Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Dániában és Finnországban is a legendás észak-európai jóléti modellt csorbító lépésekre kényszerül a kormány, amelynek legzsengébb szigorításait is súlyosan büntetik a választók – írta a Napi Gazdaság.
Dánia szociáldemokrata kormánya 2011-es hatalomra kerülése óta dán szemmel nézve kőkemény megszorításokat hajtott végre – idézte fel a Napi Gazdaság.
A munkanélküli-segély időtartamát például négyről két évre csökkentették, és az iskolai reform nyomán a tanároknak több időt kell a munkahelyükön tölteniük anélkül, hogy ezért pluszjuttatásban részesülnének. A dán gazdasági minisztérium szerint 250 ezer olyan munkanélküli van az országban – ez a foglalkoztatottak közel tíz százaléka –, akinek jobban megéri segélyen élni, mint munkát vállalni.
Az intézkedések hatása azonban egyelőre nem látszik, a koppenhágai statisztikai hivatal adata szerint a második negyedévben 0,5 százalékkal zsugorodott a GDP az elsőhöz képest. A kormánypárt támogatottsága viszont az intézkedések eredményeként 19 százalék alá esett, ilyen gyengén több mint száz éve nem álltak a szociáldemokraták.
Finnországban hosszú távú terv keretében zsugorítják a jóléti államot. Az átlagos tényleges nyugdíjkorhatárt 2025-ig a jelenlegi 60,9 évről 62,4 évre emelik. Mérsékelni akarják a GDP 44,1 százalékát elérő adóelvonást, a személyi jövedelemadó visszavételével például a több munkára akarják ösztönözni az embereket.
Visszaveszik a diákok támogatását, hogy minél előbb munkába álljanak, és úgy változtatják meg a gyermekgondozási segély rendszerét, hogy a nőknek megérje minél előbb visszatérni munkahelyükre. A helsinki pénzügyminisztérium előrejelzése szerint idén 0,5 százalékkal zsugorodhat a gazdaság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.