Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Oroszország legalább ötmillió tonna, sőt esetleg ennél is több gabona importját fontolgatja - jelentette csütörtökön a Vedomoszty című üzleti lap két nagy exportőrre hivatkozva, de a mezőgazdasági minisztériumban cáfolták a hírt.
A lap értesülése szerint a kormány elsősorban az úgynevezett "közeli külföldön", más szóval a volt szovjet köztársaságokban, s ezen belül főként Kazahsztánban vásárolna gabonát.
Oleg Akszjonov, a mezőgazdasági minisztérium szóvivője azonban cáfolta, hogy felmerült volna az import.
Oroszországban a 2010-11-es mezőgazdasági évben a becslések szerint belső felhasználásra 77-78 millió tonna gabona szükséges. Az idei szükséglet azonban felülmúlhatja a korábbi becsléseket, mert az aszály miatt az egyéb takarmánynövényekből is kevesebb termett, ezért a tenyésztőknek a szokásosnál több gabonára lesz szüksége. A tavalyról maradt tartalék július 1-én 21,7 millió tonnát tett ki, de ebből az exporttilalom bejelentése és augusztus 15-i életbe lépése közötti időszakban 3,6 millió tonnát szállítottak külföldre, vagyis minimum 59,9 millió tonnára van szükség.
Az idei termésre vonatkozó legderűlátóbb előrejelzés szerint 70-75 millió tonnát takarítanak be, a legborúlátóbb becslések 59,5-63,5 millió tonnával számolnak: a mezőgazdasági minisztérium legutóbbi előrejelzése szerint pedig 60-67 millió tonna várható.
A szakértők szerint mindaddig nem lehet dönteni az importról, amíg nem világos, mennyi gabona termett. Szibériában a betakarítás csak szeptember végén fejeződik be.
Oroszország minden évben importál mintegy 1,5 millió tonna gabonát, a tavalyi több mint 97 millió tonnás termés mellett mindössze 400 ezer tonnát hozott be, s az utóbbi évben a legnagyobb behozatalra a 2000. naptári évben volt szükség: akkor 64,8 millió tonna termett és 4,68 millió tonnát importáltak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.