szerző:
MTI

Magyarországon nem kell tartani bankválságtól, a betétesek biztonságban érezhetik magukat - hangsúlyozta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

Bokros Lajos három típusú válságot különböztetett meg: a fiskális, a banki, valamint a valutaválságot. Úgy véli, hogy ezek közül Magyarországon a bankválság esélye a legkisebb, mivel a hazai bankok - az OTP Bank kivételével - stabil európai nagybankok tulajdonában vannak. Ezek az anyabankok tőkeerősek, s nemigen vásároltak az angolszász piacokon elterjedt rossz amerikai papírokból.

Bokros szerint ugyanakkor a valutaválság valószínűsége már nagyobb. Úgy vélte, nem csoda, hogy támadják a forintot, hiszen Magyarország az egyetlen az EU-hoz újonnan csatlakozott országok közül, amelyik egyik maastrichti feltételt sem teljesíti. Ennek oka az elmúlt évek hiteltelen kormányzati gazdaságpolitikája. A volt pénzügyminiszter aláhúzta: a forint esetleges leértékelődése érzékenyen érintené azt a több százezer embert, akik például svájci frank vagy euró alapú hitelt vettek fel.

Az államháztartásról elmondta: nem feltétlenül adócsökkentésre van szükség, sokkal inkább adóreformra. Ma ugyanis kevesen fizetnek sok adót, a cél pedig az, hogy sokan fizessenek kevesebbet. Ezáltal nemcsak a közteherviselés elve érvényesülne jobban, hanem egyúttal a gazdaság is gyorsabban növekedne.

Bokros szerint a tizenharmadik havi nyugdíj államháztartásra gyakorolt negatív hatását azzal lehetne enyhíteni, ha a nyugdíjasoknak is havi 10 ezer forint egészségbiztosítási járulékot kellene fizetniük. Az állampapír-piac kapcsán hangsúlyozta: az emelkedő hozamszintek a már meglévő államadósság kamatterhét is növelik. A múlt hibáit most fizetjük meg - fogalmazott a közgazdász, aki válság végének időpontját illetően nem bocsátkozott jóslatokba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Gazdaság

Mit lép a kormány a hitelválságra?

Az elmúlt pár napban csak kapkodhatták a fejüket a pénzpiac résztvevői és elemzői, ahogy napról napra ellentétes irányú folyamatok hozták vissza, majd veszejtették el a reményt – írja Kutasi Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, az ICEG European Center külső munkatársa.

hvg.hu Gazdaság

Válság vagy összeomlás: "mi a fene folyik itt?"

Az európai honpolgár, aki eddig bizonyos távolságtartással követte (ha követte) az angolszász pénzügyi rendszer egyre gyorsuló ütemű összeomlását, egy reggel arra ébred, hogy a hazai hírek hirtelen az ő bankjának túléléséről szólnak. Hogyan juthattunk idáig? Miért bünteti a piac azokat akik semmiről sem tehetnek?

MTI Gazdaság

A pénzügyi válságban feltámadt a francia társadalmi modell

A globális pénzügyi válság hatására feltámadni látszik az az általában csak francia modellként emlegetett ideológiai alapvetés a társadalmi berendezkedésről, amely a szociális piacgazdaság és erős politikai tekintély mellett a nemzeti kormányok elsőbbségét hirdeti a brüsszeli bürokrácia felett - véli Alain Duhamel politológus a Libération című francia baloldali napilapban csütörtökön közzétett elemzésében.

MTI Gazdaság

Szép nap virrad a tőzsdékre?

Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken kezdetben megpróbálgatják izmaikat, a csütörtöki New York-i előretörés példájára, de később a nap folyamán izomláz várható. A befektetők még nem bíznak tartós fellendülésben.

MTI Gazdaság

Gyorsabb válságkezelést ígérnek az uniós vezetők

A pénzügyi szektor után a reálgazdaság, mindenekelőtt az ipar támogatását is kilátásba helyezték az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön Brüsszelben befejeződött kétnapos találkozójukon.

hvg.hu Gazdaság

Magyarországot államcsőd fenyegeti? Simor szerint nem

A Die Presse a teljes címlapját a szerinte összeomlás előtt álló magyar gazdaság gondjainak szenteli. A tekintélyes osztrák napilap úgy véli, régiónkban Magyarországon a legkiélezettebb a helyzet. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azonban azt nyilatkozta: az államcsőd bekövetkezésének valószínűsége gyakorlatilag nulla. Gazdaságunk sebezhető ugyan, de nemzetközi szervezetek vigyáznak ránk.

hvg.hu Gazdaság

Felolvasztja az állampapírpiacot az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az elsődleges forgalmazók megállapodást kötöttek a forint állampapírpiaci szerepvállalásukról – jelentette be az MNB. A cél a befagyott állampapírpiac felolvasztása.

Vélemény

Raiffeisen vezér megnyugtatja a betéteseket

„ Szeretném a Raiffesisen bank valamennyi betétesét megnyugtatni, Közép-és Kelet Európában, megtakarításaik abszolút biztonságban vannak. Bankunk 120 éves fennállása alatt egyetlen betétes sem volt, akit akár egy fillérrel megkárosítottunk volna” – jelentette ki Herbert Stepic a Raiffeisen International Bank-Holding vezérigazgatója, egyben a Raiffeisen Zentralbank Österreich vezérigazgató-helyettese.

MTI Gazdaság

Hullámzik a forint árfolyama

A budapesti bankközi devizapiacon csütörtök délben 265,50/70 forint volt az euró árfolyama, ami erősebb pozíciót jelent a reggeli 269,90/270,10 forintnál, és különösen az éjszakai tengerentúli kereskedés 273 forintos szintjénél.

Kengurubébi a debreceni állatkert új lakója

Kengurubébi a debreceni állatkert új lakója

Nem érdemes bliccelni a vonatokon, a pótdíjak egyre nagyobb részét behajtja a MÁV

Nem érdemes bliccelni a vonatokon, a pótdíjak egyre nagyobb részét behajtja a MÁV

Kormány: Demszky akarta, mi nem támogatjuk a dugódíjat

Kormány: Demszky akarta, mi nem támogatjuk a dugódíjat

Tóta W.: Eközben Magyarországon

Tóta W.: Eközben Magyarországon

Ezért is eszünk annyit az ünnepekkor, mintha nem lenne holnap

Ezért is eszünk annyit az ünnepekkor, mintha nem lenne holnap

Betiltották az anti-Facebookot Indiában, mert pornót terjesztettek rajta

Betiltották az anti-Facebookot Indiában, mert pornót terjesztettek rajta