szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén az első félévben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény - a nemzetközi szállításnak köszönhetően - 3 százalékkal nőtt, miközben 4 százalékkal kisebb tömegű árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az év első hat hónapjában a helyközi személyszállításban mind az utasforgalom, mind az utaskilométerben mért teljesítmény lényegében stagnált. Ebben az időszakban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma 12 százalékkal, 4 millió főre emelkedett.

A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma négyévi visszaesést követően 17 százalékkal - 35 ezer darabra - nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezek 29 százaléka használt volt.

A szállított áruk tömege - 126 millió tonna - a múlt év első félévben szállított mennyiséghez képest 4 százalékkal csökkent. A vasúti 2 százalékkal, valamint a csővezetékes szállítás 1 százalékkal növekedett, míg a közúti 5 százalékkal, a belvízi szállítás pedig 18 százalékkal csökkent.

Az árutömeg 69 százalékát közúton, 18 százalékát vasúton szállították. Belföldön a közúti fuvarozás részesedése meghatározó, 88 százalék: a vasúti, a csővezetékes, a belvízi és a légi szállítás nemzetközi jellegéből adódóan. Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény - 26 milliárd árutonna-kilométer - 3 százalékkal emelkedett. A vasúti szállítás teljesítménye 1, a közúti 4, a csővezetékes 3 százalékkal nőtt, a belvízi 8 százalékkal csökkent. Az áruszállítási összteljesítményből a közúti 68, a vasúti 16, a csővezetékes 11, míg a belvízi szállítás 4 százalékkal részesedett.

Horváth Szabolcs

A nemzetközi áruszállítás volumene és árutonna-kilométerben mért teljesítménye 5 százalékkal nőtt. A belföldi áruszállítás volumene 8, teljesítménye 4 százalékkal csökkent. Ez utóbbi kategóriában a közúti áruszállítás volumene 5 százalékkal mérséklődött 2010 első félévéhez képest. A belföldi szállítás volumene 9 százalékkal visszaesett, a nemzetközi viszonylatban viszont 19 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak a fuvarozók.

A teljes árutömeg 20 százaléka lépte át az országhatárt, szemben az előző év azonos időszakának 16 százalékával. A belföldi teljesítmény csökkenésében szerepet játszhat a 3,5 tonnánál nagyobb teherbírású gépjárműállomány év végi számának bázisidőszakhoz képest bekövetkezett 3 százalékos visszaesése. A közúti áruszállítási teljesítmény 71 százalékát a szállítási ágazatba sorolt vállalkozások végezték. A más ágazatba sorolt vállalkozások aránya pedig 29 százalék volt. A társas vállalkozások részesedése 90, az egyéni vállalkozásoké 10 százalékot tett ki.

A vasúti áruszállítás volumene és árutonna-kilométerben mért teljesítménye egyaránt 2 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. A tranzitszállítás volumenben - tonnában - mért részesedése a nemzetközi szállításból 25-ről 22 százalékra csökkent a bázisidőszakhoz képest. A volumenben mért teljesítmény belföldön 5 százalékkal mérséklődött, nemzetközi viszonylatban 4 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához mérten.

Az elmúlt év azonos időszakához képest a belvízi áruforgalom volumene 18 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítménye pedig 8 százalékkal esett vissza. A belvízi áruszállításban a magyar lobogó alatt hajózó járművek részesedése az összes szállított áruból 7, az árutonna-kilométerben kifejezett összteljesítményből 8 százalék volt. A légi áruszállításban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér összes áruforgalma 33,3 ezer tonna volt, ami 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Marton Szilvia

A belföldi távolsági személyszállításban tavaly - a szállított utasok számát tekintve - az autóbusz-forgalom súlya a meghatározó volt: 79 százalék. A nemzetközi szállításban 57 százalékos részesedésével a légi közlekedésé a vezető szerep, a vasút 26, az autóbusz 16 százalékos hányadot képvisel. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 65 országgal lebonyolított utasforgalma 4 millió fő volt, 12 százalékkal több a bázisidőszakhoz képest. Ezt az utasforgalmat összesen 52.300 - azaz előző évinél 6 százalékkal több járat - teljesítette. Nem menetrend szerinti forgalmat 57 ország irányában bonyolított le a repülőtér. A legnagyobb súlyú országok a menetrend szerinti forgalomban Németország, az Egyesült Királyság és Olaszország, míg a nem menetrend szerinti forgalomban Egyiptom, Törökország, Spanyolország és Görögország voltak.

A helyi személyszállítás utasszáma 1 százalékkal, az utaskilométerben mért teljesítménye 2 százalékkal nőtt a múlt év első hat hónapjához képest. A legmagasabb - az utasszámot tekintve 56 százalékos, az utaskilométert figyelembe véve 58 százalékos - részaránya az autóbusz-közlekedésnek volt. Az autóbuszon utazók 47 százaléka Budapesten közlekedett.

Ez év június 30-án a közúti gépjárművek állománya 3,6 millió volt, ebből valamivel kevesebb, mint 3 millió volt a személygépkocsi. Az idei első féléve során a hazánkban forgalomban lévő személygép-járművek száma lényegében stagnált a 2010. év végi állapothoz képest, így továbbra is a 2007 előtti szinten áll. A többi gépjármű száma az előző év végi időponthoz képest nőtt, a motorkerékpárok száma 9 százalékkal, a vontatóké 4 százalékkal, míg az autóbuszoké és tehergépkocsiké 1-1 százalékkal.

Az idei első félév folyamán az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 35 ezer volt. Ez az évek óta tartó csökkenés következtében alacsony bázisidőszaki adathoz képest 17 százalékkal több. Az első alkalommal regisztrált személygépjárművek 29 százaléka volt használt. Mindez azt is jelenti, hogy a személygépjármű-park öregedése ismét felgyorsult, az átlagéletkor június végén 11,6 év volt - tartalmazza a KSH tájékoztatója.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!