Pár hete, július végén nyitotta meg kapuit egy új, fővárosi magánegészségügyi komplexum, a Duna Medical Center. Aligha vágnak bele ekkora, a tervek szerint 12 milliárd forintot is felemésztő projektbe, ha nem látnának esélyt arra, hogy ez a hatalmas összeg megtérül – még úgy is, hogy állami pénzre nem is aspirálnak, csak olyan pénzekre alapoznak, amelyek magánzsebekből származnak. Jelenleg egy 3000 négyzetméteren működő szakrendelő és egynapos sebészeti központ fogadja a betegeket, de az ukrán befektető a jövő év végére ütemezi egy 130 ágyas magánkórház megnyitását. Mint aDMC ügyvezetője a HVG-nek korábban nyilatkozta, egyáltalán nem számítanak arra, hogy állami finanszírozást kapnak a szolgáltatásaik egy részére, egyszerűen reálisnak tartják, hogy képesek eltartani a betegek egy ekkora intézményt – igaz, az ügyvezető nem titkoltan számít a külföldi, főleg Ukrajnából és Oroszországból érkező gyógyulni vágyókra is.

A Duna Medical Center szakrendelőjének és egynapos sebészetének megnyitója

Túry Gergely

Az indulás reményt keltőre sikeredett. Mint a hvg.hu érdeklődésére elárulták, a Duna Medical Centerben az első három hét alatt közel 500 vizsgálatot jegyeztek elő, a legnépszerűbb szakterületek a nőgyógyászat és a gasztronenterológia, és sokan jelentkeztek emlőrákszűrésre is. Bár jónak ítélik a kezdetet, természetesen tovább szeretnék növelni betegszámot: a teljes kapacitás kihasználása mellett óránként 50 beteget tudnak ellátni és 15 műtétet elvégezni. Működési szinten két éven belül szeretnének nullszaldós eredményt elérni.

Ez azonban csak egy, bár kétségkívül nagy vállalkozás az egészségügyi magánszolgáltatók között. A nagyobb szereplők az utóbbi években amúgy is megerősödtek, és többen is lettek, ami azt mutatja, mind nagyobb az igény ilyenekre. Nem csoda, hiszen az állam mintha kihátrálna a közfinanszírozott egészségügyből, legalábbis egyre kevesebbet költ rá: a legutolsó adatok szerint csupán a GDP 4,7 százalékát, pedig 2003-ban ez az arány még 6 százalék volt. Mindeközben az egészségügyi magánkiadások 2003 óta több mint másfélszeresükre nőttek, és az egészségpénztári tagok száma is meghaladta az egymillió főt.

Túry Gergely

Magyarországon a magánszolgáltatók közül csak néhány mondható nagynak, de ezeknek egyre jobban megy a szekér. A messze legnagyobb forgalma a főleg képalkotó diagnosztikával foglalkozó Diagnoscan Kft.-nek van, amely tavaly 7,7 milliárd forint nettó árbevételt könyvelt el, míg az adózás előtti eredménye 914 millió forint volt. A második helyen az Országos Gerincgyógyászati Központot is magába foglaló Budai Egészségközpont Kft. áll 4 milliárdos árbevételével, a harmadikon pedig a Medicover Zrt. 3 milliárd forintos forgalommal és 423 milliós adózás előtti eredménnyel. A Kaáli Intézet éves nettó árbevétele tavaly elérte az 1,9 milliárd, a Főnix-Med Zrt.-é pedig az 1,7 milliárdot. A luxuskörülményeket biztosító Dr. Rose magánklinika nettó árbevétele 1,6 milliárd forint volt, és a Róbert Károly Magánkórház is átlépte az egymilliárd forintos határt. Ráadásul a bővülés folyamatos: van olyan intézmény, ahol évente 20 százalékkal nő a betegforgalom.

300 milliárd forintos piac

Egy, a piacon működő egészségügyi vállalkozás megbízásából készült felmérés szerint Magyarországon évente valamivel több mint 139 milliárd forintot fizetnek számla ellenében a páciensek magánszolgáltatóknak, de ennél is nagyobb összeg forog a feketekasszában. A lapunk által megismert tanulmány szerint nagyjából 144 milliárd forint lehet az az összeg, amit a számlát nem adó – főleg egyszemélyes vagy néhány orvost működtető – magánrendelőkben hagynak ott a betegek, ezen felül van még 25 milliárd forint, amelyet paraszolvenciára fizetnek ki. Ez azt jelenti, hogy évente – az állami egészségügy igénybevétele mellett vagy helyett – minimum 308 milliárd forintot fizetnek ki zsebből a gyógyulni vágyók – ami az állam által gyógyító-megelőző ellátásokra költött pénznek kicsivel több mint egyharmada. Vannak olyan számítások, amelyek szerint a paraszolvenciára költött összeg a 40-50, sőt a 80 milliárd forintot is elérheti. (A KSH legutoljára 8 milliárdra becsülte a hálapénz nagyságát, de ez valószínűtlenül alacsony.) Sokak számára éppen a paraszolvencia kiváltására jelentenek alternatívát a magánintézmények, pontosabban a zsebbe csúsztatott boríték helyett vállalják, hogy kontrollra, varratszedésre, vizsgálatra, gondozásra az orvos magánrendelőjébe járnak – bár számlát sokszor nem kapnak, ezt mégis tisztább helyzetnek tartják, mint hálapénzt adni.

A hazai magánszektorban a járóbeteg-szakellátás fut a legjobban, ez ugyanis még olyan költséget jelent, amit sokan bevállalnak, ha cserébe nem kell órákat ülniük a rendelő folyosóján, vagy heteket-hónapokat várniuk időpontra. A számlát adó intézményeknél a járóbeteg-rendelésen egy-egy konzultációért vagy kisebb vizsgálatért 20-30 ezer forintot kell fizetni – egy lakásrendelőben, ahol a beteg nem kap számlát, már 10 ezer forintból is megúszható egy vizsgálat –, a képdiagnosztikai (ultrahang, MRI, CT) vizsgálatokért a legtöbb helyen 30–80 ezer forintot kérnek, míg az egynapos sebészeti beavatkozások ára 100–250 ezer forint között mozog. Ugyanakkor egy többnapos kórházban fekvéssel járó műtét, kezelés, ellátás – például szülés – költsége 500 ezer forint körül kezdődik.

Zavaros piac

Azt egyelőre nem tudni, hogy az állam akar-e bármit is kezdeni a magánszolgáltatókkal. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár tavaly ősszel azt mondta, a jövőben nem lehet majd állami kórházban egészségügyi magánszolgáltatást nyújtani, és teljesen el kell különíteni az állami és magánszolgáltatói tevékenységet, sőt az az OEP magánellátást nem finanszírozhat.  A szakma máig sem érti pontosan, mindez mit is jelenthet, ráadásul azért is volt megdöbbentő, mert a rendszerváltás óta folyamatosan jelen vannak az államilag finanszírozott ellátásban is a magánszolgáltatók. Az OEP által CT-, MRI-vizsgálatokra kifizetett összeg 19,4 százaléka, a járóbeteg-szakellátásénak a 15,6 százaléka, a művesekezelésben pedig a 89 százaléka magánkézben lévő vállalkozásokhoz kerül.

Túry Gergely

Végül tavaly született egy olyan jogszabályváltozás, amely szerint ma már állami egészségügyi intézményekben Magyarországon biztosítottnak számító beteg nem vehet igénybe olyan fizetős egészségügyi szolgáltatást, amire van OEP-finanszírozás. Vagyis egy állami kórházban maximum kiegészítő komfortszolgáltatásért – például egyágyas szobában való elhelyezésért – kérhető pénz.  Mivel a magyar finanszírozási rendszerben az állam csak bizonyos számú ellátást finanszíroz, az intézmények többsége nem tudja száz százalékban kihasználni a kapacitásait. A fővárosi Uzsoki Utcai Kórház ezen „szabad” kapacitásokra hozta létre másfél éve a VIP osztályát. A fenti törvénymódosítás előtt magyar és külföldi betegek egyaránt gyógyulhattak a VIP osztályon, ám a változást követően magyar beteget lényegében nem fogadhatnak. Bár az osztály a külföldi betegekkel is kellő kihasználtsággal fut, Ficzere Andrea, az Uzsoki igazgatója a hvg.hu-nak elmondta, hogy a magyar betegek közül is egyre többen szeretnének magánfinanszírozással gyógyulni, őket azonban a jelenlegi szabályok miatt nem tudják fogadni. Hozzátette, az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek lassan el kellene fogadniuk, hogy egyre több magyar beteg szeretne magánellátásban gyógyulni, ugyanakkor hangsúlyozta: kizárólag a teljes szakmai profillal és intenzíves háttérrel rendelkező, megfelelő felszereltségű és komfortú állami egészségügyi intézmények fizetős részlegei tudnak teljeskörű szakmai garanciát adni a fizetős betegek számára.

Az biztos, hogy egyre többet hallani a nagy magánszolgáltatók hangját a piac rendbetételét kérve. Nekik nyilván érdekük lenne a feketén működő magánszolgáltatók kifehérítése, hiszen a számla nélküli árakkal nem lehet versenyezni. Ráadásul egy kifehérített rendszerben sokkal erősebben működhetne a betegjogok érvényesítése. Jelenleg az mindenképpen aggályos, hogy a magánszektorban nincs se minőségbiztosítás, se a betegeket védő szakmai kontroll. A szolgáltatók egy része nemhogy számlát, de zárójelentést vagy vizsgálati eredményt sem ad a betegeknek. A betegek egyszerűen nem tudják kontrollálni, hogy a több tízezer forintos vizsgálatokra tényleg szükség van-e, extrém esetben valóban el is végezték-e azokat. Ha a finanszírozásba – megfelelő szabályozás mellett – beszállnának a magánbiztosítók vagy egészségpénztárak, az jelenthetne valamilyen kontrollt a szolgáltatók felé.