IOU – ezzel az új betűszóval ismerkedik a világ. A jelentése: I Owe You, azaz tartozom neked. Tartalma szerint pedig fizetési ígérvény, olyan pénzhelyettesítő, amelyet Schäuble szerint Görögországban a belföldi forgalomban be lehetne vezetni az euró helyett. Mégpedig úgy, hogy az állam ebben fizetne bért a közalkalmazottaknak, ebben folyósítaná a nyugdíjakat, kijátszva azt, hogy szűkében van az eurónak. Vagyis az ígérvény kibocsátásával az állam az, aki tartozik, fizetési kötelezettséget vállal, és az alkalmazottainak kellene beérnie az euró helyett egy arra szóló Ígérvénnyel. Olyan papírpénzzel, amelyet néhány év elteltével euróra válthatnának. A külföldi tartozások kiegyenlítése, a kamatok fizetése, a nemzetközi pénzügyi tranzakciók lebonyolítása továbbra is euróban történne.

Az még nem meglepő, hogy Varufakisz ilyesmit pedzeget. Ő marxista (utódja, Cakalotosz is az), és ez az elmélet a pénznek kisebb szerepet tulajdonít, mint a polgári közgazdaságtudomány. A vulgármarxizmus egyszerű technikai eszköznek tekinti a papírpénzt, amelyre csak azért van szükség, hogy megkönnyítse az árucserét. De még az árnyaltabb marxi pénzügyesek közül is sokan úgy vélik, hogy ha kevés pénz van forgalomban, akkor létrejönnek a spontán pénzhelyettesítők, például a tartozások-követelések nyilvántartása, a központosított elszámolás, szélsőséges esetben a szimpla árucsere, a barter lép működésbe. Vagyis az áruforgalom megteremti a pénzt. Schäuble persze ezen túlmutató javaslattal él, ám ezzel együtt meglepő, hogy elfogadhatónak tartja, ha az eladósodott görög gazdaságban kettős valutarendszer alakul ki. Mert az IOU bevezetése az ehhez vezető út első lépése. Talán a legfontosabb.

A brüsszeli gazdaságkutató, a Bruegel súlyos összefoglalóval reagált a német pénzügyminiszter és a kettős valuta ötletére, ám lehangoló következtetésekre jut. Az idevágó irodalom ismertetését a berlini Fenntarthatósági pénzügyi kutatócsoport elemzője, Ludwig Schuster véleményével kezdi, aki felidézi, hogy a kettős valutarendszer lehetőségét az euró bevezetése során is megvizsgálták, akkor azzal a céllal, hogy a közös valuta átvételét megkönnyítsék, ám a lehetőséget elvetették. A német pénzügyi kutató arra is emlékeztet, hogy Németország keleti és nyugati felének egyesítése során sem kísérleteztek a keletnémet márka fenntartásával, hanem rögvest kivonták a forgalomból.

Honlapján a chicagói professzor, John Cochrane már írása cikkében is figyelmeztet: Óvakodjunk a görög medvekötvényektől! Azért a kötvény szót használja, mert az IOS voltaképpen olyan kötvény, amelyet kis címletekben bocsátanak ki, és nulla kamatozású. És azért medve, mert feltehetőleg gyorsan veszít értékéből az euróhoz viszonyítva. Bár a Bruegel-összefoglaló csak egy komoly szentenciát idéz Cochrane-től, miszerint „a modern pénzügyi piacokon egy országnak nincs szüksége arra a jogra, hogy pénz nyomtasson, pusztán a pénznyomtatás kedvéért”, nekünk érdemes közelebbről is megismerkednünk a tudós véleményével , olyan plasztikusan vezeti végig a második valuta bevezetésének a következményeit.

A képzeletbeli IOS-on az a felirat díszelegne, hogy „a görög kormány a tulajdonosnak 2016. január 1-jén egy eurót fizet”. Ezt a követelést a görög kormány évről évre átütemezhetné, mint a többi adósságát. De kinek kellene az IOU? – teszi fel a kérdést a szerző. Mert rendben, a kormány a közalkalmazottakat, a nyugdíjasokat, az egészségügyi dolgozókat ezzel fizetné ki, és ezekkel a kötvényekkel tőkésítené fel a bankokat, de az IOU-kötvények csak alacsony árfolyamon forognának. Feltehetőleg nagy diszkonttal. Ezt a kockázatot ugyan mérsékelni lehet azzal, ha az állam az IOU-kat névértéken fogadja el, de megszüntetni nem. A leértékelődés szorosan összefügg azzal a kockázattal, ami az euróra váltással kapcsolatban felmerül, nem kizárva azt a lehetőséget sem, hogy a görög állam IOU-ban is fizetésképtelenné válik. Ezért aztán Cochrane némi cinizmussal arra lyukad ki, hogy szörnyű sorsuk lenne mindazoknak, akik IOU-ban kapják a fizetésüket; ennél már csak jobb az euró, és az az eset, ha a számlát Németország és az IMF állja….

Megengedőbb a párhuzamos valutarendszerrel Thomas Mayer, aki a nyolcvanas években az IMF-nél dolgozott, a közelmúltban pedig a Deutsche Bank londoni részlegét vezette. Ő geurónak titulálja azt a második fizetőeszközt, amelyet kibocsátásakor 1:1 arányban lehetne euróra váltani, majd szabadon lebegne a két valuta árfolyama. Az előnyök közt megemlíti azt a lehetőséget, ha a munkabéreket részben euróban, részben IOU-ban fizetik ki, és az utóbbi leértékelődik az euróval szemben, akkor a munkaerő-költségek csökkennének, a görög gazdaság versenyképessége javulna, főleg a munkaerő-intenzív iparágakban. Például a turizmusban.

Más kérdés, hogy ez alig különbözik attól a változattól, hogy Görögország marad az euróövezetben – azon az áron, hogy a béreket és más járandóságokat lefaragják, különösebb trükközés nélkül.

Bár a geuro leértékelését Mayer is borítékolja, azt feltételezi, hogy még mindig jobb bent tartani Görögországot az euróövezetben, mint kipottyantani onnan. Kalifornia esetével példálózik, amely 2009-ben váltók, a mostani szóhasználat szerint IOU-k kibocsátásával vészelte át a kritikus időszakot, majd ezeket visszaváltotta dollárra. A krízisről a HVG is beszámolt: „Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó pénzügyi szükségállapotot hirdetett, mert az állam törvényhozása nem tudott megegyezni arról, miként tüntessék el a július 1-jén kezdődött pénzügyi évre jósolt 26,3 milliárd dolláros költségvetési hiányt. Az amerikai törvények szerint a szövetségi államok nem vihetik mínuszba a büdzséjüket, a deficit eltüntetéséhez adót kell emelniük vagy kiadást csökkenteniük. Az USA legnépesebb állama azért került bajba, mert a recesszió az átlagosnál jobban sújtja, és visszaestek az adóbevételei. A likviditási krízis átvészelésére júliusban 3,36 milliárd dollár értékű váltóval fizetik ki egyes kötelezettségeiket, elsőként az adó-visszatérítésre jogosultak voltak kénytelenek lemondani a készpénzről.”

Kaliforniában egy ideig váltókkal fizették az állami alkalmazottakat és a beszállítókat, sőt kiárusítást is tartottak. Sacramentóban egy raktárházban verték dobra az állami készleteket: ”A leggyorsabban a 200–300 dollárra taksált számítógépek, valamint a mobiltelefonok keltek el, de nagy volt a kereslet a használt bútorokra is. Lehetett vásárolni kiszolgált autókat, valamint az autópálya-rendőrség leselejtezett motorkerékpárjait, amelyek árát Schwarzenegger a járművekre írt autogramjával igyekezett feltornászni.” Ezzel együtt a szociális kiadásokat Kaliforniában is alaposan megnyirbálták.

Mayer az amerikai polgárháborúval is példálózik, amikor az északi államok bankjegyek kibocsátásával fedezték a háborús költségeket. Más kérdés, hogy a pénztörténet épp erre az időszakra teszi az infláció szó keletkezését. Az inflate felfújást, puffasztást jelent, és akkori tartalma szerint a papírpénz felfúvódott, felhígult, azaz értékét vesztette a saját belső értékű arany- és ezüstpénzzel szemben.

Nehezen megnyerhető csata a második valuta kibocsátása, figyelmeztet J. P. Koning kanadai közgazdász, felidézve a híres Gresham-törvényt, mely szerint a rossz pénz kiszorítja a jót a forgalomból; utóbbit igyekeznek tartalékolni, megtakarítani, az előbbitől pedig szabadulni. És eljátszik a gondolattal: ha a görög kormány fenn akarja tartani a párhuzamos valuta 1:1-es árfolyamát, akkor a Gresham-törvényt kifordítva kell alkalmaznia: meg kell vásárolnia a rossz pénzt euróért, ezzel tömeges átváltásra készteti az embereket, végül teljesen eltűnik a rossz pénz a forgalomból. Vagyis a kettős valutarendszer megszűnik létezni.

Azt nem teszi hozzá: az állam viszont ott marad a leértékelődésre hajlamos második valutával – és orbitális euróadósságával.

A kettős valutarendszert mint lehetőséget az IMF legutóbbi elemzése a görög államadósság fenntarthatatlanságáról meg sem említi. Ebben az IMF azt az elrémisztő tényt közli, hogy az adósságterhek enyhítésére van szükség, például a türelmi időszak kiterjesztésére 30 évig – addig Görögország nem törlesztene, csak a kamatokat fizetné –, vagy a görög költségvetés minden évben támogatásra szorulna, esetleg az államadósság tetemes részét le kell írni. „A különböző lehetőségekről Görögországnak és európai partnereinek kell dönteniük” – zárja legutóbbi elemzését, sürgetőleges felhanggal. Aki a kettős valutarendszer gondolatával játszik, naivan vagy tudatosan, legyen az Varufakisz vagy Schäuble, és azt erőltetné Görögországra, az igyekezne megkímélni a hitelezőket ezektől az IMF által felvillantott veszteségektől –­ vagy azok egy részétől.