szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kiosztották a Magyar Franchise Szövetség díjait, Az Év Innovatív Franchise Hálózata elismerést a Borháló Borkereskedés kapta. A harmadik éve működő fiatal kereskedőhálózatot másodszor díjazták.

 A Borháló 2014-ben Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata díjat érdemelte ki gyors és hatékony terjeszkedésével, a most csütörtök este megtartott díjkiosztón pedig a vállalkozás minden szegmensére kiterjedő innovációt értékelte a franchise hálózatokat tömörítő Magyar Franchise Szövetség.

 A 2012-es alapítás óta a kereskedés 46 boltot nyitott, a forgalom pedig egyik évről a másikra ötszörösére növekedett. A kereskedés eddigi sikere, a cég példája egyfajta alternatívát is kínál a magyar bormarketing erősítésére: ilyen mértékű fejlődés régiós borkereskedés felépítését is előrevetíti, ami megoldási alternatíva  lehet a hazai borok kivitelére - legalábbis, így gondolják a Borháló csapatánál.

©

 A cég számos innovációt vezetett be a termékcsomagolás, vevőkezelés, szolgáltatás és termékfejlesztés területén, amit a szövetség mind figyelembe vett a díj odaítélésekor. Ilyen többek között a termékeknél a hálós védőborítás, ami amellett, hogy praktikus és vidám megoldás, egyedi és megismételhetetlen arculati elemévé vált a Borhálónak. Értékelte a szövetség a franchise partnerek betanításának online rendszerét és a termékfejlesztés piackutatásra épülő módszerét is.

A hálózat boltjaiba betérők a franchise rendszernek köszönhetően minden üzletben ugyanazzal a minőséggel, termékválasztékkal, és szakszerű kiszolgálással találkozhatnak. A hálózathoz kapcsolódó vállalkozóknak a franchise rendszer adta lehetőségek megkönnyítik a kezdeteket, hiszen a belépéskor a belsőépítészettől kezdve, az ügyfélkezelésen át, a marketingig számos elem eleve adott. 

Míg  tavaly a gyors terjeszkedésért, addig  idén az innovációért díjazták a Borhálót. "Megújulás, folyamatos fejlődés nélkül egy vállalkozásnak semmi esélye" - nyilatkozta Elek Márton, stratégiai és marketing vezető.Hozzá téve, hogy az innováció számunkra mindenkori kihívás..

A Borháló 2015-ös céljai között szerepel a hálózat további bővítése itthon és az országhatárokon kívül.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Macron után Merkellel tárgyalt az új amerikai elnök

Macron után Merkellel tárgyalt az új amerikai elnök

Hiába a világjárvány, környezettudatosabbak nem igazán lettek a magyarok

Hiába a világjárvány, környezettudatosabbak nem igazán lettek a magyarok

A kriptovaluták csökkentik az adóbevételt az EU államaiban

A kriptovaluták csökkentik az adóbevételt az EU államaiban