényszerít. Ilyenkor azután jön a rácsodálkozás: ugyan a gyerekek már rég hazamentek, a vidámpark még teljes gőzzel üzemel. A sör ugyanis kihozza még negyven-ötven évesen is az emberből a gyereket, és egykettőre egy dodzsemben találja magát, majd – csupán a versenyszellemtől hajtva – beszáll a céldobálásba és a céllövészetbe is. Harminc-negyven perc, tucatnyi euró meg csak úgy elhussan. Viszont van már kicsi plüss szívecskénk és kapszlis pisztolyunk. Meg körülbelül fél óránk, hogy igyunk még egy korsó sört, mert pontban fél tizenkettőkor véget vetnek a zenének, és jó éjszakát kívánva távozásra szólítják a vendégeket. A többezres tömeg pedig meglehetős fegyelmezettséggel oszlik fel. Persze, csak azért, hogy másnap ott folytassák, ahol abbahagyták.