Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megjelent a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról szóló jelentése, amely arról tudósít, hogy lassan kimászunk a válságból. A szervezet megállapította, hogy a közreműködésével összeállított mentőcsomag jól szolgálatot tett a magyar gazdaságnak, de továbbra is súlyos kockázatokkal kell szembenéznünk.
A magyar gazdaság lassan magához tér a globális válságból. Azután, hogy 2009-ben a reál-GDP csaknem 7 százalékkal csökkent, tavaly már 1,2 százalékkal bővült elsősorban az erős exportnövekedésnek köszönhetően. A belső kereslet gyenge maradt a korlátozottan helyreálló hitelezés, bérek és foglalkoztatás miatt. A külső fizetési mérleg 2 százalékos többletet ért el 2010-ben, ami alapvető változást jelent a korábbi évtized nagy részéhez képest – írja az IMF.
A jegybank 2010 végén szigorítási ciklusba kezdett, végül 6 százalékig emelte fel az alapkamatot, ami elsősorban az előrejelzési periódusban az MNB kitűzött célja feletti várható inflációra adott válasz volt. Annak ellenére, hogy például az élelmiszerárak tovább emelkednek a gazdaság középtávú kockázatainak mérséklődése miatt az inflációs célt könnyebb lesz teljesíteni, mint az kezdetben feltételezhető volt.
A fiskális politika 2010-ben megfelelő irányba fordult. Az általános kormányzati deficit 4,2 százalék volt, ami 0,4 százalékponttal magasabb a tervezettnél, ami a strukturális egyenleget a potenciális GDP 1,75 százalékával rontotta. A deficit azonban mérséklődni fog 2011-ben. Az egyszeri nagy bevételek (például a magánnyugdíjpénztári vagyon) lehetővé teszi a kormánynak, hogy költségvetési többletet érjen el, és jelentősen csökkentse az államadósságot. A hatóságok bejelentették, hogy 2012-13-ban durván a GDP 3 százalékának megfelelő kiigazítást hajtanak végre, ami középtávon az államadósság GDP-hez mért arányának csökkentését.
A pénzügyi szektor általánosságban rugalmasnak látszik az anyabankoktól érkező finanszírozásnak köszönhetően, ami segítette a magyarországi érdekeltségek likviditásának és tőketartalékainak növelését a válság alatt. A nehézségek azonban fennmaradtak, hiszen a GDP 17 százalékának megfelelő mennyiségben helyeztek ki svájci frankban denominált lakossági hiteleket, amelyek egy részének visszafizetése kétségessé vált az árfolyamveszteségek következtében. Mivel az árverezési moratórium miatt a bankok nem tudtak hozzájutni a jelzálogokban fekvő pénzükhöz, végső soron a hitelezés növekedése a várakozások szerint 2011-ben is visszafogott lesz.
A következő két évben az IMF arra számít, hogy a gazdasági növekedés a középtávú potenciálja alatt marad. Ennek okát a Valutaalap a pénzügyi szektor strukturálisan szűk keresztmetszeteiben jelölte meg, illetve szerintük a jelentős fiskális kiigazítás 2012-es megindulása is visszatartja majd a belső kereslet felfutását.
A növekvő exportkapacitások és az erős német kereslet azonban nagyjából 2,5 százalékos szinten fogja tartani a GDP növekedését a következő két évben. A fizetési mérleg többlettel fog zárni egészen a növekedés 2013-as várható beindulásáig.
A gazdaság legnagyobb sérülékenységei megmaradnak: továbbra is magas lesz az államadósság és külföldi eladósodottság, a külső adósság esedékes törlesztése nagy terhet jelent, és az árfolyam-ingadozások is nehézségeket okozhatnak.
Az ügyvezető igazgatóság értékelése
Az IMF ügyvezető igazgatói szerint a 2008-ban megkötött hitelmegállapodás sikeresen erősítette meg a magyar gazdaságot és stabilizálta a piaci feltételeket, miközben segített a makroszintű pénzügyi felügyeletben és bankmentő csomagokban.
Az igazgatók pozitívan vélekedtek az Európai Unióval való együttműködésről, ám sajnálkoztak, hogy sok fiskális kezdeményezés nem bontakozott ki a program lezárulásáig. A gazdaság gyógyulása szerintük szerény volt és számos sérülékenység fennmaradt.
Ennek ellenére az igazgatók aláhúzták a költségvetési konszolidáció fontosságát, s úgy értékelték, hogy a felgyorsuló strukturális reformok támogatják a gazdasági növekedést. Üdvözölték azokat a bejelentéseket, amelyek javítják a költségvetés pozícióját, és felszámolják a szűk keresztmetszeteket a pénzügyi szektorban.
Külön megemlékeztek róla, hogy a Széll Kálmán-terv jó irányba való elmozdulást jelent, mert az államadósságot csökkenő pályára állíthatja. Miközben a csomag méretét és ütemezését jónak tartják, az igazgatók szerint volna mit javítani az intézkedések jellegén.
Felhívták a figyelmet, hogy a különadókat több ágazatból, különösen a bankszektorból ki kellene vezetni, és a közszolgálatban, illetve a tömegközlekedésben a kiadások sokkal ambiciózusabb konszolidációjára volna szükség.
A szociális juttatások rendszerét szigorúan rászorultsági alapon kellene tartani, hogy ne kerüljenek aránytalanul nagy terhek a kiigazítások miatt leginkább veszélyeztetett rétegekre. Az igazgatók amiatt is aggodalmukat fejezték ki, hogy a magánnyugdíjpénztári forrásokat folyó kiadásokra használják fel. Megállapították továbbá, hogy az intézkedések részleteinek hiánya növeli a fiskális intézkedések végrehajtási kockázatait.
Tekintettel Magyarország magas államadósságára és nagy finanszírozási igényére, hangsúlyozták annak szükségességét is, hogy a konszolidációs intézkedéseket teljes egészükben és időben hajtsák végre. Az igazgatók üdvözölték, hogy az alkotmányban is szerepel az eladósodottság felső határa, de átmeneti intézkedések bevezetésére is bátorítottak.
A pénzügyi szektorban az igazgatók szerint örvendetes, hogy a bankok esélyt kaptak az ingatlanportfóliójuk rendbetételére, ami hozzájárulhat a hitelezés fellendüléséhez. Ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy a bajba jutott hitelfelvevőket támogató csomagokat körültekintően kell megtervezni, hogy mérsékeljék az erkölcsi és költségvetési kockázatokat. Az árverezési és kilakoltatási moratórium feloldásánál különösen gondosan kell eljárni.
Az igazgatók egyetértettek abban, hogy a monetáris politika megfelelő. De miközben az élelmiszerárak emelik az inflációt, a belföldi kereslet korlátozott bővülése és a még mindig magas a munkanélküliség is rávilágítanak az inflációs nyomásra.
Az igazgatók alapvetően egyetértettek abban, hogy a tartalékok további növekedése biztosítékot jelenthet az elkövetkező időszakban, ami fontos a 2012-14-ben esedékes jelentős külső törlesztések és az európai pénzügyi piacok folyamatos feszültségei közepette. Emiatt az ügyvezetői testület tagjai aggodalmukat fejezték ki, hogy a kormány a közelmúltban az IMF készenléti hiteléből vásárolta meg a MOL részvénypakettjét.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.