szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fitch Ratings hitelminősítő szerint Magyarország esetében még a jelenleginél is egy fokozattal alacsonyabb besorolást indokolna az országkockázati felár – írja a Napi Gazdaság, amely szerint az ország így hiába számíthat egy esetleges felminősítésre.

A négy kelet-közép-európai ország – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Románia – finanszírozási szükséglete 78,5 milliárd euró lehet 2014-ben az egy évvel korábbi 96 milliárd euró után – írták elemzésükben a Fitch szakemberei a Napi Gazdaság szerint.

A GDP arányában 9,5 százalék lehet a bruttó forrásbevonás az idén, ezen belül kiemelkedik Magyarország, melynek a nemzeti össztermék 18,3 százalékának megfelelő összeget kell bevonnia, de még ez is lényegesen alacsonyabb a 2013-as, harminc százalék körüli aránynál, ami a tervezettnél nagyobb forint- és devizakötvény-kibocsátásnak volt köszönhető – közölte a lap.

A javuló makrogazdasági kilátások miatt a Fitch szerint mind a négy érintett ország teljesítheti költségvetési céljait, ez a magyar, a cseh és a román büdzsé esetében 3 százalék alatti hiányt jelent. Lengyelország pedig 2014-ben további lépéseket tehet abba az irányba, hogy 2015-ben kikerüljön az uniós túlzottdeficit-eljárás hatálya alól.

Az elemzés utolsó részében a Fitchnél azt vizsgálták, hogy a négy érintett ország cds-felára milyen adósbesorolást indokolna. Csehország és Lengyelország esetében a kockázati felár alapján akár két fokozattal is lehetne magasabb az osztályzat a jelenlegi A plusznál, illetve A mínusznál, ez alapján elsősorban a fenti két ország számíthat felminősítésre a régióban 2014-ben, bár a Fitch kiemeli, hogy érzése szerint nem várható változás a régiós osztályzatokban.

Magyarország esetében a Fitch szerint a cds-felár BB osztályzatot indokolna, ami egy fokozattal gyengébb a jelenleginél, hasonló a helyzet Románia esetében, ahol a BBB mínusszal szemben BB plusz lenne a reális osztályzat.

Azt nem részletezi a Fitch, mi okozhatja a besorolások közti kilencfokozatú különbséget – írta a Napi Gazdaság. A magyar BB és a cseh AA között ugyanis ennyi van, miközben a két ország cds-felára 224,78, illetve 52,16 bázispont. Vagyis ha a hitelminősítő modelljét vesszük alapul, akkor a 172,62 bázispontos különbség miatt kellene kilenc fokozattal a csehek alatt lennünk.

Ennek alapján viszont nem logikus a 161,96 bázispontos kockázati felárral rendelkező Romániát csak egy fokozattal Magyarország fölé tenni, vagyis összességében nem minden esetben érthető a Fitch által közölt fair besorolás – tette hozzá a beszámoló.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!