„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Magyarország bruttó hazai terméke az előzetes adatnak megfelelően az első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a végleges adatot a KSH. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal csökkent. Az NGM a jövőt tekintve az új Mercedes gyárban bízik és "kellemes meglepetésekre" számít.
A nemzetgazdasági ágak mintegy felének a teljesítménye stagnált - írta közleményében a KSH.
Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág bruttó hozzáadott értéke 3,0 százalékkal növekedett, míg az építőiparé jelentősen visszaesett. Az elmúlt két év növekedésének hajtóerejét jelentő exportorien-tált ipar bővülése megtorpant, ezzel összhangban mind az export, mint az import növekedési üteme csökkent.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal csökkent. Az Európai Unió (EU-27) bruttó hazai terméke ebben az időszakban 0,3 százalékkal nőtt az előző év azonos negyedévéhez képest - tette hozzá a KSH.
A kiigazítatlan magyar adatok alapján a 2010 első negyedévétől kezdődő gazdasági teljesítménybővülés az idei első negyedévében megtorpant a 2011-es első negyedévi magasabb szinthez képest.
A magyar gazdaság egészét tekintve heterogén az ágazatok első negyedévi teljesítménye. A mezőgazdaság teljesítménye az előző évi magas bázist követően 7,8 százalékkal csökkent, ezzel -0,2 százalékkal járult hozzá a GDP változásához.
Az ipar hozzáadott értéke az előző évi magas szinthez képest stagnált (99,8 százalék), ezen belül a feldolgozóiparban mérsékelt, 0,3 százalékos növekedés következett be.
A feldolgozóiparon belül egyre nagyobb súllyal rendelkező járműgyártás területén viszont továbbra is nagymértékű növekedést, míg a számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártásában a legnagyobb visszaesést mértük, elsősorban a hazai gyártású híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti exportkereslet mér-séklődése miatt. Az ipar összességében -0,1 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához.
"Jól látható, hogy hazánk nem tudta függetleníteni magát a külpiacokon kibontakozó negatív tendenciáktól" - írta a GDP-adatról szóló közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
"A jövőre tekintettel azonban fontos tényező, hogy a Mercedes gyár jelentős mértékű termelése a következő negyedévekben az ipari adatokon keresztül pozitívan befolyásolhatja a növekedési trendeket. A munkaerőpiacról érkező pozitív hírek várhatóan szintén kedvezően hatnak a kilátásokra, továbbá a devizahitelek árfolyamkockázatától egyre nagyobb mértékben függetlenedő háztartási szektor is okozhat még kellemes meglepetéseket a fogyasztási csatornán keresztül" - tette hozzá a tárca.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.