Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem született megegyezés a BKV vezetése és a szakszervezetek között a pénteki bértárgyaláson; a tárgyalások hétfőn folytatódnak - közölte a BKV Zrt., illetve a sztrájkbizottság.
A BKV közleménye szerint a pénteki egyeztetésen csak abban sikerült megegyeznie a feleknek, hogy a bizottságok részleteiben kidolgozzák az eddigi bértárgyalások során felmerült konkrét gazdasági és pénzügyi kérdéseket és a lehetséges megoldásokat.
A menedzsmentnek nem célja a már meglévő szociális juttatások rendszerének megbontása sem. Sőt, inkább abban kéri a szakszervezetek együttműködését, hogy közösen olyan forrásokat keressenek, amelyekből lehetőség nyílhat a nem bérjellegű juttatások esetleges emelésére - olvasható a közleményben.
Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy továbbra sincs közeledés az idei béremelés ügyében. A munkáltató nem hajlandó teljesíteni a tizenötezer forinton felüli 6 százalékos, január 1-re visszamenőlegesen fizetendő béremelési igényüket.
A munkáltató legfeljebb csak arra hajlandó, hogy valamilyen egyszeri szociális juttatást, vagy jutalmat fizessen, ez pedig a szakszervezeteknek teljesen elfogadhatatlan - tette hozzá.
A még elégséges szolgáltatással kapcsolatban elmondta, hogy szerintük az utazóközönséget sem szolgálná, ha például a sztrájk ideje alatt a szokásos metró- és villamosszerelvények, valamint buszok fele közlekedne. A nagy tumultus miatt ez igen balesetveszélyes lenne. Ezért a szakszervezetek szerint csak az fogadható el, hogy a sztrájk ideje alatt egyáltalán ne közlekedjenek a BKV-járatok, és erről időben előre tájékoztassák az utazóközönséget.
Regőczi Miklós, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-t úgy tájékoztatta: ha esetleg sztrájk lenne szeptember 4-én, akkor a BKV menedzsmentje ragaszkodik ahhoz, hogy a budapestiek a vállalat szolgáltatásait legalább 80 százalékos mértékben használhassák.
Földényi György ugyanakkor elmondta, hogy az érdekképviseletek folytatják a szeptember 4-i sztrájk előkészítését, a szakszervezeti tagoktól kért vélemények alapján a támogatottság csaknem teljes. A sztrájkbizottság elnöke arra is kitért, hogy a szakszervezetek kifogásolják, a pénteki tárgyaláson nem a társaság vezérigazgatója képviselte a munkáltatót. Hozzátette: felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben a munkáltató továbbra is alacsonyabb képviseleti szintet biztosít, akkor ezt teszik a szakszervezetek is. Legutóbb 1993-ban volt kétórás figyelmeztető sztrájk a BKV-nál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.