szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén éves átlagban nőhet az építőipari termelés volumene 2012-höz képest az Erste és a Buda-Cash elemzői szerint, akik úgy vélik, a júniusi adat megerősíti a szektorban néhány hónapja kezdődött óvatos kilábalást.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint az építőipar termelése idén júniusban a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés az előző havi szinten volt júniusban.  

Az első félévben az építőipar termelése 7,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A termelés júniusi növekedéséhez - a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett - az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá a KSH szerint.  

Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője az MTI-nek elmondta: az építőipar teljesítménye elsősorban az állami megrendeléseknek köszönhetően nő az év eleje óta, miközben havi összehasonlításban az év második felében lelassult a szektor emelkedése. Az éves növekedés azért lehetett 12,4 százalék, mert tavaly éppen a júniusi hónap volt a leggyengébb az építőiparban - tette hozzá.  

A következő hónapokban az elemző szerint az éves index egyre kisebb lehet, a tartós növekedéshez elsősorban nem állami megrendelések kellenének egyebek mellett az új irodaépületek építése, és a lakásépítések területén - jelezte Árokszállási Zoltán.  

Az Erste elemzője arra számít, hogy a felemás kilátások ellenére - miközben várhatóan az állami megrendelések húzzák az építőipar teljesítményét - éves átlagban érdemi emelkedést tud majd felmutatni a szektor. A növekedés mértékét az elemző nem számszerűsítette, mivel ahhoz véleménye szerint az év hátralévő részében is emelkedés szükséges havi szinten is, ami még bizonytalan. 

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője a frissen közölt adatok kapcsán hangsúlyozta, hogy az ágazat, évek óta tartó mélyrepülés után a kilábalás jeleit mutatja. Kifejtette, hogy az utóbbi 3 hónapban a stabilizálódás, óvatos javulás jeleit mutatta az építőipar, és ezt a mostani adat is megerősíti.  

Emlékeztetett arra, hogy a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves növekedéséhez is hozzájárult az építőipar, amelynek bár csak 4-5 százalékos a GDP-hez való hozzájárulása, jelentős tényező. Tóth Gergely szerint az állami megrendelések húzzák az építőipart, a lakásépítés továbbra is alacsony szinten van; ha ezt is ösztönözné a kormány valamilyen módon, még jobb lenne az építőipar teljesítménye.  

A szakértő elmondta: a szerződésállomány volumenének növekedése jó jel a jövőre nézve, és azt mutatja, hogy a szektor lendülete kitarthat a következő hónapokban, vagy akár fokozódhat is. Ő is azt mondta: 2013-ban további javulás várható az építőiparban, éves átlagban nőhet a termelés volumene.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!