Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Unió nemzetközi kereskedelmi partnerei összesen 220 kereskedelmi korlátozó intézkedést hoztak tavaly és az idén október között – állapította meg az Európai Bizottság abban a jelentésben, amelyet a protekcionista jellegű intézkedésekről készített.
Ezek egy része már hagyományosnak tekinthető intézkedés, mint például az importtilalom vagy a vámemelés, de akadnak olyan újabbak is, mint amelyek például arra buzdítanak, hogy egy-egy adott országban lehetőség szerint helyi termékeket vásároljanak.
Catherine Ashton kereskedelmi biztos a jelentést ismertetve leszögezte, hogy az EU tartja magát a húsz vezető fejlett és felzárkózó országot magában foglaló csoport vállalásához, amely a protekcionizmustól való tartózkodásra vonatkozott. Jelezte, hogy az unió ezt várja el más partnereitől is.
Kiemelte a biztos azt is, hogy a válság során egyelőre sikerült elkerülni a legrosszabb forgatókönyvet, a protekcionista spirált, de úgy vélte, továbbra is figyelmesnek és óvatosnak kell maradni e téren.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.