szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tavalyi negyedik negyedévben közel 21 milliárd forint tőkét vontak ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tagjai által kezelt alapokból, a piaci teljesítmények viszont 75,6 milliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát.

Tavaly egész évben 504,7 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, a piaci teljesítmények pedig több mint 260 milliárd forinttal növelték a vagyont. Az év végén összességében 453 alapot kezeltek a BAMOSZ tagok, ezek vagyona az év végén 3.763 milliárd forint volt. Az alapok vagyona a negyedik negyedévben 1,5 százalékkal, az év egészében 25,5 százalékkal nőtt. A befektetési alapok az elmúlt évben ugyanannyi tőkét vonzottak, mint amennyit a kamatadó 2006-ban történt bevezetését megelőző "igen intenzív időszakban" - olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

A friss tőke mintegy négytizede már intézményi befektetőktől érkezett, ennek ellenére az új befektetések döntő többsége lakossági megtakarítás, ami az év első részében volt jellemző. A negyedik negyedévben a lakossági befektetések stagnáltak - jegyzi meg a közlemény. 

A negyedik negyedévben a BAMOSZ-tagok alapokon kívül kezelt vagyona 0,3 százalékkal csökkent, az év egészében pedig összesen 20 százalékkal nőtt. A negyedév végén a BAMOSZ tagjai 5.598 milliárd forint vagyont kezeltek az alapokon kívül, azaz az alapokban kezelt 3.763 milliárddal együtt a teljes kezelt vagyon 9.362 milliárd forintot tett ki. A  kezelt vagyon 66,5 százaléka pénztári vagyon, 26,7 százaléka biztosítói, 6,8 százalék pedig egyéb tulajdonosok vagyona volt 2010. december 31-én. A kezelt vagyon mintegy 55,7 százaléka belföldi állampapírokban és kincstárjegyekben, 6,9 illetve 23,3 százaléka belföldi, illetve külföldi részvényekben volt, az ingatlanvagyon aránya pedig 0,9 százalékot tett ki. 

A befektetési alapokba a legtöbb friss tőkét a zártközű részvényalapok vonzották, a nyíltvégűek közül pedig az ingatlanalapok voltak a legépszerűbbek - közölte a BAMOSZ a közleményben. 

Továbbra is a nyilvános nyíltvégű befektetési alapokba történő befektetések aránya a legnagyobb; a 214 alap vagyona az év végén 2.200 milliárd forint volt, de ez 1,9 százalékkal kevesebb a harmadik negyedév végi értéknél. Ugyanakkor ezeknek az alapoknak a vagyona az év egészében 18,1 százalékkal bővült. 

A nyilvános részvényalapok vagyona az utolsó negyedévben 2,2 százalékkal csökkent és az év végén az összvagyonuk 373 milliárd forint volt. Az ingatlanalapok vagyona a negyedévben 3,8 százalékkal, az év eleje óta pedig 44,5 százalékkal nőtt, így 2010 végén 425 milliárd forintot kezeltek ingatlanalapokban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!