Mielőtt azonban elkezdenénk irigyelni a szervezőket, gondoljunk csak bele mennyi feladat: a terület megszerzésétől, a potemkin falu felépítésén át, a fellépők beszervezésén keresztül, a biztonság megóvásáig, számos akadályt kell megugrani, hogy aztán záráskor megvonhassák az egyenleget, amelyet akár egyetlen esős nap is megbillenthet.

A fesztiválozót, leginkább a sörbarátot azonban mindez nem érdekli, enged a tömegvonzásnak és valamennyi sörfesztiválra – de legalábbis többre – igyekszik kilátogatni. Nem nagyon foglalkozik az örökösen visszatérő problémákkal, számára mindennél többet ér, fontosabb, hogy az adott eseményen minél több sörkülönlegességgel ismerkedhessen meg.

A szervezők talán ezt a feladatot tudják legkönnyebben megoldani. Ez elsősorban az egyre szaporodó kisüzemi sörfőzdéknek és a gerillafőzőknek köszönhető – többségük évente akár négy-öt újdonsággal is kirukkol. De szépen emelkedik az importból kapható sörök száma is, ebben erős verseny alakult ki a cseh és a belga sörök között. E két sörnagyhatalom saját budapesti fesztivállal is dicsekedhet, de nincs olyan fesztivál, ahol ne képviseltetnék magukat. Ezzel szemben az „echte ungarische” Oktoberfesten – az idény utolsó nagy sörfesztiválján, a német sörgyártást kizárólag a Paulaner és az Erdinger képviselte. Viszont Tibi atya fröccssátra a dodzsem és a hánytatógép (pörgő-forgó ringlispíl) közvetlen szomszédságában valóban magyaroschá tette a fesztivált, melyből természetesen a cseh és belga sörök mellett nem maradhatott ki az Igazi Csíki Sör sem, mely szintén állandó résztvevője lett a budapesti fesztiváloknak.

Nem tisztünk állást foglalni a Heineken és a csíkszentsimoni sörgyárak vitájában. Csak eszünkbe jutott, hogy Csehországban mekkora fricskát kaptak picit hasonló ügyben a sörfanok...

Több hagyományos sörfesztivál is új helyszínre költözött: míg a cseh jól járt a Szabadság téri helyszínnel, a tágasabb térrel, a Főzdefeszt jobban mutatott tavasszal a Városligetben, mint ősszel a Felvonulási téren. A leghangulatosabb talán a szezonnyitónak meghirdetett tavaszi, illetve szezonzáró őszi Corvin sétányi fesztivált mondhatnánk. Viszont úgy tűnik, hogy a Palotanegyed, a Főzdefeszt távozásával nem tud ahhoz fogható eseményt összehozni – pedig évről évre próbálkoznak. Idén eredetileg a Főzdefeszttel egy időpontban lett volna a rendezvény, de a feszt szervezői inkább halasztottak egy hetet az időjárásra hivatkozva.

A Budavári Sörfesztivál a legnagyobb szabású, a legtöbb látogatót vonzó esemény, bár gyanítjuk, hogy a külföldieket nemcsak a koncertek és a szép számban kínált sörök, hanem az ehhez díszletként szolgáló Budai Vár is vonzza  a helyszínre. Itt minden tekintetben profi a szervezés, a belépős eseményen üvegkorsóba mérik a sört, számtalan fellépő teszi színesé a programot és még a toalettek előtt sem kell hosszasan várakozni.

Tapasztalatok szerint a sörért sem kellett sehol megküzdeni, a leghosszabb sorok a Dreher Sörgyárban rendezett helyi sörfesztiválon kígyóztak, talán a rendezők sem készültek akkora érdeklődésre: hiszen mégiscsak egy külvárosi üzem területére hívták a sörbarátokat.

Végül elérkeztünk a sörfesztiválok legvitatottabb kérdéseihez. Mivel ezeket számos írás kivesézte már, mi csak érintőlegesen ejtünk szót róluk. A legyen belépő vagy ne legyen belépő kérdését a rendező dönti el, és ha ezért kap is valamit a polgár – programot, biztonságot, tisztaságot, ingyenes WC-t, stb –, akkor egy szavunk sincs ellene, ahogy nincsenek igazán ellenérveink a Főzdefesztes „kötelező pohár” ellen sem. Ki-kidöntse el, megéri-e neki a poharat, vagy a belépőt megvenni. A belga sörfesztiválon – bár alig van, aki a három pohár sörnél megáll – még kötelező fogyasztás is van, ha nem is így nevezik. Mégse tiltakozik ellene senki.

Az üveg vagy műanyag korsó kérdése kardinális, ha azt vesszük, hogy komolyabb kóstolásra alkalmatlan a műanyag pohár, de ismerjük be, hogy a többségnek a harmadik kör után már szinte úgyis mindegy miből iszik: jól fog esni, és kész. Egyébként a fesztiválokon általában – csak a szervezők, illetve standosok jóindulatán múlik - kérhetünk sört a magunkkal hozott pohárba, és az öblítés is valahogy mindig megoldható. Ha viszont se nem viszünk, se nem engedik, viszont kategorikusan elzárkózunk a műanyagpohártól, sajnos ki kell hagyni egyik-másik fesztivált.

Ha valami neuralgikus és mintha megoldhatatlan feladat elé állítaná a rendezőket az a WC-k megfelelő száma és rendszeres tisztántartása – ebből a szempontból a Főzdefeszt és a Cseh sörfesztivál vizsgázott a legjobban. Némi javulás azért mindenütt tapasztalható.( Részünkről inkább fizetünk egy százast, ha nem kell sorban állni és belépve sem hányjuk el magunkat a kosztól és a bűztől). Mellékesen megjegyznénk, hogy az Oktoberfesten Münchenben közel egy kilométer a piszoárok hossza, de olykor itt is adódnak tumultuózus jelenetek.

Hogy mindebből mi a tanulság? Hát, hogy a magyar szeret sörfesztiválozni. S két idény között is sörözni...