Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ÖIAG osztrák állami holding magánbefektetőként viselkedik az OMV olaj- és gázipari konszernben - közölte pénteken Peter Michaelis, a ÖIAG vezetője, aki egyben az OMV felügyelő bizottságának az alelnöke.
Hozzátette, hogy a holding az utóbbi években egyetlen olyan döntést sem hozott a vállalat résztulajdonosaként, amelyet politikai megfontolások vezéreltek volna. Kijelentésével a Mol elnök-vezérigazgatójának a Világgazdaság című lapban megjelent interjújára, közelebbről az ÖIAG szerepével kapcsolatos aggályaira reagált. Hernádi Zsolt egyebek között felvetette, hogy egy esetleges OMV-Mol fúzióról csak azután lenne értelme beszélni, ha az osztrák állam eladná az OMV-ban birtokolt részesedését, amelyet az Österreichische Industrieverwaltungs-AG (ÖIAG) holdingon keresztül tart fent.
Az ÖIAG 31,5 százalékkal részesül a cégből, az Abu Dzabi-i székhelyű IPIC (International Petroleum Investment Company) pedig 17,6-tal. Michaelis nem kívánta közvetlenül kommentálni a Mol vezetőségének saját részvények vásárlására irányuló gyakorlatát, de azt megjegyezte, hogy "mi súlyt fektetünk arra, hogy minden döntés, amelyet az OMV elnöksége hoz, végeredményét tekintve hozzájáruljon a cég értéknövekedéséhez".
Közölte azt is, hogy az olaj- és gázipari vállalat az ÖIAG vezetőségének teljes bizalmát élvezi abban a törekvésében, hogy előnyös piaci pozíciót szerezzen Közép- és Kelet-Európában. Még ha nem is jön létre az OMV-Mol fúzió, a magyar konszern mindenféleképpen jó befektetés - mondta.
Az OMV a nyár elején részvények vásárlásával a korábbi 10-ről 18,9 százalékra növelte tulajdonosi hányadát a Mol-ban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.