Korán reggel csörög a vekker, fel kellene kelni, dolgozni menni. Ó, ne… ma is? Már megint az az örökös taposómalom, a hülye főnök, a buta kollégák, a szokásos mindennapi sziszifuszi munka… Van, akinél ez még fizikai tünetekkel is párosul: reggeli rosszullét, émelygés, fejfájás. És ott a másik fajta ébredés: frissen, örömmel ugrunk ki az ágyból, és már tervezgetjük, hogy jó korán beérünk, és megcsinálunk egy-két feladatot. Aztán jönnek a tárgyalások, az új tervek, új ügyfél, új termék. Mindegy, hogy alkalmazottként, vezetőként vagy vállalkozóként tesszük ezt, örömmel tölt el minket csaknem minden nap.

Ismert mondás, hogy az ébren töltött életünk felét munkával töltjük, így nem mindegy, hogyan telik az az idő. Sok mindenen múlik, hogy elégedettséget okoz-e a munka. Nézzük meg azokat, akik sikeres művészpályán mozognak: táncosokat, énekeseket, előadóművészeket, fotósokat. Viszonylag fiatalon választottak szakmát, talán eleinte csak hobbiból, de aztán az életük szerves része lett, a munkájukká, hivatásukká vált. Őket a tevékenység iránti elkötelezettség és szenvedély hajtja, nem munkáltatót, céget választottak, hanem művészi önkifejezést, amiben kiélhetik a képességeiket, a vágyaikat, ami illik hozzájuk, a személyiségükhöz. Ugyanezt a jó választást sokkal több embernek kellene meghoznia a tanulmányai alatt, a karrierje elején – vagy akár később, esetleges váltásnál. Hiszen abban a csapásirányban, amibe a szüleink helyeztek minket az iskola kiválasztásával, nem biztos, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Ha azonban fiatalon több szakmát, több területet kipróbálunk, esetleg alaposabban megismerve az ott dolgozók mindennapjait, kihívásait, élményeit, bizonyára megfelelő döntést tudunk hozni.

Az ügyfélszolgálatos mosolya

Szinte bármilyen szakmában lehet szépet, jót, értékeset találni. Első pillantásra az ügyfélszolgálatos munkája elég unalmasnak tűnhet, de a személyes kapcsolat az ügyfelekkel, a jó hangulat, a segítőkészség, amit munkavállalóként bevihetünk magunkkal a munkahelyünkre minden nap, viszonzásra talál az ügyfelek, sőt a munkatársak között. Igyekezzünk munkánkban, szakmánkban meglátni azt, amivel többé, jobbá tehetjük a világot, a gyermekeink jövőjét, vagy akár csak szűkebb környezetünket. A munkájukat élvező, azt szenvedélyesen szerető embereket sokszor inkább csak a hozzáállásuk, a dolgokhoz, történésekhez viszonyulásuk különbözteti meg a többiektől, nem pedig fantasztikus képességeik vagy hatalmas szerencséjük.

Kávé, szerelem

Stiller Ákos

A HR-szakirodalomban új jelenség a szenvedélyes dolgozó (passionate employee) fogalma: ő olyan munkatárs, aki tudatosan keresi az új kihívásokat a munkájában, szívesen tanul új dolgokat és fejleszti képességeit. A munkáját örömforrásnak, kihívásnak tekinti, nem olyan nyűgnek vagy szükségszerű rossznak, amit muszáj a legrövidebb idő alatt letudnia.

Persze ne higgyük, hogy ez csak rajtunk, a mi gondolatainkon, a mi hozzáállásunkon múlik. A munkáltatók nagy szerepet játszanak abban, ha a dolgozók negatív módon állnak a feladatokhoz, a munkahelyi kötelezettségekhez. Az olyan faktorok, mint a munkahelyi együttműködés elősegítése, az igazságos döntések, a konzekvens vezetői magatartás, a rendszeres visszajelzések, az önállóság és az értelmes, változatos munka lehetővé tétele eredményezik, hogy a dolgozók szívesen, elkötelezetten dolgoznak, vállalnak bizonyos időközönként extra feladatokat, kihívást látva bennük, nem ésszerűtlen megterhelést, és eszükbe sem jut munkahelyváltáson gondolkozni, mivel napi szinten örömüket lelik a feladataikban. Nem várható el tehát egyetlen dolgozótól sem, hogy a munka iránti szenvedély alapbeállítottság legyen, és a munkáltatónak meg kell teremtenie azt az inspiráló környezetet, amelyben a szenvedély lángra kap, tartósan fennmarad, hatékonyságot, eredményeket, kiválóságot garantálva.

Hobbira váltás

Ha a jelenlegi munkahelyünk mindezt nem teszi lehetővé, alaposan végig kell gondolni, hogyan tovább. Talán ugyanez a szakma másik vállalatnál újabb lelkesedést válthat ki belőlünk, hiszen csak a környezet nem megfelelő. Ha az ellenérzésünk ennél komolyabb, a tartós elégedetlenség és boldogtalanság helyett váltsunk nagyobbat: talán másik, az eddigiekkel rokon szakma – ahol a mindeddig megszerzett ismereteket, képességeket, kapcsolatokat hasznosíthatjuk – újabb érdeklődést, izgalmakat válthat ki belőlünk, de az sem elképzelhetetlen, hogy valami teljesen újba kezdünk.

Sokszor korábbi hobbi válik új szakmává, a gyermekeit eleinte hobbiból fényképező édesanya fotós vállalkozást indít, vagy a varrogató anyuka webáruházas értékesítésbe kezdhet. Ha a saját vállalkozás indításának anyagi feltételei nem állnak rendelkezésre, az is lehet a jelenlegi nemszeretem munka nemes célja, hogy ezt az anyagi hátteret – és ezzel a szabadságot – megszerezzük.

Az is előfordulhat, hogy a munkánk iránt érzett szenvedély – ahogy minden más szenvedély –szenvedéssé is válik. Ha olyan mértékben köti le az érzelmeinket a munkával, a munkahellyel foglalatosság, hogy csak ezen tudunk kattogni, csak erről tudunk beszélni a barátokkal, ismerősökkel, és nem uraljuk a saját időnket, életünket, akkor átestünk a ló túloldalára.

Az ilyen mértékű függésnek a magánélet elhanyagolása, előbb vagy utóbb a kiégés lesz a vége. Abból már nagyon nehéz felállni, hiszen nemcsak az aktuális szakmánkat nem szeretjük már, hanem nagyon komoly fizikai, érzelmi, mentális kimerülés szélére is kerülünk, ahonnan sokszor csak külső segítséget igénybe véve, hosszú idő múltán lehet visszatérni az örömmel végzett munkához. Higgyünk hát továbbra is a munka értéket teremtő, elégedettséget, személyes és szakmai fejlődést okozó erejében, és törekedjünk arra, hogy nap mint nap megélhessük ezt a szenvedélyt. De mint minden élvezeti szert, ezt is csak mértékkel fogyasszuk.

Repka Ágnes