Az uniós pénzek jelentős hányada hatalmas infrastrukturális beruházásokra megy el. Ezekről a megaprojektekről általában elmondható, hogy mindig kicsit (vagy nagyon) késve adják át őket, többe kerülnek a kelleténél, és amikor elemeire bontva nézzük meg az eredményt, kiderül: jó néhány felesleges funkció is belekerült, melyek tovább növelték az árat.

Ennek az egésznek egy sor oka lehet, de nagy része abból ered, hogy rossz a tervezés, a projekt előkészítése és végrehajtása időben összecsúszik, és ez mindent megdrágít. A beszerzéseknél nincsenek még meg a kivitelezésű szintű tervek, a piaci szereplők ezért eleve biztonsági árréssel dolgoznak, hogy mindenképp a pénzüknél legyenek. A szerződéses árak legtöbbször messze meghaladják a megrendelő mérnökárait. Emellett a projekt közben is ilyen-olyan pluszmunkák és pluszfunkciók születnek, melyektől aztán végképp elszáll a projekt költségvetése. Ha pedig a nehezen megfogható, de a piac által igazoltan jelen lévő korrupciós járadékot is beleszámítjuk, akkor belátható, hogy egy ponton túl a projektbe berakott anyag mennyiségén és minőségén nyerik vissza a plusz kiadásaikat a kivitelezők.

Jönnek a tanácsadók

És hogyan csapódik le mindez a gyakorlatban? Ha valaki a 2007-ben átadott balatoni autópályaszakaszon autózik, annak nyilván feltűnik, hogy két kilométerenként bukkannak fel sehová sem vezető felüljárók, és magánál a Kőröshegyi völgyhídnál is felvetődik, hogy mindenképp ezzel a pénznyelő monumentummal kellett-e áthidalni ezt az útszakaszt. És ha már igen, valóban szükség van-e a hídon liftre. A 4-es metró-projekt esetében sem az alagutak, sem az állomásszerkezetek kialakítása nem tűnik igazán bonyolult és ezért nehezen árazható feladatnak. Mégis, a pénzügyi megcsúszás leglátványosabb oka, hogy az eredetileg tervezetthez képest két-háromszor többe kerülnek az állomásszerkezetek. És ha villamosmegálló-távolságra helyezzük egymástól a metrómegállókat, vagy természetes fényt szeretnénk az állomásokon, akkor az is meglátszik a számlán.

Álom-állomás a Tétényi úton

MTI / Máthé Zoltán

Az új költségvetési ciklus tervezési fázisának a véghajrájában egyre-másra tűnnek fel olyan megoldások, amelyek segítenék megakadályozni, hogy a költségek elszálljanak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) augusztus végén adott hírt arról, hogy a nagy infrastrukturális fejlesztések esetében amerikai mintára az értékelemzés bevezetését fontolgatják. Az NFÜ és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium amerikai értékelemző-szakértőt is meghívott, és ott volt a szintén amerikai kötődésű Kmetty Géza, a tanácsadóipar egyik régi motorosa, aki Fodor Árpáddal, a Mikrova Bt. vezetőjével már régóta az értékelemzés magyarországi elterjesztésén dolgozik. (Ahogy az közös dolgozatukból kiderül, az értékelemzés kutatói körben 1968-ban „érkezett meg” Magyarországra, az utóbbi években pedig az Ifjúság-, Család- és Szociális Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Paksi Atomerőmű projektjeinél alkalmazták.)

Ennek a módszertannak lényege a tervezési fázisban az, hogy csak olyan igényeket és csak abban a minőségben engedjenek betervezni, melyekre valóban szükség van, és ha van ugyanarra az igényre egy olcsóbb, de kielégítő műszaki megoldás, akkor inkább azt válasszák. De szakértők szerint érdemes időközönként alkalmazni a végrehajtás során is: a megrendelőt segíti az önellenőrzésben, és annak elkerülésében, hogy fölösleges, plusz dolgok kerüljenek be a projektbe.

Csak kipipáljuk vagy komolyan is vesszük?

„Az értékelemzést bizonyos értékhatár fölötti projekteknél alkalmazzák világszerte, és célja az adott projekt vagy folyamat funkcióinak a felülvizsgálata. Az értékelemezés elvégzése után csak a szükséges funkciók maradnak meg, a felesleges funkciókat mellőzik. Az értékelemzés Amerikából ered, a költségvetés tervezésétől (pl. Németország), iparági fejlesztéseken (pl. autóipar) át a közműcégek műkötetéséig (pl. londoni metró) rengeteg helyen használják. Átlagosan tízszázalékos megtakarítás érhető el egy projektnél az alkalmazásával, sok példa van, ahol 30-40 százalék költségmegtakarítás is. Az értékelemezés célja a szükséges funkciók optimális költségen történő megvalósítása, ez nem mindig a legolcsóbb megoldást jelenti.” – mondta a hvg.hu-nak Bindics Judit, az Ernst & Young Államigazgatási szolgáltatások vezetője, aki szerint az értékelemzést a koncepció- és a stratégialkotás idején is érdemes alkalmazni.

Magyari Donát fejlesztéspolitikai és innováció menedzsment szakértő szerint az értékelemzés egy a lehetséges módszerek közül. Megvan a lényeges és hasznos szerepe a hagyományos költség-haszon elemzésnek is (Cost-and-benefit-analysis, CBA), amit az EU értékhatár fölötti projektek előkészítésénél pontosan definiál. „Nem arról van szó, hogy ne lennének módszerek, melyekkel egy-egy beruházásnál a funkciók túlburjánzását le lehetne szorítani. A PPP konstrukcióknál például sikeresen alkalmazott módszertan az ún. PSC (public sector comparator) számítás, melynek során azt mérik fel, hogy mennyibe kerülne ellátni a projektfeladatot a magánfél részvétele nélkül. A kérdés az, hogy a megtérülési számítások és egyéb elemzések elvégzésének feladatait nem csak kipipáljuk-e, mint ami kötelező, hanem hogy a lehetséges alternatívák érdemi mérlegelése megtörténik-e, és van-e visszacsatolás a végső fejlesztési döntés folyamatába.”

Összecsúsznak a folyamatok

Magyari szerint már csak a következő uniós költségvetési ciklus (2014-2020) tervezése miatt is érdemes lenne stratégiai szinten közelíteni a kérdéshez, mert a funkciók átgondolása, átszervezése alapvetően a projektek szintjét érinti: „Az értékelemzés olyan, mint egy jó svédfogó, ami bizonyos esetekben és szinteken nagyon hasznos. De attól hogy ez megvan, még nem teljesül az uniós fejlesztési kötelezettség, nem épül ki a szennyvízhálózat és nem lesznek energiatakarékos épületek.”

Corvinus Egyetem: PPP-ben készült

Stiller Ákos

Magyari szerint az új költségvetési ciklus szempontjából az lenne a legfontosabb, hogy olyan projektek fogalmazódjanak meg, melyekről az országos koncepcióban lefektetett fejlesztési irányoknak megfelelően döntenek, és melyek nemcsak elkészülnek, hanem a céloknak megfelelő mérhető hasznuk is lesz. „Nagyon fontos lenne, hogy ne a szűken vett ágazati projektlisták és ágazati fejlesztési igények mechanikusan egymás mellé téve adják ki a fejlesztési stratégiát, hanem először legyen egy konszenzusos és koherens nemzeti fejlesztési koncepció. Ez utóbbinak kellene kijelölni a fejlesztési irányokat és azok közötti szinergiákat kimutatható módon meghatározni, és ezzel kellene összhangba hozni a szektorális elképzeléseket.” – mondta Magyari, aki szerint ennek levezénylése láthatóan nem egyszerű, amikor az intézményrendszert jelenleg rendkívül leterheli, hogy a Magyarország rendelkezésére álló forrásokat a mostani ciklusban lekösse, és kifizesse.

„Ha azt akarjuk, hogy a jövőbeli támogatások valóban a fejlesztési célok elérését szolgálják (foglalkoztatás, felzárkóztatás, társadalmi és gazdasági kohézió), akkor rengeteg múlik a tervezés megalapozásán.” Az mindenesetre látszik, hogy az előkészítési folyamatok időben összecsúsznak: a kormány november végi határidővel rendelte meg a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal gondozásában az új Országos Fejlesztési Koncepciót, amire összesen négy hónapot kapott. Értelemszerűen időközben már ágazati tervek készítése is zajlik, így például a Nemzeti Közlekedési Stratégiára is kiírták a közbeszerzési tendert. Kérdés, hogy ebben a versenyfutásban milyen tervezési döntések születnek: az EU még a ciprusi elnökség ideje alatt, év végéig döntene az egyes tagállamoknak járó nemzeti támogatási keretekről.