A brit közgazdászok krémje az uralkodói kérdésből azt is kihallotta, hogy Őfelsége a szakma értelmét is kétségbe vonta. A London School of Economics (LSE) két professzora levélben válaszolt a legfelsőbb helyre, és kifejtette, hogy szerintük miért alakult ki a válság.

A közgazdászok már a bevezetésben leszögezték: sokan látták előre krízis közeledtét, de a kirobbanásának idejét és a válság volumenét, illetve lefolyásának hevességét nem. Szerintük a nehézséget sokkal inkább a rendszer egészére ható kockázatok észlelése okozta, mintsem az egyes pénzügyi eszközöké vagy hiteleké. A rizikókat a legjobb matematikus elmék elemezték, de a figyelmük csak a pénzügyi műveletek egy-egy szegmensére terjedt ki, így nem látták a rendszerszintű veszélyek kialakulását.

II. Erzsébet nem érti, miért nem látta senki előre a válságot © AP

Figyelmeztetések tehát voltak, de akik nem hallgattak rájuk, meg voltak győződve róla, hogy a bankok tudják, mit csinálnak. Sőt úgy gondolták, hogy a pénzügyi mágusok kitaláltak egy új és okos módszert a kockázatok kezelésére. Sokan azt is elhitték, hogy a pénzügyi piacok megváltoztak. A piacok szárnyalása a politikusokat is örömmel töltötte el. Ezeket a nézeteket erősítették azok a pénzügyi és gazdasági modellek, amelyek jól működtek a rövid távú és alacsony kockázatok előrejelzésekor, de csak néhányuk volt alkalmas arra is, hogy rámutasson, mi történne, ha a dolgok oly módon fordulnak rosszra, ahogy az bekövetkezett.

Emellett az emberek bíztak a bankokban, hiszen a vezetőségük globálisan toborzott tehetségekkel volt teletömve. Emiatt senki sem akarta elhinni, hogy tévedhetnek, vagy alkalmatlanok lennének rá, hogy felfedezzék az általuk menedzselt szervezetek kockázatait.

Így aztán a társadalom élvezhette az alacsony munkanélküliséget, az olcsó fogyasztási cikkeket és a könnyen hozzáférhető hiteleket, a vállalatok pedig az alacsony hitelköltségeket. A bankárok rekord bónuszokat kerestek és a pénzintézetek általuk ajánlott szolgáltatásokkal a globális piacokon is terjeszkedtek. A kormányok élvezték a magas adóbevételeket, amelyekből többet költhettek a szociális kiadásokra, iskolákra vagy az egészségügyi ellátásokra. A levél írói szerint ez a kialakult helyzet hozzájárult a probléma tagadásának pszichológiájához.

Érdekükben állt, hogy homokba dugják a fejüket

A levélírás előzményei

Az angol királynő a London School of Economics-on (LSE) tett tavaly novemberi látogatása során meghívóinak feltette a kérdést: hogy lehet, hogy senki sem látta a válság közeledtét? A kérdést a brit szakma nem hagyta megválaszolatlanul, és az LSE-n a Brit Akadémia júniusban összehívott egy konferenciát, amelyre a Citi neves szakértőivel. Az ott elhangzottakból két LSE-professzor, Tim Besley, a Bank of England monetáris tanácsának tagja, illetve Peter Hennessy történész Nagy-Britannia néhány elismert szakembere nevében július közepén levélben fogalmazta meg a királynő kérdésére a választ, ami máig húzódó vitákat váltott ki.

A pénzügyi piacokat felügyelő hatóságokra általános nyomás nehezedett a lazább szabályozás igénye miatt. London pénzügyi felügyelete például pontosan emiatt vált a globális szabályozás példaképévé – mutattak rá a szakemberek. Széleskörű egyetértés volt abban, hogy az értékpapír-piacokon és az ingatlanpiacon hasznosabb lesz a buborék kidurranása utáni hatásokkal foglalkozni, mint idő előtt véget vetni a szárnyalásnak. Ezeket a nézeteket látszott alátámasztani a „dot com lufi” kidurranása utáni amerikai válságkezelés, amikor többé-kevésbé sikerült elkerülni a recessziót. Úgy gondolták, hogy a buborék kipukkadása miatt a gazdaságban jelentkező kárt különböző mentőcsomagokkal kiválthatják majd.

A brit jegybank a levél írói szerint szintén tette a dolgát. A Bank of England hozzájárult ahhoz, hogy példátlanul hosszú időszakon keresztül stabilan alacsonyan maradjon az infláció. Ám a jegybank miközben – elveihez ragaszkodva – az inflációt alacsonyan tartotta, a gazdaság más egyensúlytalanságaiba nem avatkozott bele.

Úgy tűnt, hogy mindenki megfelelően végezte a dolgát a saját hatáskörében. Csakhogy nem vették észre, amint a kisebb bajok összeadódtak, és olyan kölcsönösen egymásra ható egyensúlytalanságok kialakulásához vezettek, amelyek túlnőtték az egyes szabályozó hatóságok jogkörét, vagyis egyik autoritásnak sem volt meg a rálátása a rendszer egészére.

Végül ami csődöt mondott az „sok okos ember kollektív elképzelése” a rendszer egészére gyakorolt kockázatokról mind nemzeti, mind nemzetközi szinten – állt a magyarázat summájaként a levélben.

A brit királynőnek küldött levél nem maradt visszhangtalan. Roger Bootle, a Deloitte gazdasági tanácsadója, London egyik legelismertebb közgazdásza sem tartotta fairnek kijelenteni, hogy senki sem látta a válság közeledtét. Annak sugalmazása pedig, hogy mindenki megfelelően végezte a munkáját, túlságosan „kegyes” kijelentés Őfelsége kincstára felé – idézte a közgazdászt az FT egy cikkében.

George Magnus, az UBS befektetési bank senior gazdasági tanácsadója szerint a királynőnek küldött levél zavaros és haszontalan választ adott az uralkodó kérdésére. A szakember szerint, ha a helyes válasz a „sok okos ember kollektív tévedése" lenne, akkor a közgazdászok elsüllyedhetnének szégyenükben. A hitelválságot és annak következményeit nemcsak, hogy előre látták, de többen a bekövetkezés idejét is elég pontosan megmondták. Ebből pedig az következik, hogy sokkal inkább az összeomláshoz vezető problémák széleskörű ignorálásáról volt szó, semmint arról, hogy nem látták előre a krízis közeledtét. Tehát nem a kollektív tévedés az oka, hogy senki sem vette észre a közelgő krachot, hanem, hogy az okos embereknek is voltak anyagi érdekeltségeik. A közgazdaságtan az értékítéletről szól és az alázatosság elvárása indokolt – summázta véleményét Magnus.

A Financial Times kommentárja

A gazdasági napilap a királynőnek írt levélről szóló szerkesztőségi kommentárjában úgy vélte: a válság kialakulásának oka abban keresendő, hogy nincs olyan közgazdasági elmélet, amely modellezni tudja a szereplők várható viselkedését. A közgazdaságtan nem valószínű, hogy valaha is alkalmas lesz a jövőbeli folyamatok meghatározására. A gazdasági folyamatok alakulásának túl nagy része függ a szereplők várakozásaitól. Még a csúcstechnológiai előrejelzések is alkalmasabbak a jelen hangulat elemzésére, mint a jövőbeli események előrejelzésére, jóllehet néha önbeteljesítő jóslatokká válnak.

A gazdasági lap azonban szerkesztőségi kommentárjában úgy véli, hogy a kollektív tévedésért éppen annyira hibáztathatóak a gazdaság fogyasztói – vállalatok, befektetők és a média – mint annak előállítói, hiszen, ha fizikai pontosságú előrejelzésekre van kereslet, akkor olyanokat fognak szolgáltatni. Ezeknek az információknak a felelőtlen felhasználása viszont nem azt jelenti, hogy a közgazdaságtan haszontalan lenne. Inkább arra való, hogy a múltat megmagyarázza és rámutasson a jószándékú szabályozások előre nem tervezett következményeire – vagyis felbecsülhetetlen eszköz a pénzügyi válság romjainak eltakarításában. Azaz szükség van közgazdászokra a nyilvános vitákban, de nem matematikai egyenletekkel vagy a nyilvánosság felfogóképességét meghaladó paradoxonoktól elvakított szakemberekre – írta az FT kommentárjában.

Sz.Zs.