Komoly szabálytalanságokra bukkantak a börtönben, ahol Epstein meghalt
Az amerikai igazságügyi miniszter azt ígérte, a végére járnak az ügynek, és "meglesznek a felelősségre vonások".
Az amerikai igazságügyi miniszter azt ígérte, a végére járnak az ügynek, és "meglesznek a felelősségre vonások".
Tartózkodási engedély sem jár majd annak, aki nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel.
Donald Trump elnök a kínaiakat vádolja, míg a kínaiak állítják: a kereskedelmi háború miatt esik a jüan árfolyama, nem Pekingben döntöttek így.
Zakatol a kampánygépezet.
A július elsején hatályba lépett közjegyzői díjrendelet nem drágította a lakáshitelezést, hanem jelentős kedvezményeket biztosít az ügyfeleknek – így reagált az InfoRádiónak a Portfolio pénteki cikkére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) jogi irodavezető-helyettese.
A földben jelentős mennyiségű higany, a föld felett a vegyi anyagok keltette folyamatos robbanásveszély – a berenteiek számára ezt jelenti a BorsodChem. Na és a vegyipari cégtől származó milliárdos adóbevételnek köszönhetően bőkezű támogatásokat. De melyik nyom többet a latba? Mérgeink című sorozatunk harmadik része.
Lassan 20 milliárdnál tart az építkezés költsége.
Legyen szó hazai vagy külföldi tanulmányokról, az önálló életkezdésről, mindez szülőnek, gyereknek egyaránt komoly anyagi terhet jelenthet. A „kirepülés” izgalmas, kihívásokkal teli életszakaszához adunk most praktikus, pénztárcasimogató tanácsokat – az előrelátó pénzügyi tervezéstől az apró gazdálkodási trükkökig.
Zajlanak tárgyalások a ferihegyi reptér és a kormány közt, de csak a fejlesztésekről, a koncesszió eladásáról nem. Az elmúlt időszakban miniszteri szinten merült fel, hogy a tulajdonosok akár el is adhatnák az üzemeltetési jogot.
Ősszel elvileg már el kellene kezdődnie a munkának, de még csak most fog lejárni a közbeszerzés, amelyben kivitelezőt keresnek. Szakértők szerint nem is tartható a 18 hónapos határidő.
Az uszodát pont egy hotel mellé építenék, ahol korábban a Fidesz tartotta frakcióülését.
Nagyot ugrott a magyar internetes kiskereskedelem.
Előfeltételek nélküli tárgyalásra készül az ír és a brit miniszterelnök, de a meglévő brexitmegállapodás újratárgyalása ebbe nem tartozik bele.
A vendéglátás újabb területén próbálja ki magát Seszták Miklós felesége, miközben a politikus éppen a térség turisztikai fejlesztéseiért felelős kormánybiztos.
Nem folytatja az együttműködést a Microsoft a T-Systems-szel; csúszik a 3-as metró felújítása; aranybányát nyithat meg az állam a dohány-kiskereskedelmi ellátónak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A legnépszerűbb sorsjegy nem is a legolcsóbb fajta.
Főleg Budapest belvárosában találhatók ilyen lakások.
Tizenöt percet töltött még a munkahelyén a brit életjáradék-lottó első nyilvánosság elé lépett nyertese, miután megnézte a számait, aztán beteget jelentett, másnap már csak felmondani ment be.