Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Továbbra is tetszik a piacnak az OTP: a banki papír árfolyama ma idén még nem látott magasságokban, 3277 forinton is megfordult.
Szerda délután fél kettőkor az OTP kurzusa 3225 forinton állt, 5,7 százalékkal a keddi záróérték fölött. Az első negyedévi gyorsjelentését kedd éjszaka közzétevő OTP szerdán a régiós bankok között is kimagasló teljesítményt nyújtott: a PKO, a Komercni Banka és az Erste jóval szerényebb mértékű pluszban, a Raiffeisen és a Pekao pedig mínuszban várta a délutáni folytatást.
A BUX fél kettőkor 15 277 ponton állt, 294 ponttal (2 százalékkal) a keddi záróérték fölött.
A Mol, amelynek célárát a Morgan Stanley és az UBS egyaránt ezer forinttal és egyaránt 12 000 forintra emelte meg, fél kettő után már valamivel a keddi záróár alatt, 13 400 forinton állt. (Az UBS ráadásul semlegesről eladásra rontotta a Molra vonatkozó ajánlását.) A Magyar Telekom részvényárfolyama 1,6 százalékkal, 630 forintra, a Richteré 0,8 százalékkal, 31 600 forintra emelkedett szerda kora délutánra. Az Egis kissé megtorpant: az árfolyam 0,5 százalékkal, 15 630 forintra csökkent.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.