Egy jogértelmezési dilemmán áll vagy bukik a kormány nagy ötlete: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megadóztatása a tranzakciós illetékkel. Ezzel ugyanis a kormányzat arra kényszerítheti a jegybankot, hogy finanszírozza az államot, miközben a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény és az Európai Unió alapszerződése tiltja ezt. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény a monetáris finanszírozás tilalmát úgy határozza meg, hogy „az MNB nem nyújthat folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt az Európai Unió működéséről szóló szerződés 123. cikkében meghatározott közszektor számára”, ami lényegében lefedi az összes állami szervet és intézményt. Ez a tilalom szinte szó szerint került bele az uniós szerződésből az MNB-törvénybe.

Márpedig úgy tűnik, a tranzakciós adóval ez a helyzet áll elő: a jegybanknak 2013-ban körülbelül 100-120 milliárd forintot kell befizetnie az államnak tranzakciós illetékként, és ha ezt a terhet nem hárítja át a bankokra, akkor ennyivel több vesztesége keletkezik, és a költségvetésnek ezt 2014-ben meg kell térintenie. Az MNB viszont jelezte, hogy nem hárítja tovább az adót, hanem kifizeti és egy évre „lenyeli” a veszteséget. Ez azonban gyakorlatilag azt jelentené, hogy a kormány egy évre kölcsönveszi ezt a pénzt az MNB-től, vagyis a központi bank részt vesz az állam finanszírozásában.

Nagy a bizonytalanság

Ha az MNB tranzakciós illetékfizetése valóban sértené a monetáris finanszírozás tilalmát, akkor az MNB azzal, hogy – az időben később elfogadott törvény alapján – megfizeti az illetéket, megsértené a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt. Erre hivatkozva az MNB azonban nem tagadhatná meg az adófizetést, ugyanis a két törvény esetleges ütközéséből fakadó jogértelmezési vita feloldására az Alkotmánybíróság jogosult - mondta a hvg.hu-nak Kende Tamás nemzetközi jogász.

A szakértő nem vállalkozott annak eldöntésére, hogy az MNB tranzakciós illetékfizetése valóban sértené-e a monetáris finanszírozás tilalmát. Mint mondta, így is, úgy is lehet értelmezni a szabályokat. Amennyiben a tranzakciós illetékről szóló törvény sértené a tilalmat, akkor ezzel közvetetten az uniós jogba is ütközne, és emiatt – ha azt politikailag is indokoltnak látja – akár kötelezettségszegési eljárást is indíthatna az Európai Bizottság – vélekedett Kende Tamás.

Ugyanakkor a hvg.hu által megkérdezett más jogi szakértők szerint sem zárható ki, hogy az MNB megadóztatásával megsérthetjük a monetáris finanszírozás tilalmát, de egyikük sem vállalkozott a kérdés egyértelmű eldöntésére. Ez a bizonytalanság egyébként Simor András Matolcsy Györgynek írt, csütörtökön nyilvánosságra hozott leveléből is érezhető, a jegybankelnök ugyanis úgy fogalmaz, a jegybanki betételhelyezésre kivetett adó „felveti a monetáris finanszírozás tilalma szellemének sérelmét”.

Mások szerint viszont ez az eset nem esne a monetáris finanszírozás tilalmába. Egy központi bank ugyanúgy lehet adóalany, mint bármelyik intézmény: ennek megfelelően az MNB jelenleg is fizet adókat, például áfát. Így az adózás kivételnek tekinthető a monetáris finanszírozás tilalma alól – érvelt egy neve elhallgatását kérő, a monetáris politikát jól ismerő közgazdász (hozzá kell tenni viszont, hogy az MNB nem fizet például társasági adót, hiszen nem gazdálkodó szerv, mint ahogyan a Magyar Államkincstár sem, amire a kormány szintén kivetné a tranzakciós illetéket). A monetáris finanszírozást kétségbe vonó álláspont szerint emellett az sem állja meg a helyét, hogy a veszteséget okozó illetékfizetéssel az MNB finanszírozná az államot, hiszen a költségvetés megtéríti a veszteséget egy év múlva, így hosszú távon nulla összegű a játék, senki nem finanszíroz senkit – szól az érvelés.

Trükkös játék

Ám mégis csak úgy tűnik, hogy a jegybank az illeték megfizetésével részt vesz majd az állam finanszírozásában. Hiszen hiába nulla összegű a játék hosszú távon, a költségvetési trükk részben éppen az benne, hogy amíg az adó hatályban lesz, a kormány egyszeri bevételi többlethez jut. 2013-ban ugyanis még csak a bevétel jelenik meg az MNB-től, a veszteséget pedig csak 2014-ben kell megtérítenie az államnak, amikor viszont már az MNB-nek be kell fizetnie az újabb esedékes tranzakciós adóterhét, így ha a kormány mindig fenntartaná ezt a helyzetet, akkor mindig megmaradna a bevételi többlete, és a játék soha nem válna nulla összegűvé. Így a jegybank ezzel az egyszeri összeggel finanszírozná az államháztartást.

Ehhez azonban valószínűleg lesz egy-két szava az Európai Bizottságnak és az Eurostatnak. Ennél szembeszökőbb mutyizást keresve sem találhatnánk az egész unióban – hívta fel a figyelmet több szakértő is. Hiszen ezzel az erővel akár 1000 milliárdos terhet is kivethetne a kormány az MNB-re, amit mindig egy évvel később kellene visszafizetnie, amikor már megkapja a következő részletet is – mondta egy nagy kereskedelmi bank neve elhallgatását kérő elemzője. A veszteségtérítés hatását egyébként a 2014. évi eredményszemléletű költségvetési egyenlegben kell kimutatni (ezt nézi az unió). Az viszont egyelőre nagy kérdés, hogy milyen bevételként fogadná el az EU a jegybank által fizetett adót, ha a kormány megúszná a monetáris finanszírozást tiltó szabályt. Ugyanis esélyes, hogy ezt csak egyszeri tételként fogadná el az EU, és nem számolna vele a költségvetési hiánycél vizsgálatakor.

Gumicsont az IMF-nek?

Azt viszont nehéz eldönteni, hogy a kormány azt akarja-e jobban, hogy az MNB lenyelje a terhet és ezzel teremtsen látszólagos többletpénzt a büdzsében, vagy a kabinet inkább azt szeretné elérni, hogy az MNB hárítsa át a bankokra a rá kivetett tranzakciós adót (a jelek szerint hivatalosan a kormánypárt az utóbbit képviseli). A tranzakciós adóval egyébként a kormány csőbe húzta az MNB-t: ha áthárítja az adót a bankokra, akkor megvalósítja a kormány által régóta várt kamatcsökkentést, ha pedig nem hárítja át, akkor a jegybank politikai oldalról nem tudja bevédeni magát. A kormány ugyanis emiatt azzal támadhatja, hogy Simor András veszteséget okoz az adófizetőknek – érvelt egy az ügy hátterére rálátó forrás.

Ugyanakkor azt is többen valószínűsítették, hogy az egész csak blöff a kormány részéről. Amit arra talált ki, hogy távol tartsa az országtól az IMF-et, miután a jegybanktrövény problémája kifulladt. Egy újabb gumicsont az IMF-nek, ami még jobb, mint a jegybanktörvény, hiszen pénz is jöhet belőle. A piac egyébként nem is ijedt meg a tervtől, ami azt mutatja, hogy az MNB megadóztatását a tranzakciós illetékkel a szakértők többsége nem tartja reális eshetőségnek – mondta a forrás. Kérdésünkre egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium egy neve elhallgatását kérő munkatársa is úgy vélekedett, hogy az MNB megadóztatása a tranzakciós illetékkel akkora butaság, hogy így biztosan nem fog megvalósulni.

Nagy baj is lehet

Nagy baj lehet viszont abból, ha a jegybank megadóztatása mégis megvalósul. Amíg az MNB lenyeli a veszteséget, nincs nagy veszély. Azonban Simor András jegybankelnöki megbízatása 2013 márciusában lejár, és a helyébe lépő elnök minden bizonnyal már olyan személy lesz, aki élvezi a kormánypárt és a kormányfő bizalmát. Ez viszont azt is magával hozhatja, hogy az új elnök már nem akarja majd lenyeletni a veszteséget az MNB-vel, hanem inkább áthárítja a bankokra. Ha a jelenlegi helyzetben az MNB áthárítaná a tranzakciós adót a bankokra, az egy jelentős kamatcsökkentésnek felelne meg, hiszen a bankok által kapható nettó kamat azonnal lecsökkenne. Az áthárítás például úgy lenne megoldható, hogy az MNB az egynapos betételhelyezésekre és a kéthetes kötvényekre éves szinten 2,5 százalékos kezelési költséget kérne. Ez felérne azzal, mintha a jegybank a jelenlegi 7 százalékról 4,5 százalékra vágná az alapkamatot.

Mivel Magyarország finanszírozása azon múlik, hogy mennyi külföldi befektetőt tudunk bevonzani, és ezzel a lépéssel az ország vonzereje hirtelen drasztikusan romlana, ezért a bevonható pénz nagysága azonnal kevesebb lenne. Valószínű, hogy a forint gyors gyengülésbe kezdene bőven a 300-as szint fölé – mondta a hvg.hu-nak Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő tanácsadója. Más elemzők szerint az is elképzelhető, hogy az alacsonyabb kamatszint hatására a külföldi befektetők csökkentenék a forintkitettségüket, vagyis elkezdenék átcsoportosítani a pénzüket más országokba. Ésszerű lenne például a magyarországi befektetéseket átcsoportosítani Lengyelországba, hiszen ott ennél magasabb, 4,75 százalékos kamatot is kaphatnak, a kockázatuk pedig kevesebb mint fele lenne a magyar befektetéshez képest.

Egy ilyen jelentős kamatcsökkentés elvileg megfelelne annak, amit a kormánypárt már régóta követel a jegybanktól. Így akár az is elképzelhető, hogy az új jegybankelnök megpróbálná tartani az alacsony kamatot. Ha azonban feltételezzük, hogy a mostani 7 százalékos alapkamat a jelenlegi egyensúlyi állapot a magyar pénzügyi rendszernek és a forintnak, akkor az ezt mélyen alulmúló alapkamatszint mellett szinte garantált a forint tartós gyengülése, amely magas, minimum 5-6 százalékos inflációt stabilizálna az országban Zsiday Viktor szerint. A lakosság, megértve, hogy itthon már nem kap reálkamatot (hiszen a betéti kamatok az infláció alá csökkennének), elkezdené kivinni pénzét az országból vagy átváltani euróra, ami tovább gyengítené a forintot. Emellett a Concorde Alapkezelő tanácsadója szerint a finanszírozási helyzetünk ingatag lenne, a kötvényeinket ugyanis végül nem vennék meg 4,5 százalékon, a hosszabb állampapírok hozama pedig valszínűleg még magasabb is lenne, mint most (vagyis a többéves lejáratú államadósság-finanszírozás megdrágulna).

Haszonélvezői ennek természetesen az exportőrök lennének, de ezt a gazdasági többletet bőven ellensúlyozná a devizában még mindig erősen eladósodott lakosság, a vállalatok és az állam pozícióromlása. Emiatt Zsiday Viktor szerint ez az alacsony kamatos forintleértékelő politika összességében nem lenne sikeres, de úgy vélekedett, hogy a 2013. tavaszi MNB-vezetőcsere után ebbe az irányba fognak elmozdulni az MNB új, még meg nem nevezett irányítói. Más szakértők szerint viszont a kormány és a kormánypárt nem olyan eltökélt abban, hogy kamatcsökkentéssel egyenértékű áthárításra lenne szükség, hiszen a kormány által megválasztott monetáris tanácstagoknak már eddig is meg lett volna a többsége a kamatcsökkentéshez a monetáris tanácsban, mégsem tettek semmit.

Miért nem hárít az MNB?

Több elemző szerint azonban kínálkozik egy harmadik lehetőség az MNB-nek: eszerint átháríthatná a tranzakciós adót a bankokra, de mivel ez az infláció és a kockázatok erősödésével járna, kamatemelésre kényszerülne, így a végeredmény az lenne, hogy a magyar alapkamat nem 7 hanem jó eséllyel 9,5 százalék lenne (ebből lejönne a tranzakciós adó, így nettó módon ez valójában megfelelne a mai 7 százaléknak), és a forint stabilizálódna.

Ez az opció azonban a monetáris politika több szakértője szerint is nonszensz ötlet, és emiatt lehetetlennek tartják, hogy ez legyen a végeredmény. Azért nonszensz az áthárítással egybekötött kamatemelés, mert ezzel kettős kamatszint alakulna ki, ami veszélyeztetné a pénzügyi rendszer stabilitását, és a jegybank alapvető feladatainak ellátását. Ezzel magyarázható például az is, hogy a jegybank miért nem megy bele most abba, hogy áthárítsa a tranzakciós adót.

A kettős kamatszint fenntartása például azért lenne értelmetlen, mert a kéthetes kötvényre és a kapcsolódó pénzmozgásokra a tranzakciós adó miatt az alacsonyabb effektív kamat lenne érvényes, az MNB hitelnyújtó eszközeire viszont a magasabb nominális alapkamat lenne az irányadó. Így előállna az a helyzet, hogy a jegybankba tett pénzük után 7 százalékot kapnának a bankok, viszont az MNB 10 százalék körüli kamaton nyújtana nekik hiteleket. Ez azonban ellehetetlenítené, hogy a jegybank ellása az egyik alapvető feladatát, a pénzügyi rendszer stabilizálását.