Kifizetetlen tartozás miatt lefoglalták a Ryanair egyik gépét Franciaországban
A járat épp indult volna Londonba, az utasok már a fedélzeten voltak, amikor a légi közlekedési hatóság emberei megjelentek a repülőtéren.
A járat épp indult volna Londonba, az utasok már a fedélzeten voltak, amikor a légi közlekedési hatóság emberei megjelentek a repülőtéren.
Ha a kormány jövő héten nem terjeszti be a szükséges jogszabály-változtatásokat, az MSZP megteszi.
A repülőjegyek és a biztonsági kiadások drágulására hivatkozik az egyiptomi utazásokra specializálódott cég, az utazásra várókat már nem tudják kivinni Egyiptomba.
Egy földhaszonbérleti szerződés meghosszabbításáról szóló per kapcsán mondta ki az Ab, hogy egy később hozott szankciót nem alkalmazhatnak egy korábbi ügyre.
Kiderült, a Paris Saint-Germain játékosainak szerződésében van egy kitétel, amely kimondja, hogy köszönteniük kell a szurkolókat, és ezért bizonyos összegeket is kapnak havonta.
A milliárdos miniszterelnök, Babis kormánya azt ígéri, hiába riasztgatnak az elemzők, nem jár úgy Csehország, mint a görögök.
A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint 50 intercity vonatra fogyott el a helyjegy a hosszú hétvégén. A MÁV-Start szerint pedig 100 többletkocsit bevetettek, és náluk nem panaszkodtak zsúfoltságra.
Hszi Csin-ping elnök fogadta az amerikai diplomácia veteránját, a csaknem százéves külügyminisztert, aki kibékítette az Egyesült Államokat a kínai kommunistákkal még Mao elnök idejében.
Nem reális Itália költségvetése, amelyet visszadobott az Európai Unió – nyilatkozta Matteo Renzi, aki egy baloldali kormány élén ugyanilyen problémákkal szembesült.
Addig nem akarták elengedni a szerelőket, amíg egy korábbi, állítólag rossz munkájuk díját nem fizetik vissza.
Hiába maradt valaki ugyanolyan rokkantsági állapotú, jobb értékelést kapott, emiatt megvonhatták a rokkantsági ellátása nagy részét – mondta ki az Alkotmánybíróság. Most ennek vége lehet.
Októberben újabb 181 milliárd forinttal nőtt a hiány.
Az erről szóló törvényjavaslat már a képviselők előtt van.
Újévtől átlagosan 5,8 százalékkal lesznek magasabbak az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő díjak a teherautók számára – mondja ki az innovációs és technológiai miniszter csütörtök késő este megjelent rendelete.
Internet által behálózott világunkban a legfőbb biztonsági kockázatot egyértelműen a kibertámadások jelentik. Kevesen tudják, de a rosszindulatú támadásokat ezerszám blokkolják az internetszolgáltatók, ezért lehetséges, hogy jobbára zavartalanul használjuk a világhálót. Ám szinte minden hónapra jut olyan, akár több tíz millió ember adatait érintő eset, amelyet nem sikerül kivédeni.
Kérjen mindig kártérítést és fotózza le bőröndje belsejét indulás előtt! Jó tanácsok váratlan helyről.
Jobban drágul a nyugdíjasok élete, mint amennyivel a kormány számolt, amikor elkészítették a költségvetést.
Szerintük így kompenzálható az, hogy amúgy milyen káros a hatásuk és milyen sok egészségügyi kiadást generál a fogyasztásuk.
Az Elios-ügyben érintett Siófok polgármestere a hivatalon belül zárolta az iratokat, várta a rendőrség megjelenését, ez azonban nem történt meg. A médiából értesült róla, hogy a nyomozást lezárták.