A Barclays Capital "A feltörekvő Európa görögtűz alatt" című, szerdán nyilvánosságra hozott helyzetértékelésében azt írja: a Görögországgal kapcsolatos problémák különösen Észtországnak jöttek nagyon rosszkor, tekintettel arra, hogy a balti köztársaság már 2011-ben csatlakozni szeretne az euróövezethez. A cég szerint azonban valószínűleg Magyarország magas adósságára is "megint ráirányul majd a figyelem".
A Barclays Capital londoni elemzői szerint Görögország most már erőteljes példaként szolgálhat a szkeptikusoknak - különösen a valutauniós jegybankon (EKB) belül -, akik az euróövezet bővítésének halasztását pártolnák. Ez a tábor most erősebb helyzetben lesz azokkal szemben, akik politikai meggondolásból hajlamosak lennének kedvező módon elbírálni például Észtország felvételi kérelmét - vélekednek a Barclays Capital szakértői.
Ha Észtország teljesíti is a maastrichti csatlakozási feltételeket, az észt gazdaság mély recessziója és a még hátralévő egyensúlyjavító lépések szükségessége fenntarthatósági kérdéseket vet fel - áll az elemzésben.
Más nagy londoni házak szerint ugyanakkor Görögország költségvetési és adóssághelyzete most már a kelet- közép-európai eurótagjelölt gazdaságokénál is számottevően gyengébb.
A JP Morgan bankcsoport londoni részlegének minap kiadott összehasonlító elemzése szerint a görög államháztartás strukturális deficitje az idén eléri a hazai össztermék (GDP) 12,6 százalékát, miközben az így számolt hiány Romániában várhatóan 7,1 százalék, Lettországban 6,4 százalék, Magyarországon pedig 2,2 százalék lesz.
A JP Morgan szerint a GDP-arányos közadósság-ráta a térségen belül Magyarországon a legmagasabb, várhatóan eléri a 79 százalékot, ám ez is eltörpül a Görögországban valószínűsített 113 százalék mellett.
A cég londoni elemzői azt írták: "történelmi perspektívában tekintve" talán a magyarországi költségvetési konszolidáció a legjobb követendő példa Görögország számára. Magyarország ugyanis valószínűleg Európa legambiciózusabb költségvetési kiigazítását hajtotta végre - ciklikus kiigazítással számolt GDP-arányos elsődleges államháztartási egyenlege évente átlagosan 3 százalékponttal javult az elmúlt három év során -, és "nagyjából ez az a szigorítási mérték", amelyre Görögországnak is szüksége lenne - állt a JP Morgan minapi londoni elemzésében.
A Fitch Ratings - a legnagyobb európai hitelminősítő - néhány napja megvonta Görögországtól az elsőrendű "A" kategóriás adósbesorolást, a görög közfinanszírozási helyzetre hivatkozva.
Görögország az első olyan euróövezeti tagállam, amelynek adóskockázati besorolása a közepes befektetői "BBB" sávba került át valamely nemzetközi hitelminősítőnél.
A múlt hét elején a Standard & Poor's is leminősítésre jelölte a görög adósosztályzatot. A jelenlegi görög besorolás az S&P listáján "A mínusz", vagyis az elsőrendű "A" sáv alsó széle, és ha innen tovább romlik, Görögország ennél a hitelminősítőnél is átkerül a már csak közepes befektetői ajánlásúnak tekintett "BBB" kategóriába.
Görögország nehezítheti az euróvárományosok helyzetét
Görögország költségvetési és adósságproblémái megnehezíthetik az euróövezeti tagjelölt országok, köztük Magyarország helyzetét is a valutauniós csatlakozás szempontjából - áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport új elemzésében.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.