EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Jens Ackermann (FDP), a Bundestag Német-Magyar Baráti Csoportjának elnöke budapesti tárgyalásait pénteken összegző sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar kormány megerősítette, hogy a külföldi cégeket sújtó különadó 2013 után megszűnik. A liberális politikus szerint Németországban nem félnek attól, hogy a munkaerőpiacukat elárasztják az új EU tagállamokból érkező munkavállalók.
A német parlament, a Bundestag delegációja a héten tárgyalásokat folytatott többek közt Martonyi János külügyminiszterrel, Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, a magyar parlamenti pártok képviselőivel, civil szervezetekkel és magyarországi német kisebbségi vezetőkkel.
A nemrégiben elfogadott alaptörvényről - Ackermann szavai szerint - "egyenrangú félként, nem tanítómesterként" tettek fel kérdéseket. Firtatták például, hogy "miként vonták be az előkészületekbe az embereket, miért nem vettek részt benne az ellenzéki pártok, és miért emelték olyan magasra a küszöböt a jövőbeni kormányok számára", amelyeknek valószínűleg nem lesz kétharmados többségük a módosításhoz.
Az új alaptörvény kérdése felmerült a magyarországi német kisebbség vezetőivel folytatott tárgyalásokon is. Ahol a kisebbségi vezetők, a német politikus beszámolója szerint reményüket fejezték ki, hogy a kiegészítő törvényekben majd megemlékeznek - a múlthoz hasonlóan - a Magyarországon beszélt egyéb nyelvekről is, köztük a németről. Az új alaptörvényben ugyanis csak a magyar nyelvről történik említés.
Ackermann kitért arra, hogy a megbeszéléseken a külföldi cégeket sújtó különadó is téma volt. Elhangzott, hogy a magyar partnerek biztosították a német küldöttséget: Magyarország megtartja ígéretét, hogy a különadó 2013 után megszűnik. "Ez fontos a német vállalatok számára, mert így biztonsággal tervezhetnek" - húzta alá a politikus.
Ackermann a német munkaerőpiac javulását várja attól, hogy május 1-től akadálytalanul érkezhetnek az új tagállamok munkavállalói. Úgy véli: Németországot hátrányosan érintette, hogy hét éven át zárva tartotta munkaerőpiacát, mert azok az uniós tagállamok, amelyek nem állítottak fel korlátokat, elszívták a szakképzett munkaerőt, amelyre Németországnak is szüksége volna. Várakozása szerint "az elkövetkező években mintegy 800 ezer friss munkaerő érkezhet, ami nem nagy szám, nem jelent kihívást a munkaerőpiacnak". Németország is demográfiai változás előtt áll, nagy szüksége lenne például szakképzett betegápolókra " - hangzott el.
A Bundestag küldöttsége egyeztetéseket folytatott az Európai Unió soros magyar elnökségének programjáról is, így kiemelt jelentőséget tulajdonít a roma stratégiának. Ackermann elmondta, hogy Berlin abban az esetben támogatja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, amennyiben a két ország megfelel a feltételrendszernek. Mint mondta, ezek objektív kritériumok, ha teljesülnek, akkor Németországnak nincs oka arra, hogy ellenezze az övezet kiterjesztését.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az orosz területek sérthetetlenségéről az alkotmány rendelkezik, ezért nincs miről beszélni.
Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.