Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,20 pontos csökkenéssel, 17.583,14 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,27 százalékkal gyengült.
Kisebb gyengüléssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a nap folyamán alacsony forgalomra és iránytalan kereskedésre számítanak.
Csáky Attila, az UniCredit Zrt. kereskedési igazgatója szerint a forgalom továbbra is alacsony szinten marad. Kedden a Mol volt a nap vesztese, és a szakember szerdán nem számít korrekcióra.
Mínuszban vannak az ázsiai piacok, Európában is enyhén mínuszos nyitás látszik - mondta Csáky Attila, aki szerint a Budapesti Értéktőzsdén visszafogott forgalom mellett enyhén lejtős pályán kezdődik majd a szerdai kereskedés, de ez a nap végére meg is fordulhat.
Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája szerint nincs újdonság a piacokon, még a keddi, fontosabb makroadatok sem tudták megmozdítani a nyári pangást, vélhetően szerdán is pár tized százalékos sávokban fog mozogni a világ.
Hasonlóan iránytalan a kereskedés a BÉT-en is - közölte Balásy Zsolt, aki szerint várhatóan a Mol lesz a legérdekesebb papír szerdán is. Az elemző szerint kérdés, hogy a keddi a zuhanás csak arról szólt, hogy a piac kihasználta az egy napnyi lehetőséget a mozgásra, vagy valóban a szereplők véleménye változott meg a papírról a rossz eredmény hatására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,65 pontos, 0,90 százalékos csökkenéssel, 17 631,34 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 720 forinttal, 4,29 százalékkal 16 080 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 23 forinttal, 0,62 százalékkal 3758 forintra erősödött, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,49 százalékkal 412 forintra nőtt, forgalma 488,1 millió forint volt. A Richter árfolyama 10 forinttal, 0,03 százalékkal 39 840 forintra esett, forgalma 294,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 364,9 millió forintos forgalom mellett 30 forinttal, 0,18 százalékkal 16.940 forintra gyengült. A BUMIX 1037,90 ponton zárt kedden, ez 1,96 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.