Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Július elsejétől nem emeli a nettó gázárat a német E.ON AG és a magyar kormány keddi megállapodása, és a kormánynak továbbra is egyértelmű szándéka hogy októbertől csökkenjen a gáz ára - mondta Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az E.ON és a magyar kormány megállapodása szerint a magyar kormány olyan jogszabályi környezet megteremtését vállalja, amelynek segítségével 2010. december 31-ig egy külön díjelemen keresztül az E.ON részére megtéríti a keletkezett, összesen 60 milliárd forint többletköltséget, amely a közüzemi gázpiacon az importár- és az árfolyamváltozás miatt keletkezett.
Oláh Lajos a 60 milliárd forintos díjelemről elmondta: "ez egy beépített tényező, amely a gázárban kerül kifizetésre, de emiatt július elsejétől nem következik be nettó gázár-emelkedés". Hozzátette: "most építünk be egy olyan importár-korrekciós tényezőt jogszabályra alapozva, amely ennek a fedezetét fogja megteremteni." A szerződésben rendezendő tartozást, az összes földgázfogyasztó fizeti meg így. Az, hogy a kormány garantálja az E.ON számára a gázbeszerzési költségek megtérülését lényegében megfelel a gáztörvény jogszabályi előírásának - magyarázta az államtitkár a háttérbeszélgetésen.
Az importár-korrekciós tételt még 2008 negyedik negyedéve - a fűtési szezon kezdete - előtt a lakossági fogyasztók terheinek mérséklése céljából törölte a kormány, hogy a forint jelentős gyengülése és a megnövekedett földgáz-importárak ne terheljék meg túlzottan a fogyasztókat.
Oláh Lajos aláhúzta: a mostani gázár július elsejétől tartalmazni tudja az importár-korrekciós tétel visszafizetésére vonatkozó összeget, anélkül, hogy emelni kellene a gáz árát. Ez a fedezete annak, amit nem emeltek meg az importár-korrekciós tétel tavaly októberi eltörlése óta - tette hozzá.
A kedden megkötött megállapodásnak az is része, hogy a német E.ON elővásárlási jogot biztosít a magyar kormány számára gáz-nagykereskedelmi érdekeltségében, az E.ON Földgáz Trade Zrt.-ben. Az államtitkár elmondta: ez az elővásárlási jog mindaddig fennáll, amíg az E.ON hosszútávú szerződése fennáll a Panrusgazzal. A tájékoztatót követő beszélgetésen ehhez hozzátette: 2015-ben jár le a hosszú távú szerződés, amely alapján az E.ON hozzá jut a Gazprom által értékesített gázhoz. Így eddig szól majd a szerződés, amelyről a szándéknyilatkozatot a magyar kormány és az E.ON képviselői kedden írtak alá Budapesten.
A szerződést augusztus elsejéig kötik meg, de a végső határidő augusztus 31. - mondta az államtitkár. Arra az újságírói kérdésre, hogy a kormány kíván-e élni elővásárlási jogával, Oláh Lajos így reagált: ehhez egyrészt az kell, hogy az E.ON el akarja adni érdekeltségét, másrészt, hogy legyen vevő, akihez képest érvényesíteni lehet a kormány elővásárlási jogát. Ma azonban egyik tényező sem áll fenn.
A kormány és az E.ON olyan technológiák kidolgozásán is együtt dolgozik, amelyek segítségével kiküszöbölhetők a forint-dollár árfolyam ingadozásai. A megállapodásban azt is rögzítették, hogy amennyiben a forint erősödik a dollárral szemben, az ebből következő extrahasznot vissza kell adni a fogyasztóknak a következő árképzés során - mondta el Oláh Lajos.
Az októberre tervezett gázár-csökkentésről elmondta: az függ a forint-dollár árfolyamának, valamint a gáz világpiaci árának alakulásától, de a kormánynak határozott szándéka, hogy jelenős gázár mérséklést hajt végre október elsejétől.
Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: a végső, 60 milliárd forintos összegnek a többszöröséről indultak a tárgyalások az E.ON-nal.
Oláh Lajos kiemelte: a kedden aláírt megállapodás a magyar polgárok érdekeit szolgálja, és átláthatóságot, kiszámíthatóságot visz a rendszerbe, valamint előrelépést jelent az energiaellátás biztonsága szempontjából.
Az E.ON és az orosz szállító, a Gazprom újabb hosszútávú szerződésének megkötéséről szóló tárgyalásain - a megállapodás szerint - a magyar kormány képviselői is részt vesznek, ami jó mind a három félnek. Magyarország számára az ellátásbiztonságot garantálja, a vevő és az eladó szempontjából pedig azért, mert segíti a hosszú távon kiszámítható szabályozást - mondta a háttérbeszélgetésen az államtitkár.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.