Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két magyar hitelkihelyező vesz részt az Európai Unió Jasmine mikro vállalkozásfejlesztési programjában, amely a következő három évben 50 millió euróval segíti a gazdaságélénkítést és a munkahelyteremtést a közösség országaiban – közölte Kovács István, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium elnöke.
A hitelkihelyezésre nyílt pályázaton választottak ki 15 szervezetet, köztük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Primom-, és a Fejér Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványt – mondta a konzorciumi vezető. Elmondta, hogy az uniós minősítés, akkreditáció és szakmai megerősítés után az alapítványok még az idén megkezdik a kölcsönök kihelyezését a mikro vállalkozások fejlesztéséhez.
Kovács István tájékoztatása szerint a Jasmine program célja, hogy az unió országaiban a kisvállalkozások 2012. végéig kedvező kölcsönt kapjanak a gazdasági növekedés dinamizálásához és a foglalkoztatási helyzet javításához. A hitelt – pályázat alapján – cégalapításra és fejlesztésre egyaránt felhasználhatják majd.
A Jasmine program kiegészíti a 2006-ban elindított Jeremie elnevezésű uniós kezdeményezést, amely mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújt pénzügyi forrást. Magyarországon a Jeremie elvei alapján született meg az Új Magyarország Mikrohitel Program, amely 10 milliárd forint összegű.
A konzorciumi elnök kitért arra, hogy az 50 millió eurós Jasmine program hitelkihelyezői közé az Európai Unió nem választott egyetlen bankot sem, a kölcsönfolyósítást nem profitérdekeltségű pénzintézetekre bízta. Így a rendelkezésre álló keret összege döntően a kedvezményezettekhez, a mikro vállalkozásokhoz jut.
Kovács István szerint Magyarországon is hasonló elven kellene működnie a vállalkozások pénzügyi finanszírozásának, a hitelkihelyezést a helyi vállalkozói központokra kellene bízni. Megjegyezte: 2004-ben már tettek ilyen javaslatot a kormánynak, hogy „a hitelprogramok valóban a vállalkozások megerősítését szolgálják és ne a haszonelvű, profitorientált bankokhoz jusson az összeg egy jelentős része”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.