Ami Vargának meglepő, az nem meglepő

Meglepte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy a tavalyi negyedik negyedévben 2,7 százalékkal bővült a GDP. Pedig inkább az ő meglepetése a meglepetés, hiszen a kormány a tavalyi év egészére egy százalék körüli növekedést várt, és ahhoz, hogy ez teljesüljön, a negyedik negyedévben a GDP-nek legalább olyan mértékben kellett bővülnie, amilyen mértékben egy évvel korábban zsugorodott. Ez valóban bejött, a 2012 negyedik negyedévében mért 2,7 százalékos visszaesést egy évvel később tizedszázalékos pontossággal sikerült behozni. Mindez a HVG számára nem meglepetés, hiszen ennek a lehetőségét korábban már felvázoltuk (HVG, 2013. november 23.). A teljes tavalyi év GDP-je, összehasonlító árakon, ezzel együtt sem érte el a 2011-est, a 2013-as év 1,1 százalékos bővülése után még mindig 0,6 százalékkal elmarad tőle. 

Az épülő Fradi-pálya

Dudás Szabolcs

„Ilyen dinamikus növekedésre nyolc éve nem volt példa Magyarországon” – méltatta a negyedik negyedéves adatot Varga. Ehhez két lábjegyzet szükségeltetik. Egyrészt ebből a nyolc évből négyben az Orbán-kormány volt hatalmon, másrészt saját ciklusát dinamikus felzárkózási tervei ellenére csak végigvergődte, eredeti programjának a közelébe sem ért. A 2010-es választások utáni első makrogazdasági prognózisban a tavalyi évre ötszázalékos növekedést és 32 610 milliárd forintos folyó áras GDP-t prognosztizált, ezzel szemben az utóbbi 29 200 milliárd körül alakulhatott. A különbség az élet megannyi területén érzékelhető: a GDP felét elvonó állam uszkve 1700 milliárddal kevesebb pénzből gazdálkodhatott, mint választási győzelme után programozta, és ez valamennyi kivéreztetett területen érződik, az oktatástól az egészségügyig. A tavalyi folyó áras GDP-ről az első becslést március 14-én publikálja a KSH, amely ekkor fogja megerősíteni vagy módosítani a múlt heti gyorsbecslésben közzétett növekedési adatot. Ez ismét kiváló alkalmat jelent majd a kormány számára, hogy úgy beszéljen a tavalyi negyedik negyedéves adatról, mintha száguldana a gazdaság. Bár Vargában volt annyi józanság, hogy az idei évre tervezett kétszázalékos növekedési célt nem módosította felfelé.

Akkor sem sokkal szebb a kép, ha az elmúlt időszak gazdasági növekedésének megítéléséhez a 2010. őszi álmodozásnál reálisabb viszonyítási alapot választunk. Méltányosabb a folyamatokat a 2011. márciusi Széll Kálmán-tervvel és az arra alapozott konvergenciaprogrammal összevetni. Addigra a kormány felmérte a növekedés előtt kívül-belül tornyosuló nehézségeket, az euróövezet déli államai válságának hatásaitól a fülkeforradalommal elért hatalom megerősítését szolgáló teendőkig, és elszánta magát, hogy a költségvetési feszültségeket a magán-nyugdíjpénztári vagyon elvételével enyhíti, s annak egy részét a gazdaság élénkítésére fordítja. A 2011–2013-as időszakban évi 3–3,2 százalékos növekedést feltételezett, ebből adódóan a tavalyi GDP-nek 9,5 százalékkal meg kellett volna haladnia a 2010-est. Csakhogy 2012-re a kormány – az Orbán Viktor szavai szerinti „újabb rendszerváltással” – sajátos transzformációs visszaesést hozott össze. A most agyondicsért teljesítmény abban merül ki, hogy a kabinet által okozott recesszióból kivergődött a gazdaság. Így aztán a három év GDP-többlete a tervezett 9,5 százalék helyett nem éri el az egy százalékot sem.

Ha a nemzetközi pénzügyi válság következtében kialakult 2009-es recessziót vesszük alapul, annak az esztendőnek a GDP-jét a tavalyi csupán 2 százalékkal haladta meg. Ez az egyik leggyengébb teljesítmény a régió uniós tagországai között. Az Eurostat gyorsbecslése és a HVG számításai alapján a Magyarországnál fejlettebb, ám depresszióba ragadt Szlovénián kívül egyikük sem produkált ilyen lanyha tempót. A szintén a fejlettek csoportjába tartozó, a tavalyi recesszióból épp csak kilábalt Csehország az elmúlt négy évben árnyalatnyival teljesített jobban, mint Magyarország, Bulgária viszont nagyjából 4, Románia 5, Szlovákia 10, Lengyelország 12, a három balti állam pedig 15–18 százalékos GDP-bővüléssel tört fel a mélypontról (igaz, a Baltikumban a visszaesés sokkal súlyosabb volt). Az viszont vitathatatlan, hogy a tavalyi negyedik negyedéves adattal a magyar gazdaság az uniós növekedési verseny élmezőnyébe lépett.

 Kérdés, meddig marad ott. A tavalyi 1,1 százalékos bővülés a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar együttes teljesítményéből jött össze, és mindegyik mellett ott van egy hangsúlyos „de”. A mezőgazdaság nagyjából az ötödével produkált többet, mint az aszály sújtotta 2012-es esztendőben, azaz akkor lehúzta, tavaly pedig táplálta a gazdasági növekedést – kérdés, mi lesz az idén. Az ipari termelés 1,4 százalékkal haladta meg a 2012-est, amikor 1,8 százalékos volt a mínusz. Ezen belül a feldolgozóipar két százalékkal bővült tavaly a 2012-ben mért 1,7 százalékos csökkenés után; ez főként a járműgyártásnak tulajdonítható, amelynek termelése csaknem az ötödével lett nagyobb. A statisztikákat böngészőknek könnyen az a benyomásuk támadhat, hogy ez az ágazat tartja felszínen a magyar gazdaságot. A 2009-es 30 százalékos zuhanást kiheverte a járműipar, tavaly már csaknem 70 százalékkal termelt többet, mint a válság mélypontján. Ugyanakkor a feldolgozóipar másik korábbi sikerágazata, a számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása 2013-ban 12,3 százalékkal zsugorodott.

Látványosat fordult az építőipar, amely a 2005 óta tartó folyamatos csökkenés után tavaly 9,6 százalékkal többet produkált, mint az előző évben (amikor 6,6 százalék volt a mínusz). Ez alapvetően az uniós támogatások gyorsuló lehívásának és ezzel összefüggésben az infrastrukturális fejlesztések felfutásának köszönhető. A lakásépítések viszont továbbra is csökkennek, ha ugyan van még hova. Mindez összefügg a banki veszteségekkel és a lanyha hitelezéssel, ami az egész gazdasági növekedést visszafogja. Az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank február 14-én közzétett közös felmérése alapján a külföldi bankok 2009 vége óta a GDP tíz százalékát meghaladó mértékben szűkítették magyarországi leányaik finanszírozását, és a tavalyi év első kilenc hónapjában a banki veszteségek Szlovéniában, Ukrajnában és Magyarországon voltak a legsúlyosabbak.

A növekedést az exporton kívül már a belső kereslet is élteti. Amit eddig sem az egykulcsos adó és a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetésével, sem a magán-nyugdíjpénztári hozamok kifizetésével nem sikerült elérnie a kormánynak, az a tavalyi második félévben összejött az egészségügyben, a közoktatásban végrehajtott béremeléssel, valamint a lakossági szolgáltatások diktált árcsökkentésével. A nettó keresetek öt százalékot meghaladó mértékben nőttek tavaly, miközben az infláció a költségvetésben tervezett 5,2 százalék, illetőleg az első rezsicsökkentés ismeretében a konvergenciaprogramban megjelölt 3,1 százalék helyett végül 1,7 százalékos volt csupán. Így vált a lakossági szolgáltatók profitjából, olykor a tőkéjük rovására végrehajtott tarifacsökkentés a gazdasági növekedés egyik motorjává – ami politikai értelemben sikerrel kecsegtethet ugyan, ám közgazdaságilag nonszensz. A cégek megkopasztása a szolgáltatások lezüllésében, a beruházások elhanyagolásában és létszámcsökkentésekben üthet vissza, a deficites árakat pedig előbb-utóbb az államnak kell szubvencionálnia.

A külföldi elemzők újabban 2,1–2,5 százalékos növekedést várnak az idénre, a kormányzati pénzzel kitömött Századvég 2,5, a Kopint-Tárki 2,2, a GKI 1,3 százalékra számít. A negyedik negyedéves GDP-adatra átmeneti erősödéssel reagált a forint, ami rá is férne a gazdaságra, mivel a gyenge árfolyam felemésztheti a növekedési többletet. A folyó áron számolt GDP 2012-ről 2013-ra 28 048,1 milliárdról nagyjából 29 200 milliárd forintra növekedett, euróban kifejezve azonban 96,9 milliárdról csupán 98,4 milliárdra nőtt. Változatlan (2012-es) átlagos forintárfolyam mellett a tavalyi GDP megközelítette volna a 101 milliárd eurót. A különbséget – közel 740 milliárd forintot – a nemzeti valuta értékvesztése elhamvasztotta. Emlékeztetőül: a válság előtti utolsó évben, 2008-ban az akkori, 251 forintos éves átlagos árfolyam mellett a magyar GDP meghaladta a 105 milliárd eurót.

FARKAS ZOLTÁN