szerző:
MTI

Összesen mintegy 700 költségvetési szervvel módosítja az eddigi ingyenes vagyonkezelési szerződést bérleti szerződésre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) június végéig, a jelenlegi több ezer szerződéssel szemben ezt követően egy intézménnyel csak egy szerződést kötnek.

Tátrai Miklós, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy az új szerződések fedezetéül az intézmények számára a központi költségvetés 18 milliárd forintos céltartaléka szolgál. Hosszabb távon azonban a bérleti díjak arra sarkallják az intézményeket, hogy csak a szükséges méretű ingatlant használják, így várhatóan több intézmény is összébb húzódik, vagy összeköltözik más intézményekkel - fűzte hozzá.

Az eddigi vagyonkezelési szerződések fő problémája volt, hogy azokban az állam az értékesítésen kívül lényegében minden tulajdonosi jogot átadott a használó részére, míg az ingatlanok állagmegóvására nem követelt garanciát. Az új bérleti szerződések egyben garantálják az ingatlan állagmegőrzésének fedezetét, és nem utolsósorban beárazzák az ingatlanok használatának költségét.

Az így felszabaduló, vagy más módon megüresedő ingatlanokat jellemzően értékesítésre szánja az MNV. Tervek szerint már az idén több, nagy értékű ingatlant is meghirdet a vagyonkezelő. Épületek értékesítéséből mintegy 30 milliárd forint bevételt kell hoznia a szervezetnek; ez a teljes, vagyonértékesítésből és hasznosításból származó bevételek egyharmada.

Tátrai Miklós beszámolt arról is, hogy az értékesítések előkészítése mellett az év végéig készíti el a vagyonkezelő az egységes vagyonkatasztert. Ehhez rendezni kell az értékesítéseket hátráltató tulajdoni tisztázatlanságokat, el kell végezni a szükséges adattisztítást – mondta. Hozzátette, hogy nyártól az MNV csak közhiteles nyilvántartást használ. Elmondta, hogy a tömeges elbirtoklásokat az MNV elődszervezetei megakadályozták, de az adatok sok esetben pontatlanok, nem a valós állapotokat tükrözik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Nemzeti vagyonkezelő: 18,5 milliárd forint egyenleg 2008-ban

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdán elfogadta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 2008. évi vagyonkezelési tervét, amely 115,6 milliárd forint bevétel és 97,1 milliárd forint kiadás mellett 18,5 milliárd forint egyenleggel számol - közölte az MNV szerdán sajtóközleményben.

MTI Itthon

Elbocsátásokkal indít a nemzeti vagyonkezelő

Januárban mintegy 400 munkatárssal megkezdi működését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., az elődszervezettektől (ÁPV Rt., KVI, Nemzeti Földalap) további kétszáz alkalmazottat küldenek el – írja a Napi Gazdaság.

Lényegében halálra ítélték a jegesmedvét, amelyiknek feliratot festettek a bundájára

Lényegében halálra ítélték a jegesmedvét, amelyiknek feliratot festettek a bundájára

Ritka, albínó őzet láthattak Sopron környékén – vagy valami mást

Ritka, albínó őzet láthattak Sopron környékén – vagy valami mást

Kirúgják Karácsonyék az FKF vezérét

Kirúgják Karácsonyék az FKF vezérét

Átírnák a törvényt, hogy a 22 éves egyetemistából helyettes államtitkár lehessen

Átírnák a törvényt, hogy a 22 éves egyetemistából helyettes államtitkár lehessen

Itt az első komoly ízelítő az új James Bond-filmből

Itt az első komoly ízelítő az új James Bond-filmből

Életmentő műtétre készül Csókay doktor: a sziámi ikrek egyikét kell újra operálnia

Életmentő műtétre készül Csókay doktor: a sziámi ikrek egyikét kell újra operálnia