Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Hiába állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság „súlyos jogsértést”, a bűnös XXII. kerületi önkormányzat alig kapott büntetést.
Budafok-Tétény önkormányzata tavaly írt ki egy közbeszerzést földutak leburkolására. A trükk az volt, hogy bár az egész projekt 1,2 milliárd forintba került (a végső számla végül 1,7 milliárd lett), azokat részekre bontották, hogy elkerüljék a nyílt közbeszerzési versenyt.
Ezek a tendereken végül nagyobb részben a Nova Bau Kft. került ki győztesen, ami azért visszás, mert a vállalkozás tulajdonosa Novák Zoltán Nándor régről ismeri az önkormányzat városfejlesztési és -üzemeltetési irodájának vezetőjét, Wohner Zsoltot: egykor cégtársak voltak, az irodavezető feleségének pedig rokona a nyertes cég tulajdonosa – számol be a 24.hu.
A Transparency International az ügyben végül a közbeszerzési hatóság elnökéhez fordult, a vizsgálat végén pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy „az ajánlatkérő súlyos jogsértést követett el azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a közpénzekkel való felelős gazdálkodás egyik alapvető rendelkezésének számító részekre bontás tilalmát és az ezzel szoros összefüggésben álló egybeszámítási kötelezettséget”.
Az ügy érdekessége még, hogy az öt részre bontott projektnél kettőben találtak szabálytalanságot, ezek kivitelezési költsége 232 millió forint volt, ám a végső büntetés a lehetséges maximális 10 százalék helyett mindössze 1,3 százalékos, azaz 3 millió forintos volt. Ha pedig azt nézzük, hogy az egész projekt 1,7 milliárd forintba került, úgy a büntetés mindössze 0,17 százalékos volt.
Update:
Cikkünk megjelenése után reagált a Közbeszerzési Hatóság.
Mint írták, a Döntőbizottság minden esetben mérlegeli, milyen mértékű az adott jogsértés, és az is szempont a bírság kiszabása során, hogy az ajánlattevő az elmúlt években követett-e el jogsértést. Mivel korábbi jogsértés nem állt fent, mindez jelentős bírságcsökkentő tényező volt jelen esetben.
Arról is szót ejtettek, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság nem vizsgálta az összeférhetetlenség kérdését, "a jelen ügyben ugyanis a közbeszerzési törvénybe ütköző összeférhetetlenségi eset a Közbeszerzési Hatóság rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján nem volt feltárható. A közérdekű bejelentésben említett ismeretség önmagában nem alapoz meg a közbeszerzési törvénybe ütköző összeférhetetlenséget, annak további feltételei vannak (közbeszerzési eljárás előkészítésébe, lefolytatásába történő bevonás, mely sértheti a verseny tisztaságát), amely feltételeket – az európai uniós bírósági joggyakorlatnak is megfelelően – objektíve igazolni kell".
A Döntőbizottság határozata az ügyben ide kattintva érhető el.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.