Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kék villogóval és hivalkodó rendszámmal bukkant fel a NER-közeli luxusautó-kölcsönző kocsija
Gazdaság

Kék villogóval és hivalkodó rendszámmal bukkant fel a NER-közeli luxusautó-kölcsönző kocsija

Különös konvoj parkolt nemrég az egyik budapesti, belvárosi szálloda előtt: elöl egy rendőrautó, közvetlenül mögötte pedig két, kék villogóval felszerelt „civil” Mercedes állt. A leghátul álló autó az egyénileg választott, luxusra utaló rendszámával keltett feltűnést, de ennél is érdekesebb a kocsi mögötti tulajdonosi kör. Egy autó nyomában a „Luxurytól” az ex-Valton-vezéren és a Mészáros-ügyvéden át a hallgatag kormányzatig.

Sztojcsev Iván hvg360

Mit tehetünk, hogy a mesterséges intelligencia ne ölje meg a gazdaságot?

Hihetünk abban, hogy a technológiai fejlődés magától elvezeti az embereket egy jobb világ felé? Vagy épp ellenkezőleg, a gépek elvesznek minden munkát, és kiölik a kreativitást? Az elmúlt ezer évből százegynéhány volt olyan, amikor a fejlődés tényleg érdemi eredményeket hozott az átlagember számára, de sok olyan látványos technikai ugrás is akadt, aminek az eredménye csak az lett, hogy sokkal többet kellett dolgozni, rosszabb körülmények között. Hol volt a különbség?

Lengyel Miklós Gazdaság

Bajban Hollywood, kipukkant a buborék

Egyre kevesebb produkció készül, leépítések mindenütt, ezért Los Angeles főpolgármestere munkacsoportot hozott létre Hollywood megmentésére: 681 ezren dolgoznak a szórakoztatóiparban, amely 115 milliárd dollárral járul hozzá a régió gazdaságához.

Tiszai Balázs hvg360

Nem azért leszünk akkubontó-nagyhatalom, mert akarjuk, hanem azért, mert most már nincs más választásunk

Az EU-s szabályozás kimondja: ahonnan az akkumulátor való, ott kell gondoskodni az újrahasznosításáról is. Miután a kormány kiárusította az országot a távol-keleti akkugyáraknak, kényszerpályán mozog, pedig az akkubontás nem megtérülő üzletág, és ugyanúgy súlyos környezetvédelmi kockázatokat hordoz, mint az elsődleges gyártás. És annak a bontási módnak, melyet az uniós szabályozás lehetővé tesz, még a vízigénye is ugyanakkora.

Rácz Gergő hvg360

Nem csitul a jegybank szerelme a csillogó fémtéglák iránt

A Magyar Nemzeti Bank nem tud betelni, ismét jelentős tétellel megemelte az ország aranytartalékát. Ez újabb mérföldkő a jegybank elhúzódó pálfordulásában, és eleve felveti a kérdést: minek? Az MNB, ha negatívabban is ítéli meg a gazdasági kilátásokat mint a kormány, eddig nem beszélt stabilitási kockázatokról, amiket elvileg a hagyományosan illikvid nemesfém felhalmozása hivatott kivédeni, és amitől látszólag a piac sem ájult el.

FlottaMan Zrt.

Tévhitek, tények és a jövő a flottakezelésben

A jelenlegi gazdasági helyzet sok vállalkozás számára jelent kihívást, ezért elengedhetetlen, hogy a cégek hatékonyan gazdálkodjanak erőforrásaikkal. A FlottaMan Zrt. független mobilitási szakértő, és már bő egy évtizede nyújtja szolgáltatásait vállalkozásoknak és nagyvállalatoknak, akiknek a járműflották kezelése nélkülözhetetlen a mindennapi működés során. Paksi Tamással, a FlottaMan Zrt. új értékesítési igazgatójával beszélgettünk a flottakezelés előnyeiről, a tartós bérlet lehetőségeiről, a piac helyzetéről, valamint a cég jövőbeli terveiről.

Csendes-Erdei Emese hvg360

Álmos Péter MOK-elnök: Óriási bajban van az alapellátás

Budapesten is átalakult a háziorvosi ügyeleti ellátás október elsejével. Vidéken már másfél éve működik az új rendszer, az eddigi tapasztalatokról és arról, hogy miért lett volna jobb elhalasztani az átállást, Álmos Pétert, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét kérdeztük.

Sztojcsev Iván Gazdaság

Csúnya meglepetéseket hagy az utódjára több olyan városvezető, akit júniusban leváltottak, de október 1-ig hivatalban maradt

Október első napjáig maradhattak a hivatalukban azok a polgármesterek, akiket június 9-én leváltottak. Közel négy hónap elég volt sok helyen arra, hogy kiszervezzék a város nagy cégeit és ingatlanjait a saját embereik közelébe, akadt, ahol kiszórták az év hátralévő fejlesztési pénzeit, és akadt testület, amely az új polgármestertől elvette az autót, hogy odaadja a réginek.

Egy elég vad szuperszámítógépet telepít az űrbe Kína

Egy elég vad szuperszámítógépet telepít az űrbe Kína

Kiesett Garancsi István csapata az NB I-ből, a szurkolók levetették a mezt a játékosokkal – videó

Kiesett Garancsi István csapata az NB I-ből, a szurkolók levetették a mezt a játékosokkal – videó

Magyar Péter a Néppártban kémkedő RMDSZ-képviselőkről és buszoztatott provokátorokról beszélt Nagyváradon

Magyar Péter a Néppártban kémkedő RMDSZ-képviselőkről és buszoztatott provokátorokról beszélt Nagyváradon

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

Elindul a Google „varázsablaka”

Elindul a Google „varázsablaka”

Senki nem érti, miért: van, ahol 30 év alatt négyszeresére nőtt a demenciások száma

Senki nem érti, miért: van, ahol 30 év alatt négyszeresére nőtt a demenciások száma

Irigyelt különleges mód jön az androidos telefonokra

Irigyelt különleges mód jön az androidos telefonokra

Trump elhalasztja az 50 százalékos európai vámok bevezetését

Trump elhalasztja az 50 százalékos európai vámok bevezetését

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

A címlapról ajánljuk