Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagy-Britannia érdekelt Európa, illetve az euró stabilitásában, de a londoni parlament hatásköreiből semmit nem hajlandó átadni Brüsszelnek - fogalmazta meg kormánya álláspontját pénteken Berlinben David Cameron brit miniszterelnök.
Az elmúlt héten, a II. világháború óta először koalíciós kormány élén hivatalba lépett konzervatív kormányfő bemutatkozó látogatást tett a német fővárosban, ahol az ugyancsak konzervatív Angela Merkel kancellárral találkozott. Az Európai Uniót, illetve az euróövezetet sújtó pénzügyi válsággal kapcsolatban Cameron és Merkel egyetértett abban, hogy egyfajta új stabilitási kultúrára van szükség.
Berlini megfigyelők szerint David Cameron látogatásának mindenekelőtt szimbolikus jelentősége volt, különös tekintettel arra, hogy a konzervatív kormányfő a nyugati szövetségesek sorában elsőként Franciaországot és Németországot kereste fel. A korábbi munkáspárti miniszterelnökök ugyanis beiktatásukat követően rendszerint az Egyesült Államokat részesítették előnyben.
A gazdasági kérdések mellett Cameron és vendéglátója külpolitikai kérdésekről is tárgyalt. Egyetértettek abban, hogy a NATO sikeres afganisztáni küldetése érdekében a szövetségesek között még szorosabb együttműködésre van szükség. Iránnal kapcsolatban pedig úgy foglaltak állást, hogy fel kell gyorsítani a nemzetközi szankciók életbe léptetésének előkészületeit.
A két ország kormányának vezetője egyetértett abban is, hogy az Európai Unión, illetve az euróövezeten belül nagyobb stabilitásra van szükség. Cameron hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia - noha nem tagja az eurótérségnek - érdekelt az említett stabilitás biztosításában. Az ezt célzó eszközöket illetően azonban már megmutatkoztak a nézeteltérések, különösen az úgynevezett "shortolási" ügyletek Németország által történt betiltására, valamint a kockázatos fedezeti alapok (hedge fonds) szigorúbb ellenőrzésére vonatkozóan. Ez utóbbival kapcsolatban Cameron fenntartásainak adott hangot, utalva arra, hogy mindez a brit pénzügyi felügyeletre tartozik. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy elutasít minden olyan pénzügyi megoldást, amely korlátozná Nagy-Britannia, illetve a brit parlament szuverenitását. Hozzátette azt is, hogy elutasít minden fajta olyan európai uniós szerződésmódosítást, amely szorosabb kötődést irányozna elő London, illetve az euróövezet között. Az első hivatalos találkozón a brit miniszterelnök és a német kancellár a szoros és baráti, egyben partneri kapcsolatok mellett foglalt állást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.