„Magyarországnak nem hitel kell, hanem egy biztonsági megállapodás, amely arról szól, hogy ha a piacon nem boldogul, akkor is van alatta egy kifeszített biztonsági háló" – jelentette ki a magyar miniszterelnök a múlt héten Strasbourgban.

Ha az idézetből kiemeljük a leglényegesebb kifejezéseket – hitel, biztonság, megállapodás –, akkor rájöhetünk: szó nincs arról, hogy a magyar kormány mást kérne, mint amit az EU-IMF deklaráltan – és elvben – adni hajlandó.

Ugyanis a klasszikus készenléti hitelprogram (Stand-by Agreeement, SBA) az elmúlt években, s különösen a 2008-as válság kitörése óta olyan rugalmassá vált, hogy lehetővé teszi az elővigyázatossági (precautionary) jelzővel illetett alfajtájának a megkötését is. Orbánék pedig az első perctől „elővigyázatossági” hitelről beszélnek. Ám az SBA ezzel együtt is megőrizte azt a tulajdonságát, hogy a programot végrehajtó országtól szigorúan számon kért gazdaságpolitikai változásokat vár el, az IMF pedig az első perctől kezdve ehhez ragaszkodik. Nincs tehát feloldhatatlan ellentét a hitelfajta ügyében – még akkor sem, ha időnként a kormányzati kommunikáció nem ezt sugallná.

Nem mondható elitnek a klub

Érdemes rögzíteni tehát, hogy a készenlétihitel-megállapodás keretében ma már lehetőség nyílik az úgynevezett elővigyázatossági hozzáférésre (precautionary access) is. Ugyanis a klasszikus készenléti hitel kereteit kitágították, s beleszuszakolták az úgynevezett magas hozzáférésű elővigyázatossági programokat (high access precautionary arrangement, HAPA). Ami egyébként nem más, mint amolyan – ha úgy tetszik – biztonsági háló, potenciálisan nagyon nagy finanszírozási szükségletek esetére. Olyankor használják, amikor a tagország nem szándékozik lehívni a jóváhagyott összeget, de megvan rá a lehetőség, hogy szükség esetén ezt megtegye.

Orbán az EP-ben: kecske és káposzta

MTI / Koszticsák Szilárd

Tehát valóban sikerülhet, hogy – a kormány szempontjából – a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon: az IMF feltételének megfelelően készenlétit, és egyben az Orbán által óhajtott elővigyázatossági hitelt kapjon Magyarország. Ám ez pusztán a kormány belpolitikai kommunikációs „győzelme” lesz. Komoly kommunikációs bravúrra lesz majd szükség annak megmagyarázására, hogy egy olyan klubba kerülünk, ahova – valljuk be őszintén – nem szívesen tartoznánk. Ugyanis eddig (olvasható az IMF honlapján) összesen három esetben kötöttek ilyen megállapodást: Costa Rica, El Salvador és Guatemala vette igénybe ezt a fajta elővigyázatossági készenléti hitelt. Lehet, hogy Magyarország lesz a negyedik.

Persze, lehetőség többféle van – azon túl is, amihez Orbánék látszólag ragaszkodnak. A készenlétihitel-megállapodás (SBA) keretében kínált kölcsönnek ugyanis ma már nagyon rugalmas a finanszírozási, illetve folyósítási „étlapjuk”. Már maga a hozzáférés a hitelhez is többféle lehet, függően a programot vállaló ország finanszírozási szükségleteitől, a visszafizetési kapacitásától és a hiteltörténetétől. Ezek mentén rugalmas feltételeket szabnak meg az egyes programokban, ami mind a hitel összegére, mind pedig az egyes részletek lehívására érvényes. Többféle folyósítás lehetőségét is biztosítja a washingtoni székhelyű nemzetközi intézmény, amely ezeket a változatokat akár egymással is kombinálva kész nyújtani, szükség esetén, ahogy ezt tette Magyarország számára 2008-ban.

Magyarország az állatorvosi ló?

Egyrészt létezik az úgynevezett „normális hozzáférésű hitel”, aminek a lényege, hogy a hitelfelvevő kvótájának a kétszázszorosa erejéig vehet fel hitelt 12 hónapos időtartamra, azzal a megkötéssel, hogy a teljes tartozása nem haladhatja meg a kvóta 600 százalékát (ami a nettó visszavásárlás egyenlegének felel meg).

Van emellett a különleges hozzáférésű hitel, amiről egyenkénti elbírálás alapján dönt az IMF. Az ilyen hitelprogram végrehajtását az IMF igazgatósága különleges figyelemmel kíséri. A válság idején több, sürgős finanszírozási problémákkal szembesülő ország is hozzájutott ehhez a hitelfajtához. Magyarország is ennek a lehetőségnek volt a kedvezményezettje 2008-ban, amikor is kvótájának az 1015-szörösében (!) határozták meg a teljes hitelkeretünket.

Van, amikor úgynevezett "orrnehéz" hitelhez jutásra van szüksége a hitelfelvevőnek (azaz a megállapodás megkötése utánra időzítik a hitel nagyjának a lehívását). Ebben az esetben a felvevő komoly gazdaságpolitikai vállalásokra is kész a finanszírozási szükségleteinek fedezése fejében. Ha akarjuk, ez is vonatkozhatott hazánkra 2008-ban, hiszen a rendelkezésre álló durván 10,5 milliárd SDR-ből azonnal lehívtunk mintegy 4,2 milliárdot (SDR: az IMF speciális, virtuális „pénze”; jelenleg egy amerikai dollár 0,65 SDR-nek felel meg).

S végül, de nem utolsósorban a gyors hozzáférés is opciót jelent – erre is több példa volt a válság idején. Magyarország ennek is egyik kedvezményezettje  volt  – kis túlzással, szinte csak napok teltek el a budapesti kérés és az első lehívás dátuma között 2008 késő őszén-kora telén.

A történelem ismétli önmagát

Bármelyiket is választva megvan a lehetőség az egyes részletek szükség szerinti lehívására (ha a felvevő teljesíti a vállaltakat). A lehívás azonban nem kötelező – nem véletlen ugyanis az elnevezés: készenléti hitel. Azaz, ha sikerül megkötni az új hitelprogram-megállapodást, akkor sem kell egy árva petákot sem lehívni a rendelkezésre álló részletekből, ha végül nem válik valóssággá az Orbán által Strasbourgban felemlegetett aggodalom („mert attól tartunk, hogy miután a következő időszakban az európai kötvénypiacon nagyon sok országnak nagyon sok hitelt kell felvennie (…), előállhat az a helyzet, amikor nem leszünk képesek a piacon eladni az állampapírjainkat” - mondta Orbán).

Nem először fordulna elő, hogy a készenlétihitel-megállapodásban meghatározott összeg lehívásával nem éltünk. Valójában az 1993 óta kötött három ilyen program egyikéből sem hívtuk le a rendelkezésre állt hitelösszeg egészét. Az 1993 szeptemberében kötött és 340 millió SDR lehívására jogosító megállapodás keretében csak nem egészen 57 milliót hívtunk le. Az 1996 márciusában megszületett program 264 millió SDR-jéből egyetlen centet sem vettünk igénybe. S végül, de nem utolsósorban a 2008. novemberi készenléti hitel-megállapodásban  biztosított több mint 10,5 milliárd SDR-ből is „csak” – durván – 7,6 milliárdot hívtunk le (már a Bajnai-kormány leállította a lehívásokat, miután az országnak már nem volt szüksége rá). Emlékezetes: az Orbán-kormány végül ebből a csomagból vásárolta meg a Mol 21 százalékos részvénycsomagját, melyet esetleg újra eladna, ha nem jön létre az EU/IMF-hitelmegállapodás, viszont szükség lenne gyorsan pénzre.

S ha már a 2008-as hitelről beszéltünk: érdemes egy rövidke részt idézni az akkori megállapodást bejelentő IMF-közleményből: „Az IMF pénzügyi támogatása, közösen az Európai Unió (mintegy 8,4 milliárd dollárt kitevő) és a Világbank (durván 1,3 milliárd dolláros) kötelezettségvállalásával olyan nagyságú tartalékot biztosít Magyarországnak, amely elegendő lehet számára kötelezettségei teljesítéséhez szélsőséges piaci körülmények között is.” A történelem pedig ismétli magát. 

Készenléti hitelmegállapodások a rendszerváltás óta (Forrás: IMF)