Helytelen némettel, de bizalomgerjesztő mondatokkal keres magának munkát egy magyar kőműves Berlinben. Több hasonló hirdetést is látni az interneten, sőt van, aki magyarországi telefonszámát adja meg, így csak a konkrét munkaajánlatra utazna ki.

A német bevándorlás éves számadatait tekintve a magyarok nem tűnnek ki a statisztikákban, de figyelemre méltó, hogy egy év alatt, mióta a 2004-ben csatlakozott uniós tagországokkal szembeni munkaerő-piaci korlátok megszűntek, a nyolc állam közül Lengyelországból, majd Magyarországról jöttek a legtöbben.

Nincsenek arra vonatkozó adatok, hány magyarnak sikerült elhelyezkedni és hányan keresnek munkát, így csupán egyéni történeteken keresztül tudunk jelenségekre rávilágítani.

Berlin: munka a változó metropoliszban

AP / Gero Breloer

Taxis filozófiatanár és designer cipőeladó

Bár országszerte itt a legmagasabb a munkanélküliség, Berlin vonzereje semmivel sem csökkent – legszívesebben a legalább angolul beszélő 20 és 35 év közötti, diplomás vagy valamilyen képzettséggel rendelkező magyarok jönnek ide szerencsét próbálni. Kevesen indulnak úgy otthonról, hogy tudják, hol fognak lakni és miből fognak megélni, pedig érdemes először felmérni a helyzetet, hogy a kivándorlás ne a csalódások sorozatával kezdődjön.

A filozófiatanár taxisofőr igenis létező jelenség: a nyelvésznek, szociológusnak vagy fotósnak tanult fiatalok közül sokan dolgoznak a vendéglátásban, bébiszitterkednek vagy call centerben vállalnak munkát. A jóval a képzettségi szintjük alatti munkákat is elvállalják, hogy fenntartsák magukat, mégis több pénzt keresnek, mintha otthon kezdő tanárként helyezkednének el.

Hogy a pultos meló nem néz ki jól – sőt nagy valószínűséggel nem kerül bele a szakmai önéletrajzba –, ez biztos. De ordító különbség Magyarországhoz képest, hogy az eladói, pincér vagy más, órabérben számolandó munkát itt nem nézik le – azaz nem szégyen diplomával főállásban vagy átmenetileg, jövedelemkiegészítésként sört csapolni.

Kelemen Tili 2011 novemberében, 23 évesen költözött Berlinbe munkát keresni és továbbtanulni. Előtte Budapesten a MOME-ra járt textil szakra, most szabadidejében a diploma portfólióján dolgozik. Tili többek közt azért döntött Berlin mellett, mert beszél németül, de már korábban is tetszett neki, hogy ez egy színes, sok nemzetiséggel teli város.

Már otthonról próbált lakást keresni, de hamar kiderült, hogy csak akkor tud itt albérletbe költözni, ha felmutat valamilyen jövedelemigazolást, ideális esetben egy munkaszerződést. Szerencséje volt, hogy beköltözhetett egy barátjához, és volt valamennyi megtakarított pénze, amiből a munkakeresés első hónapjaiban fenntartotta magát.

A mostani cipőeladói állását márciusban találta, de csak egy hónappal ezelőtt kapott szerződést, mert a tulajdonosnak az volt a tapasztalata, hogy a továbbtanulni vágyó fiatalok csak hetekre vállalnak munkát, amíg összegyűjtenek egy kis pénzt, aztán odébbállnak. „A munkatársam nagyon megszeretett, nem győzte hangoztatni, hogy szorgalmas vagyok, megbízható és néha betelefonált a főnökhöz, hogy jó lenne, ha hosszú távon felvennének. Abból semmiképpen nem származott hátrányom, hogy magyar vagyok, inkább az volt nehéz, hogy jól megtanuljam a nyelvet. A munkaadóm türelmesen kivárta az első hónapokat, amíg belejöttem, ami viszont nem jellemző mindenkire.”

Kelemen Tili

hvg.hu

Tili jobb esélyekkel indul a későbbiekben, hiszen a cipőbolt kapcsolódik is valamelyest a szakmai végzettségéhez – észrevette például, hogy sok iparművész, aki ruhát vagy táskát készít, nem rendelkezik a szükséges eladói tapasztalattal, nem tudja pénzzé tenni saját termékeit. A fő érv persze az, hogy ezzel a munkával több pénzt keres, mintha otthon dolgozna.

Nehezebb a most kitelepülők helyzete

A német szövetségi bevándorlási hivatal adatai szerint 2011 májusától 2012. június 1-ig mintegy 18 800 magyar állampolgár érkezett Németországba – ha figyelembe vesszük, hogy 2011 áprilisában 82 000 magyar élt itt tartósan, akkor az elmúlt egy évben több mint 20 százalékkal nőtt az ideköltözők száma. Ahhoz, hogy reálisabb képet kapjunk, le kell vonni a haza- vagy továbbköltözők számát: így a munkaerőpiac-liberalizáció óta eltelt egy évben a be- és elvándorlás mérlege azt mutatja, 2011 májusa óta mintegy 11 000 magyarral gyarapodott Németország.

A számadatokból nehéz megállapítani pontosan, hányan jöttek a német munkaerőpiac megnyitása után, és hány olyan feketemunkás került be a statisztikába, aki már korábban is itt volt. Németország mindenesetre kedvelt célja a magyar kivándorlóknak, még úgy is, hogy sokakban irreális kép él a mai német valóságról. Míg a 30-40 évvel ezelőtt ideköltöző  generáció jelentős része mára stabil egzisztenciát tudott teremteni, sikerre vitte vállalkozását és pénzt takarított meg, ez már a 14-16 éve ideköltözőknek nem ment olyan könnyen, különösen, ha nem a gazdaságilag ígéretesebb régiókban telepedtek le. A mai helyzet még ennél is összetettebb, nemcsak a pénzügyi és gazdasági válság, hanem a munkaerőpiac átalakulása is érezteti hatását.

Kerti munka a berlini állatkertben

AP / Gero Breloer

Az egyik ilyen jelenség, hogy bár külföldi munkaerőre (főleg közép-kelet-európai, németül beszélőre) szükség van, de legkönnyebben elhelyezkedni a hiányszakmákban lehet és ezt a német politika igyekszik lépten-nyomon hangsúlyozni. Orvosok, ápolók, mérnökök és IT-szakemberek előtt nyitva állnak a kapuk. Ők reménykedhetnek abban is, hogy nagy eséllyel alkalmazzák őket, ami más szakmákra egyre kevésbé jellemző.

A Németországba közvetített magyar építőmunkások számára elegendő munka van, állítja a német építési vállalkozók és a szerződéses magyar vállalatok érdekképviseletének idei jelentése. Ez állítólag olyannyira igaz, hogy sokan a kiközvetített szakmunkások közül kirepülnek a német-magyar cégek szárnyai alól, és magánvállalkozóként német vállalatoknál próbálnak szerencsét. Szabadúszóként mindenkinek önállóan kell megszerveznie a munkát, fizetni a biztosításokat és járulékokat, ami az itteni egyéni vállalkozóktól is jó kapcsolati rendszert és magas szintű felkészültséget, valamint rugalmasságot követel.

A liberalizáció kétségtelenül elhárít jogi és adminisztratív akadályokat a magyar munkavállalók elől, de a munkaerő-piaci helyzet sajátosságai mégis belekényszeríthetik az ide kivándorlókat, hogy alkalmi és feketemunkákból éljenek meg. Minden bizonnyal a munkaerő-korlátozások feloldása következtében sokan kiléptek az illegalitásból. De továbbra is vannak olyanok, akik – vagy képzettség, vagy nyelvismeret, vagy éppenséggel szerencse hiányában – feketén dolgoznak. Mindezekkel együtt a német munkaerőpiac számtalan előnnyel kecsegtet a magyarok számára: az alkalmazásban levők pontos kifizetése, emberközpontú munkahelyek és adott esetben továbbképzési lehetőségek várják a munkavállalókat.

A magyar munkavállalóknak egyelőre nincs egyedi „híre” Németországban. A kelet-európai munkaerőről viszont általában azt gondolják, hogy gyorsan megtanulják a nyelvet és hamarabb beilleszkednek. Legtöbbször pedig a képzettségük is megfelel az itteni követelményeknek. Az viszont rossz fényt vet rájuk, hogy hajlandóak kevesebb pénzért többet dolgozni, mint a németek.