szerző:
MKO
Tetszett a cikk?

Ha tél, akkor sült gesztenye és gesztenyepüré. Utóbbit hungarikumnak is tekintjük, talán azért, mert más formában ritkán kerül a tüskés bundájú téli gyümölcs az asztalra. Pedig micsoda lehetőségek rejlenek benne – a Maroni bemutatóján sós és édes kóstolnivalókra bukkantunk.

Schweickhardt György szenvedélyes ember. Szenvedélyesen szereti a gesztenyét, és szenvedélyes hittel munkálkodik családi vállalkozásának sikerén, melyben már fia, András is tevékenykedik.Tulajdonképpen egy igazi Gesztenye Gusztival találkoztunk. Schweickhardt 1979-ben tette le cukrászmesteri vizsgáját, és a gesztenyeszerelem determinálta a pályán.

1987-től kezdve már "hivatalosan" is a gesztenye büvőletében élt, ekkor kezdett gesztenyepüré gyártással foglalkozni. Ma cége, a Superbrand  díjas Prima Maroni gesztenye nagyhatalom: számtalan gesztenye alapú terméket készítenek a hagyományos gesztenyepürétől kezdve a különböző gesztenyedesszerteken és a natúr fagyasztott gesztenyén keresztül a gesztenyelisztig.

A gesztenyének számos nemesített változata létezik, az olasz fajtákat, illetve a 32 mm-nél nagyobb szemeket maróninak nevezik: innen kapta nevét a cég, mely ezen változat feldolgozásával készíti termékeit – sajnos, mivel idehaza teljesen elhanyagolták az állományt, most már kizárólag import alapanyagokból.

©

A szelídgesztenye azon túl, hogy nagyon tud ízleni, egészséges és tápláló. Rendkívül magas szénhidrát és keményítő tartalmának köszönhetően sokszor használták burgonya, sőt gabonák helyettesítésére is, nem véletlen,hogy eleink kenyérfának is hívták. Jelentős mértékben tartalmaz élelmi rostot, B1, B2, B6, C, E vitaminokat, káliumot, magnéziumot, vasat, rezet és foszfort is.  Kalóriatartalma viszont alacsony, ezért diétázók is bátran fogyaszthatják, sőt,  a paleo étrendbe is beilleszthető.

A bemutatón Király Anita, a Lucullus BT csokoládékészítője kínálta az édes és sós fogásokat. Különösen nagy sikert aratott a sós párna-grissini, amihez  Anita egy hagyományos grissini tésztát bolondított meg gesztenyeliszttel. Ebbe a tésztába került aztán a töltelék: az üvegesre pirított vöröshagymából, sonkából, gombából, szemes gesztenyéből készített zsályás keverék. Jól passzolt hozzá a Petzold Attila sommelier által ajánlott Takler 2012-es Szekszárdi Kékfrankos Rozé. A folytatásban édességeket kóstolhattunk, amelyek közül a gesztenyeliszttel készült macaron és linzer kosárka lett a favorítunk.

A rendezvényen sok szó esett a gesztenye felhasználási lehetőségeiről. Schweickhardt György elmondta, hogy régóta gyűjtik a gesztenyés recepteket - honlapjukon is sok megtalálható ezekből -, melyek közül egy csokorra valót füzetbe is szedtek. Ebben nemcsak desszertek, de változatos elő- és főételek is helyet kaptak: levesek, gesztenyés húsok, felfújtak fasírtok. A kiadványból osztunk meg most egy otthon is könnyen elkészíthető, téli fogást. Ezúttal a levesestálba kerül a gesztenye.

©

Gesztenyekrémleves

Hozzávalók 4 személyre:

1 csésze tej
1 csésze tejszín
2 csésze húsleves
1 csésze gyorsfagyasztott darált natúr gesztenye
4 evőkanál száraz sherry
8 szem gyorsfagyasztott szemes hámozott sült gesztenye

frissen őrölt fehérbors

Elkészítés:

Felforraljuk a tejet, a tejszínt és a húslevest. Amikor forr, habverővel belekeverjük a darált natúr gesztenyét, és 4-5 percig tovább forraljuk. Sóval, borssal ízesítjük, majd a sherryt is hozzátesszük. Csészében tálaljuk, a legjobb levesbetét hozzá a félbe vágott, darabolt  sült gesztenye.

 

 

 

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Darazsak segíthetnek a vegyszermentes repcetermesztésben

Darazsak segíthetnek a vegyszermentes repcetermesztésben

0 forint a havidíj, ingyen van az internet is – év végéig biztosan marad a DIGIMobil díjcsomagja

0 forint a havidíj, ingyen van az internet is – év végéig biztosan marad a DIGIMobil díjcsomagja

Tűnnek el a madarak az erdeinkből is

Tűnnek el a madarak az erdeinkből is