HVG

Én mondom a jót, majd az ellenzék hozzáteszi a rosszat - a néhai Antall József által az Országgyűlésben nyíltan vállalt munkamegosztás mára végképp megmerevítette a kormányzat és opponensei közti frontokat, aminek következtében a reális helyzetkép a gazdaság állapotáról a köznapi érdeklődő számára átláthatatlan ködbe vész. E homályt csak növeli, hogy a kormányzat saját szándékait és lehetőségeit is az adatok némiképp önkényes interpretálásával igyekszik leplezni, hol erőteljes, dinamikusan növekvő gazdaságról beszél, hol pedig a költségvetési hiány eltökélt lefaragására teszi a hangsúlyt. Utóbbival egyébként az is megindokolható, hogy a 2001 és 2003 közötti időszak látványos állami pénzosztogatására miért következett kopp. Mi több, előre csillapítani lehet azokat a lakossági várakozásokat is, hogy 2006-ban - a négy évvel ezelőtti választási időszakhoz hasonlóan - a kormány ismét megnyitja a bőségszarut.

© Túry Gergely

A helyzetet csak bonyolítja, hogy egyre ellentmondásosabb és kiismerhetetlenebb formáját mutatja a magyar gazdaság, és a tisztánlátást a hivatalos statisztikák sem segítik. Bár a tavalyi utolsó és az idei első hónapok adatai egyaránt a lassulás jeleit mutatják, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) március 25-én kiadott jelentésében - tőle némiképp szokatlan módon - azt közölte, az ütemcsökkenés "kizárólag a bázishatásnak" tulajdonítható. Statisztikai tény ugyanakkor, hogy 2004 harmadik negyedévében 3,7, a negyedikben pedig - a KSH nemrég felülvizsgált, és 0,1 százalékponttal javított adatai alapján - 3,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), szemben a tavalyi első félév 4 százalékot markánsan meghaladó bővülésével. A beruházások 2004 utolsó három hónapjában gyakorlatilag stagnáltak, az ipari termelés növekedési üteme pedig decemberben és idén januárban 3,5, illetve 2,7 százalékra csökkent, holott a tavalyi esztendő egészében a legjobb éveket idéző 8 százalékot is meghaladta.

Lendületes gazdasághoz nem illő módon a munkanélküliek száma egy év alatt 13 százalékkal nőtt, s a negyedik negyedévben meghaladta a 400 ezret. A költségvetési szférában foglalkoztatottak létszámcsökkenését az előző évinél némiképp több állást kínáló versenyszféra nem volt képes ellensúlyozni; a 2004 novembere és 2005 januárja közötti időszakban a munkanélküliségi ráta 6,6 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 5,8 százalékról. Összességében az elemzők 3,7 százalék körüli gazdasági növekedést várnak az idei évre. Ez önmagában nem borítja fel a központi költségvetést, mert bár a Pénzügyminisztérium (PM) tavaly decemberben 4 százalékos célt jelölt meg, de a költségvetést kellő óvatossággal 3,8 százalékot feltételezve állította össze.

HVG

Az eurózónához csatlakozni készülő gazdaságok között - Csehországot leszámítva - tavaly a magyar produkálta a leglassúbb növekedési ütemet. De más vonatkozásban is a sereghajtók közé került az ország: az euró átvételéhez szükséges négy teljesítménykövetelmény közül csupán egynek felel meg. Az Európai Központi Bank (ECB) legutóbbi, 2004-re vonatkozó konvergenciajelentése szerint az infláció 2,4 százalékos, elvárt referenciaértékével szemben Magyarországon a fogyasztói árak 6 százalékot meghaladó mértékben növekedtek - igaz, azóta az infláció hanyatlik, idén januárban és februárban hosszú évtizedek óta nem tapasztalt mértékűre, 4,1, illetve 3,2 százalékra mérséklődött a drágulás. A hosszú lejáratú államkötvények alapján számolt, úgynevezett harmonizált kamatláb 6,4 százalékos követelménye helyett a magyar értékpapírok átlagos kamatozása 8,1 százalékos volt, ám ez is egyre közelebb kerülhet a limithez; a piaci folyamatokat követve a Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot a tavaly decemberi 9,5 százalékról - a most keddi fél százalékot is beleértve - 7,75 százalékra csökkentette. Az államháztartás hiánya a GDP-hez viszonyítva a feltételül szabott 3 százalékkal szemben az unió statisztikai hivatala, az Eurostat számításai szerint 4,5 százalék volt - ennél nagyobb deficitet tavaly az euróra startoló országok közül csupán Lengyelország produkált (lásd táblázatunkat) -, az államadósság pedig a GDP 57,6 százalékát érte el. Ez utóbbi éppen alatta marad a kritikusnak tekinthető 60 százaléknak, amelyet egyébként jelenleg az uniós átlag is meghalad.

A szakértők - az államháztartás megreformálását vehemensen képviselő Bokros Lajos egykori pénzügyminiszterrel az élen - a magyar gazdaság relatíve lassú növekedését épp az állam túlzott eladósodottságára és a nagy államháztartási hiányra vezetik vissza. A PM számításai szerint 2002-ben 1505 milliárd, 2003-ban 1364 milliárd, 2004-ben pedig 1004 milliárd forinttal nőtt az államadósság, amelynek nagysága - 2004 végén 11 650 milliárd forint - az ellenzéki Fidesz-MPSZ gazdasági szakértőinek és propagandistáinak egyik fő kritikája a kormánnyal szemben (a másik pedig ennek az ellenkezője, vagyis a hiánycsökkentés érdekében hozott kormányzati megszorítások bírálata). Draskovics Tibor pénzügyminiszter válaszul kiszámoltatta az apparátusával, hogy 1998 és 2002 között - a Medgyessy-kormány száznapos programját leszámítva - az államadósság 47 százalékkal nőtt, 2002-től 2004 végéig pedig ennél szerényebb mértékben, "csupán" 28 százalékkal. Ez egyébként szintúgy propagandisztikus kimutatás, mint az ellenzéki felvetés, mert nem vesz tudomást sem az 1998 és 2000 közötti évek két számjegyű inflációjáról - amely a növekményt kvázi "feltupírozta" -, sem az akkori gyors gazdasági növekedésről.

A kormány és az ellenzék között dúló, teljesen céltalan és semmitmondó számháború közepette az ECB adatai sem visznek közelebb a tisztánlátáshoz: bár az utóbbi szerint 2000-ben az államadósság még csak a GDP 55,4 százaléka volt, és 2003 végén elérte az 59,1 százalékot, ám a jelentés közzétételekor már ez is részigazsággá vált, mivel időközben megváltoztak az adósság elszámolásának a szabályai.

Draskovics ugyanis - néhány, hasonló helyzetben lévő pénzügyminisztertársával szövetkezve - előbb az Eurostattal fogadtatta el, hogy 2007-ig a kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is számítsák hozzá a költségvetési bevételekhez (HVG, 2004. december 11.), amivel a GDP csaknem 1 százalékával rögvest csökkent az államháztartás statisztikai hiánya. Majd az unió stabilitási és növekedési paktumának a reformja során is kialkudott egy ehhez hasonló megoldást (HVG, 2005. március 26.). A felvetés közgazdasági logikája az, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztárakba egyelőre csak fizetnek a biztosítottak, nyugdíjfolyósítás azokból csak hosszú évek múlva történik, a pénz pedig addig főleg államkötvényekben "landol", azaz nem támaszt piaci keresletet. Továbbá ez a megoldás ugyan átmenetileg növeli az államháztartás hiányát - mivel az állami nyugdíjkasszából kieső összeget a központi költségvetés kipótolja -, ám hosszú távon valamelyest tehermentesíti a társadalombiztosítást.

Az euró átvételét felvázoló, Brüsszelnek megküldött decemberi konvergenciajelentésében a PM már a tényleges hiánymutatóknál jóval tetszetősebb, a nyugdíjreform hatásaival korrigált államháztartási adatokkal állt elő. Az idén pedig azzal büszkélkedett, hogy előzetes számításai szerint a 2004-es - uniós módszertan (ESA '95) szerinti - deficit a GDP 4,2 százalékát érte el. Ez a 2003-as 6,2 százalékhoz viszonyítva óriási javulás volna, csakhogy az utóbbi nem tartalmazza a GDP 0,9 százalékát kitevő magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. Az Eurostat végül 0,3 százalékponttal korrigálta a PM 4,2 százalékos deficitadatát, és 4,5 százalékot hozott ki. E módosítás során az Eurostat a 2004-es deficithez hozzácsapta azt a 46 milliárd forintot, amelyet a kormány az uniós agrártámogatásokhoz nyújtott nemzeti kiegészítés címén - banki közvetítéssel - a gazdák számára előre hozzáférhetővé tett.

Elemző legyen a talpán, aki a sokféle deficitszám között most még kiigazodik. Hát még később! Az Eurostat 2007-ig a teljes magán-nyugdíjpénztári befizetés költségvetési elszámolására áldását adta, és Draskovics utalt rá, hogy a PM addig e szerint közli az adatait. A stabilitási paktum reformja során viszont egy redukált variáció fogadtatott el: e szerint 2005-ben a befizetések teljes összegét le lehet vonni a tényleges hiányból, 2006-ban viszont már csak a 80 százalékát; a "kozmetikai" hányad öt év alatt, 20-20 százalékonként a nullára csökken. S bár ennek így közgazdaságilag az égvilágon semmi értelme nincs, Draskovics szerint ez volt a tárgyalások során elérhető maximum, ráadásul a kompromisszum is magyar javaslatra született meg. A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy időközben a PM is korrigált: a nyugdíjpénztári befizetéseknek a tavaly decemberi konvergenciajelentésben közölt számsorát néhány tized százalékponttal fölfelé (lásd táblázatunkat) igazította, így még szellősebben lehet bánni a deficitmutatókkal. Az új adatsort Draskovics a HVG-nek azzal magyarázta, hogy az uniós módszertan szerinti pontos számításokat a KSH most készítette el.

Szebbé varázsolódtak az uniós reformmal az államadósság-adatok is. Az Eurostat március 18-ai jelentése szerint Magyarország 3,1 százalékkal (Dánia 1,2, Lengyelország 4,1, Svédország pedig 1,3 százalékkal) csökkenthette a nyugdíjpénztárak "államháztartáson belüli szerepeltetése" címén az államadósságát, amely e nélkül átlépte volna a 60 százalékos küszöbértéket. A számművészeti reformmal Magyarország a kínos kudarcot elkerülte, és kapott még egy lehetőséget arra, hogy 2008-ra - vagy az új metodika szerint akár már 2007-re - teljesítse az euró bevezetésének a feltételeit, holott ezt a reményt az elemzők egy része az idei év elején már feladta. Ugyanakkor nem mentesül azon kötelezettsége alól, hogy az államháztartás hiányát évente legalább 0,5 százalékkal mérsékelje.

Az új módszertan lehetőségével élve akár az euró 2010-re tervezett bevezetését is előrébb lehetne hozni, ám ezzel Draskovics még csak nem is kacérkodik. "Előbb az idei, 3,6 százalékos deficitcélt kell tűzzel-vassal betartani" - mondta egy múlt héten tartott tájékoztatón. A 3,6 százalék a nyugdíjreform hatása nélkül 4,7 százalékot jelent, ezzel szemben a kutatók friss előrejelzéseikben már 4,9-5 százalékra tippelnek, az MNB pedig 5,3 százalékra. Kétségtelen, a jelek nem a legkedvezőbbek: február végén a deficit megközelítette a 400 milliárd forintot, és a PM előrejelzése szerint a negyedév végére 472 milliárd forint lehet, ami a 2005-re tervezett, 1026 milliárd forintos hiány 46 százaléka.

Valóságos vesszőfutás vár tehát Draskovicsra, akinek szinte hetente kell újabb és újabb deficitcsökkentő ötletekkel előállnia. Javaslatára a kormány február közepén úgy döntött, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. vegyen fel 125 milliárd forint értékű hitelt a kereskedelmi bankoktól, amelyből mielőbb fizesse be az idei költségvetésbe az "autópályák finanszírozási rendszerének változása" kódnévvel szerepeltetett, 137 milliárd forintra tervezett extrabevételt (lásd Nagyszlalom című írásunkat). Március 23-án pedig "az államháztartás pénzügyi egyensúlyának érdekében" arról határozott a kormány, hogy a tárcák az első félévben a fejlesztési, beruházási célú kereteiknek csupán a 35 százalékát használhatják fel - néhány kivételtől eltekintve -, holott e jogcímekből már eleve összességében nagyjából 160 milliárd forintos kötelező tartalékot képeztek.

Az államapparátus szenvedi el elsősorban a pénzügyi stabilizáció következményeit az idén, mert reálértékben átlagosan 4-5 százalékkal kevesebbet költhet, mint tavaly, és a 6 százalékosra tervezett béremeléseket - vagy azok egy részét - az intézményeknek maguknak kell kigazdálkodniuk. 2004-ben a lakosság "adózott" 1 százalékos reálkereset-csökkenéssel a büdzsének, ám ennek vége: az idén minden előrejelzés szerint legalább 2-3 százalékkal nő a bérek vásárlóereje. Az azonban biztosra vehető, hogy az uniós könnyítések ellenére a kényszerű takarékosság időszaka a választásokig elhúzódik - feltéve, hogy a kormány komolyan gondolja az euró 2010-es bevezetését.

FARKAS ZOLTÁN