szerző:
MTI

Hétfőn stabilan 280 forint közvetlen környezetében mozgott a forint: délelőtt fél tízkor az eurót 280,45 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 280,55 forint után. Péntekre virradóra az árfolyam 281,10 közvetlen közelében mozgott a nemzetközi kereskedelemben.

A dollárt hétfőn délelőtt 230,32 forinton jegyezték 1,2183 dolláros euró árfolyam mellett. Péntek délután a dollárt 231,85 forinton, az eurót 1,2111 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése 201,72 forint 201,82 forint után, 100 japán jent 250,69 forinton jegyeztek 253,12 forint után.

Az elmúlt héten főként ázsiai makrogazdasági adatoktól kapott erőteljes támogatást a befektetői kockázatvállalási hajlandóság a nemzetközi piacokon. Leginkább a májusi kínai export növekedési adat cáfolt rá arra az aggodalomra, hogy az euróövezeti pénzügyi krízis kezelésére tett intézkedések áttételesen a világgazdasági fellendülés ütemére is fékező hatást gyakorolhatnak.

Kína exportja májusban 48,3 százalékkal nőtt éves, és 18 százalékkal havi összevetésben. Január-májusban az export 33 százalékkal növekedett. Kína legnagyobb exportpiaca az Európai Unió.

Hétfőn az enyhülő kockázatkerülést tükröző eredményekkel kezdődött a kereskedés a nemzetközi piacokon. Az ázsiai tőzsdék erősödtek, követve a Wall Street pénteki példáját, majd az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.

A héten negatív meglepetéssel szolgáló makrogazdasági adatok híján az elért árfolyamszintek konszolidálódására lehet számítani.  A piacok számára tájékozódási pontként szolgáló fontosabb makrogazdasági adatok lehetnek hétfőn az euróövezet áprilisi ipari termelése, kedden a brit fogyasztói árindex, a német ZEW üzleti hangulat index, szerdán a svájci ZEW üzleti hangulat index, az euróövezeti májusi fogyasztói árindex, az amerikai májusi lakásépítések száma és májusi ipari termelés, csütörtökön a svájci jegybank kamatdöntése, az amerikai heti munkanélküliségi segélykérelmek és a májusi fogyasztói árindex.

Hétfőn viszonylag alacsony forgalomra, a nemzetközi piaci hangulat alakulását követő nyugodt árfolyam mozgásra lehet számítani a térségbeli devizák körében. A forint árfolyamát befolyásolhatják a gazdasági akcióterv további részletei, de szélsőséges árfolyam ingadozásra nem számítanak a piacon. Az árfolyam 280 forintos euró jegyzés egy-két forintos környezetében mozoghat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

A térség devizáival együtt mozog a forint

Sem nem gyengült, sem nem erősödött, hanem a térségbeli devizákkal összhangban alakult a forint árfolyama szerdán: az eurót szerdán délután négykor 282,70 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtt fél tízkor tartott 281,13 forint és a kedd délutáni 283,10 forint után.

MTI Gazdaság

A forint erősödött estére

Erősödött a forint szerda estére a reggeli árfolyamhoz viszonyítva, és magasabban állt a szerda délutáni szinthez képest is a londoni bankközi devizapiacon.

MTI Hazai gazdaság

Londoni elemzők: lassabban erősödik a forint és nő a GDP

A "politikai zaj" miatt a korábban valószínűsítettnél fokozatosabb forint-visszaerősödést, a jelenlegi szinten maradó MNB-kamatszintet és a vérszegény euróövezeti fellendülés miatt az eddig vártnál valamivel lassabb jövő évi magyar gazdasági növekedést jósolnak vezető londoni befektetési házak csütörtökön közölt legfrissebb előrejelzéseikben, kiemelve ugyanakkor, hogy Magyarország - szinte egyedüliként a világon - tavaly jelentős többletet ért el strukturális elsődleges államháztartási mérlegében.

MTI Gazdaság

A forint erősödött estére

Erősödött a forint kedd estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva, de gyengült a kedd délutáni szinthez képest a londoni bankközi devizapiacon.

Kampányt zárt Tarlós: "Itt Budapest öt éve a tét, nem egy tétova ember vágyálmai"

Kampányt zárt Tarlós: "Itt Budapest öt éve a tét, nem egy tétova ember vágyálmai"

Nyíregyházát vitte a Fidesz-KDNP

Nyíregyházát vitte a Fidesz-KDNP

Olcsó villanyautóként támadt fel a jó öreg Suzuki Wagon R

Olcsó villanyautóként támadt fel a jó öreg Suzuki Wagon R

És Donald Trump tényleg betáncolt a Katona József Színházba

És Donald Trump tényleg betáncolt a Katona József Színházba

100-ból 67 gyártó nem szól a hatóságoknak, ha adatbaj van

100-ból 67 gyártó nem szól a hatóságoknak, ha adatbaj van

Putyin csak azért is együttműködik Szaúd-Arábiával

Putyin csak azért is együttműködik Szaúd-Arábiával